Erdoğani áldás: így bővülhet Svédországgal és Finnországgal a NATO

Nyitókép: Recep Tayyip Erdoğan Joe Biden amerikai elnökkel és Boris Johnson brit miniszterelnökkel a madridi NATO-csúcson (Susan Walsh / POOL / AFP)

Az önmagában és következményeiben is tragikus ukrajnai háború számos furcsa fejleményt és paradox helyzetet hozott magával. A legfontosabb – és leginkább paradox – fejlemények egyike most kapott zöld utat:

Hogy miért fontos ez a fejlemény? Mert történelmi léptékű döntés mind Svédország, mind Finnország esetében, hogy sok évtizedre visszamenő katonai semlegességüket feladják, és csatlakoznak a nyugati katonai tömbhöz.

És hogy miért paradox bizonyos szempontból a történet? Mert Oroszország a NATO gyengeségét feltételezte, valamint azt, hogy egy nagyszabású támadás a nyugati szövetség gyengeségeit, belső törésvonalait csak tovább fokozná – ehhez képest viszont rég nem látott egységfrontba állt össze a szövetség.

Oroszország ráadásul az ukrajnai elleni támadással azt is meg akarta akadályozni, hogy ezer kilométerekben mérhető távban váljon határossá a NATO-val – Finnország csatlakozásával viszont Ukrajnától függetlenül is megkapják ezt: a sarkkörön túlról Szentpétervár tőszomszédságáig terjeszkedik majd a NATO új határa, közvetlenül Oroszország mellett.

s bővülését két, katonailag felkészült és stratégiailag rendkívül fontos helyen fekvő országgal.

Ha visszatekintünk, Svédország esetében az évszázados semlegesség szinte kizárólag előnyökkel járt: mindkét világháborút békében, épségben vészelte át, mi több, a háborúk során és azok után is gyarapodni, prosperálni is tudott különutas helyzetéből. Nem beszélve hagyományosan fejlett hadiiparáról, s eddigi semlegességében is erős, ütőképes hadseregéről.

Finnország esetében, a hősies téli háború után, s a világháború lezárását követően a semlegesség vállalása elsőre talán a legkisebb rossznak tűnt a sztálini Szovjetunió közvetlen, nyomasztó szomszédságában, de végül a kényszerítő körülményeket is arra tudták használni, hogy a mozgásteret óvatosan növelve, s közben a gazdaságot és a társadalmat békében gyarapítva felzárkózzanak a világ legfejlettebb országai közé tartozó nordikus államokhoz. 

Mindkét ország csak a hidegháború után, a kilencvenes években csatlakozott az Európai Unióhoz, s a fiatalabb nemzedékek már úgy is ismerték meg őket, mint az európai közösség legfejlettebb, s sok tekintetben leghaladóbb államait. De a nyugati katonai szövetséghez való csatlakozás továbbra sem volt komolyan a napirenden – egészen 2022-ig, az Ukrajna elleni orosz agresszióig kellett várni ahhoz, hogy mind a társadalmaik, mind a politikai vezetésük a NATO felé forduljon.

Lapunk több alkalommal is foglalkozott az elmúlt hónapokban Svédország és Finnország NATO-csatlakozási folyamataival. 

Maráczi Tamás korábbi cikkében (Észak felé nyithat a NATO – mit léphet Moszkva?) kifejtette:

így nem állt fenn ok a felvétel halasztgatására. Mindkét állam stabil demokrácia erős demokratikus intézményrendszerrel, modern és ütőképes hadsereggel rendelkezik, illetve mindketten vállalták védelmi kiadásaik növelését a bruttó hazai össztermékük két százalékára, ami szintén NATO-kritérium.

Mint akkor írtuk, nem lenne probléma a két hadsereg integrálása sem a szervezet kötelékébe, hiszen finn és svéd alakulatok évek óta részei a NATO egyes külföldi misszióinak, részt vesznek a szövetség hadgyakorlatain, illetve harcászati eszközeik is NATO-kompatibilisek. Bevetés esetén technikailag is beleilleszkednének egy egységes NATO-irányítású haderőbe, technológiai fejlettségük miatt még erősítenék is a NATO­erők felkészültségét. Nem utolsó szempont az sem, hogy csatlakozásukkal a kulcsfontosságú balti-tengeri kereskedelmi útvonalak védelme is biztosítva lenne, ahogy az sem, hogy mind a finn, mind a svéd kibervédelmi képesség magas színvonalú, ami az orosz hibrid hadviselés, a dezinformációs kampányok miatt kiemelt jelentőségűvé vált a konfliktusokban.

Svédország és Finnország NATO-csatlakozási menete mégsem volt sétagalopp. A NATO-tag és katonai nagyhatalom

Mint lapunkban Greczula Levente László a minapi cikkében (Törököt fogtak a svédek és finnek) kifejtette: Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel, aki kíméletlenül kihasználja ütőkártyáit Ankara térségbeli érdekeinek előmozdítására. A török államfő konkrétan a kurd kártyát húzta elő, és bátran lobogtatta, amíg a kedvére nem tettek az ügyben.

