Észak felé nyithat a NATO – mit léphet Moszkva?

Maráczi Tamás írása a Mandiner hetilapban

Áprilisi cikkünket a finn NATO-csatlakozási kérelem beadása alkalmából közöljük újra

Egyre határozottabban fordul a NATO felé Svéd­ország és Finnország, a katonai semlegesség két, elmúlt évtizedekbeli mintaállama. Mint tudjuk: mindkét országnak van háborús tapasztalata Oroszországgal, mindkét állam tisztában van azzal, hogy a nyugati és az orosz érdekszféra határterületén fekszik, ezért a második világháború után biztonságpolitikai szempontból úgy látta a legjobbnak, ha semleges státuszt foglal el.

nem csatlakoztak a NATO-hoz. Ez a hibrid megoldás, ez a status quo évtizedekig megfelelt mind Európa, mind Oroszország érdekeinek.

A semleges katonai státusz lehetővé tette, hogy Finnország és Svédország idővel egyre több platformon és projektben együttműködjön a NATO-­tagállamokkal – mindkét állam csatlakozott a Partnerség a békéért programhoz, és részt vett a szer­vezet misszióiban a Balkánon, Afganisztánban és Irakban –, illetve egy időben közvetítő szerepet is játsszon a NATO és Oroszország között. Ez a kényes egyensúly 2014-ben borult fel, miután Oroszország konfliktust robbantott ki Kelet-Ukrajnában, elcsatolta a Krímet, és bábkormányokkal állandósította befolyását a Donbaszban. Az észak-európai államokat ekkor csapta meg a fenyegetettség szele, és ekkor meg is kezdődött a hírszerzési és a poli­tikai szintű együttműködésük az észak-atlanti szervezettel, az elmúlt években finn és svéd katonák is részt vettek közös NATO-hadgyakorlatokon.

2022: a fordulópont

Ami 2014-ben jelzés volt, az 2022-ben egyértelmű vészhelyzetté vált.

az elmúlt két hónapban végzett közvélemény-kutatások földcsuszamlásszerű elmozdulást mértek a közhangulatban, hirtelen megnőtt és jelentős többségbe került a NATO-csatlakozás támogatóinak száma (lásd keretes írásunkat).

A félelem erős ösztönzőnek bizonyult. A két ország kormánya a biztonsági helyzet és a társadalmi igények változásaira reagálva egymástól függetlenül, majd egymással koordinálva elindította azt a politikai folyamatot, amely a parlamentjükből kiindulva elkezdheti a NATO-felvétel procedúráját. A helsinki kormány előterjesztésében

A parlament a napokban elkezdi a javaslat vitáját, Sanna Marin miniszterelnök úgy vélekedett, hogy heteken belül döntés születik. Vagyis felgyorsul a döntéshozatal. A svéd parlamentben is hasonló helyzet állt elő: bár a kormányzó szociáldemokraták évtizedek óta a katonai semlegesség hívei, az új biztonsági helyzetben éppen változtatni szándékoznak tagságellenes álláspontjukon, a NATO-párti jobboldali ellenzékkel együtt tehát ebben a kérdésben egyértelmű parlamenti többség körvonalazódik a Riksdagban. Nyár elejére Stockholmban is megszülethet a parlamenti határozat a tagsági kérelemről.

NATO-szakértők felhívják a figyelmet, hogy a két kormány azért hajtja ennyire a politikai döntéshozatal malmait, mert konkrét időpontra szeretne készen lenni az elhatározással, és előállni vele: ez pedig a szervezet júniusi madridi csúcstalálkozója. Ha ott nyújtják be a kérelmet, nagy eséllyel felgyorsulhatnak az események, hiszen a védelmi szövetség tagállamai ezen a találkozón fogják meghatározni középtávú stratégiai terveiket. Ebbe fogaskerékszerűen beleilleszkedhet Finnország 
és Svédország csatlakozása.

Mi lehet a csatlakozás menete?

A NATO alapító okmánya, a washingtoni szerződés egyszerű feltételeket szab:

ennek az országnak pedig meg kell felelnie a tagsági feltételeknek, amelyek részben politikaiak, részben katonaiak: jogállamiság, demokratikus intézményrendszer, illetve a haderőfejlesztés készsége, a konfliktuskezelés békés eszközeihez való elsődleges ragaszkodás. A csatlakozási eljárás általában több hónapig tartó folyamat, amely a kérelem utáni tárgyalásokból, a kritériumok betöltésének vizsgálatából, majd egy ratifikálási eljárásból áll. Új ország belépéséhez az erről szóló dokumentumot az összes tagállam parlamentjében jóvá kell hagyni, ezt követően kerülhet sor a tagság deklarálására.

Finnország és Svédország esetében ez a folyamat precedens nélküli gyorsasággal lezajolhat – két okból: egyrészt, ha a két ország elhatározta magát a csatlakozás mellett, akkor az orosz fenyegetés miatt minden késlekedés óriási kockázatokkal jár; másrészt,

így nincs ok a felvétel halasztgatására. Mindkét állam stabil demokrácia erős demokratikus intézményrendszerrel, modern és ütőképes hadsereggel rendelkezik, illetve mindketten vállalták védelmi kiadásaik növelését a bruttó hazai össztermékük két százalékára, ami szintén NATO-kritérium.

