Nem lesznek ünnepségek, nem lesznek felvonulások, nem lesz parádé, vagy legalább is nem úgy, mint eddig: Ukrajna úgy készül függetlensége mai, harmincegyedik évfordulójára, hogy egyrészt tényleges veszélyben van a függetlensége, másrészt pedig pontosan ugyanazok a kérdések gyötrik az országot, amik 1991-ben is.
Hogy mit kellene pontosan az ukrán függetlenség napjának tekinteni, arról hosszú vitát lehetne folytatni. Az ukránok ezen a napon
azt ünneplik, hogy a verhovna rada, azaz az ukrán parlament elfogadta az ország függetlenségi nyilatkozatát.
Csakhogy ez a nyilatkozat egyébként nem 1991. augusztus 24-én kelt, hanem több mint egy évvel korábban, 1990. július 16-án – és hogy a dolog még keszekuszább legyen, a függetlenségi nyilatkozatot megerősítő népszavazást sem ekkor tartották, hanem 1991. december elsején.
Habár a népszavazás természetesen megerősítette, hogy Ukrajnának ki kell válnia a Szovjetunióból, maga a tény, hogy a referendumot hónapokkal a tényleges döntés megszületését követően tartották, nagyon sokat elárul az ukrajnai rendszerváltás természetéről.
Az ellopott rendszerváltás
Méreténél és népességénél fogva Ukrajna a szövetségbe forrt szabad köztársaságok a nagy Oroszország kovácsolta frigyében a második legfontosabb szereplő volt, vagyis a Szovjetunióból való kiválása valószínűleg egyébként is a hatalmas állam megszűnésével járt volna együtt.
De abban az időszakban, amikor a balti államokban már igen erős és határozott követeléseket fogalmaztak meg a különböző függetlenségi mozgalmak, Ukrajnában szinte alig voltak hasonló törekvések. A legjelentősebb hasonszőrű ukrán mozgalom, a Ruh (amely később párttá is alakult, majd annak rendje és módja szerint eljelentéktelenedett) egy értelmiségi színezetű csoportosulás volt, s nélkülözte a széles körű, országos társadalmi támogatottságot, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a nyugati területeken és Kijeven kívül nem igazán voltak rájuk kíváncsiak az emberek.
De ez nem jelenti azt, hogy a Ruhnak nem volt nagy hatása:
az ingó székeikben pánikoló kommunisták nem voltak restek ötleteket kölcsönözni tőlük.
Az egyik ilyen kommunistát Leonyid Kravcsuknak hívták.
Kravcsukot 1990. július 23-án választották az ukrán legfelsőbb szovjet elnökévé – pont egy héttel azután, hogy a fentebb már említett függetlenségi nyilatkozatot először elfogadták. Az előbbi események és a függetlenségi nyilatkozat 1991-es elfogadása között eltelt hosszú idő sejteti, hogy az ukrán rendszerváltás környékén nem volt minden egészen kerek.