Mint írtuk, Ankarának több kifogása is volt a két ország csatlakozásával szemben, és mind a kurdkérdéshez kapcsolódott. A törökök szerint az északiak nem ítélik el elég határozottan a kurd szervezetek által elkövetett terrorcselekményeket – itt elsősorban a Kurdisztáni Munkáspártra (PKK) és a főként Szíriában tevékenykedő Népvédelmi Egységekre (YPG) kell gondolni. Igaz, az Európai Unió tagjaiként Svédország és Finnország is terrorszervezetként tartja számon a PKK-t; és mind Stockholm, mind Helsinki tagadja, hogy támogatná a PKK-t vagy az YPG-t. Ugyanakkor Svédországban valóban akad néhány – kurd származású – parlamenti képviselő, aki nyíltan szimpatizál a Szíriában működő kurd milíciákkal. Egyikük, Amineh Kakabaveh tavaly egész addig nem is volt hajlandó támogatni Magdalena Andersson miniszterelnökké jelölését, amíg meg nem ígérte, hogy a kormány a jövőben is együttműködik majd az YPG egyik politikai szárnyával – írtuk korábbi cikkünkben.

Bár lehet, hogy sokaknak úgy tűnt elsőre, Erdoğan török elnök komolytalan kupeckedést folytat, és majd jól helyre lesz utasítva a nyugati vezetők által; ám

„Meg kell értenünk és észben kell tartanunk, hogy Törökországnál egy NATO-tagállam sem szenvedett el több terrortámadást” – fogalmazott Stoltenberg. 

A NATO főtitkára a minap arról beszélt: a két skandináv ország tagfelvételi kérelme „történelmi pillanat, amelyet meg kell ragadnunk”, hiszen „a csatlakozás nemcsak Finnországot és Svédországot, hanem mindannyiunkat erősítene”. Ugyanakkor szerinte Törökország nem csupán „fontos NATO-ország” egy stratégiai fontosságú területen, Európa, Oroszország, Irak és Szíria között, hanem minden tagországnál többet szenvedett a terrortól, ezért „nagyon komolyan vesszük aggodalmait” – jelentette ki Stoltenberg.

A patikamérlegen kimért szavaknak eredményei lettek: most, a június végi NATO-csúcson már úgy találkozhattak a katonai szövetség tagállamainak vezetői, hogy

Miután Törökország belegyezett Svédország és Finnország NATO-tagságának támogatásába, a felek aláírták a bővítésről szóló megállapodást a madridi NATO-csúcs keretében. Mint Stoltenberg elmondta: a sajtó előtt aláírt memorandum tekintettel van Törökország aggodalmaira, beleértve a fegyverexportot és a terrorellenes harcot. A török kormány követelte a PKK tagjainak, valamint a velük  szövetséges Népvédelmi Egységek (YPG) nevű szíriai kurd milícia tagjainak kiadatását, továbbá a 2019 októberben indított észak-szíriai török offenzíva miatt elrendelt svéd fegyverszállítási embargó feloldását.

A NATO-főtitkár hozzátette: a finn és a svéd kormány vállalta, hogy együttműködik Törökországgal a terroristagyanús személyek kiadatásában a jogállamiság keretein belül, a nemzetközi egyezményeknek megfelelően.

Erdoğan elnök a csúcsra indulva, még az ankarai reptéren nyilatkozott álláspontjáról. Svédország és Finnország kapcsán azt közölte: „Már mindenki számára ismert a kérdéshez való hozzáállásunk. A kezdetektől fogva hangsúlyozzuk azt az elvárásunkat, hogy akadályozzák meg a Törökország létfontosságú érdekeit veszélyeztető PKK és PYD/YPG szabad mozgását ezekben az országokban. A csúcstalálkozó alkalmából még egyszer világosan ki fogom fejteni ezt a jogos álláspontunkat.” Erdoğan megjegyezte, hogy Madridban egy négyoldalú csúcsot is tartanak a svéd miniszterelnök, a finn köztársasági elnök és a NATO-főtitkár részvételével. „A NATO-tagság különféle felelősségekkel is jár. Ha Svédország és Finnország a NATO tagjai lesznek, akkor figyelembe kell venniük Törökország biztonsági aggályait, amely 70 éve tagja a szövetségnek. Elképzelhetetlen ennek ellenkezője” – mondta a török elnök.

Magdalena Andersson svéd miniszterelnök a fejleményekről azt közölte: „Ez jó Finnországnak és Svédországnak. És jó a NATO-nak is, mert mi leszünk a szövetség biztonságot nyújtó tagjai” – tette hozzá, majd azzal folytatta a csatlakozás kapcsán, hogy

Stoltenberg a NATO-csúcs kapcsán elmondta: fordulóponthoz jutottak, a tagországok megállapodnak egy új stratégiai koncepcióban, amelyet egy veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb világban fog alkalmazni a szövetség. Hozzátette: az állam- és kormányfői találkozón elfogadandó új stratégia alapvető változást jelent az észak-atlanti szövetség elrettentési és védelmi képességében, ráadásul ezeket a képességeket a jövőben az eddiginél több, magas készültségi szintű katonai erő támogatja. 

Oroszország pedig az eddigi stratégiai partnerség helyett fő veszélyforrásként fog szerepelni a NATO új stratégiájában. Mint Stoltenberg fogalmazott: Putyin „kevesebb NATO-t akart. Most viszont több NATO-t fog kapni, a határainál.”