Nem lenne probléma a két hadsereg integrálása sem a szervezet kötelékébe, hiszen – amint már szó volt róla – finn és svéd alakulatok évek óta részei a NATO egyes külföldi misszióinak, részt vesznek a szövetség hadgyakorlatain, illetve harcászati eszközeik is NATO-kompatibilisek. Bevetés esetén technikailag is beleilleszkednének egy egységes NATO-irányítású haderőbe, techno­lógiai fejlettségük miatt még erősítenék is a NATO­erők felkészültségét. Nem utolsó szempont az sem, hogy csatlakozásukkal a kulcsfontosságú balti-tengeri kereskedelmi útvonalak védelme is biztosítva lenne, ahogy az sem, hogy mind a finn, mind a svéd kibervédelmi képesség magas színvonalú, ami az orosz hibrid hadviselés, a dezinformációs kampányok miatt kiemelt jelentőségűvé vált a konfliktusokban.

Mit fog lépni Moszkva?

A két észak-európai állam csatlakozása azonban felvet egy biztonsági kérdést: a csatlakozási kérelem benyújtása és a tagság deklarálása közötti időszakban nem vonatkozik még rájuk a NATO kollektív védelemről szóló vállalása, vagyis ebben az időszakban, amely a leggyorsabb eljárásrenddel is hetekig eltarthat, Finnország és Svédország katonai fenyegetettsége rendkívül nagy lesz. Ha az orosz hadsereg katonai műveletekkel igyekezne közbeavatkozni, azt – ahogy az ukrajnai háború esetében is látjuk – ideiglenesen csak saját hadseregükre támaszkodva kellene visszaverniük.

Erre az interregnumra működőképes megoldás lehet azonban az Európai Unió alapszerződésébe foglalt kölcsönös segítségnyújtás elve, amelyre hivatkozva

Az ügy nagy kérdése, hogy Moszkva ezt meg merné-e tenni. Ukrajna esetében a nemzetközi közösség többsége arra tippelt, hogy nem, mégis 2014-ben, majd 2022-ben is meglépte az orosz vezetés. A két északi ország geopolitikai jelentősége azonban más Oroszország számára, mint Ukrajna, amely két rendszerben, a cári és a szovjet időszakban is állama része volt. Finnország és Svédország ma már nem közvetlen befolyási övezet az orosz érdek szempontjából, így feltételezhetően Moszkva e két területért nem hozna olyan mértékű áldozatot, nem vállalna olyan nagy kockázatot, mint Ukrajnáért.

A mérsékelt közvetlen háborús kockázat ellenére az orosz retorika veszélyes:

azzal fenyeget, hogy megszűnne a Baltikum atomfegyver­mentes státusza. A szavaknak pedig súlyt adnak a tettek is: az oroszok rendszeresen megsértik a finn légteret, belépnek a svéd felségvizekre, kibertámadások érik a két állam kormányzati portáljait. Kettőjük közül Finnország kitettsége a jelentősebb: 1300 kilométer hosszú szárazföldi határa van Oroszországgal. A fenyegetések után egy ukrajnaihoz hasonló offenzíva megindítása a két északi állam ellen valóban átszakítana minden gátat, és egy európai háború berobbanásához vezetne. Ez nem lehet a Kreml érdeke. Egy európai háború esetén Oroszország további súlyos hadi vesztesé­geket szenvedne, a szankciós politika totálissá alakulna, ami beláthatatlan károkat okozna első­sorban az orosz gazdaságnak. Nem beszélve arról, hogy egy ilyen radikális lépéssel Vlagyimir Putyin elnök azon megmaradt támogatói előtt is elvágná magát, akik még tompítják a jelenlegi nemzet-közi izolációját.

Finnország és Svédország NATO-csatlakozása tehát egy sokrétű biztonságpolitikai játszma része, a konfliktusban részt vevő felek mindannyian kockázatot vállalnak benne. Oroszország, illetve Finn- és Svédország mellett rizikót vállal a harminc NATO-­tagállam is, amely a két északi ország befogadásával olyan orosz fenyegetettséget von magára, amilyet az ukrajnai háborúban még kitudott bekkelni. 

a NATO a finn és a svéd felvételi kérelemre csak igennel válaszolhat, bármilyen átmeneti biztonságpolitikai hátránnyal jár is esetleg a döntés. Ez értékválasztás kérdése, nem az érdekeké, ahogy az ukrán állam területi integritása melletti kiállás is – éppen a nemzetközi jogrend és a globális biztonsági rendszer funda­mentumainak megőrzése érdekében.

Nyitóképen: Sorakozó: svéd katonák a Cold Response 22 nevű norvégiai hadgyakorlaton márciusban. Fotó: Afp / Anders Wiklund / TT News Agency