Itt vannak a legújabb bizonyítékok, hogy miért valódi a brutális tiszás megszorítócsomag (VIDEÓK)

Már hosszú hónapok óta beszéltek erről.

Visszatért a rendszerváltás utáni magyar baloldal „legszebb” hagyománya. A Tisza Párt pedig örömmel kiszolgálja az elvárásokat.

A Mandiner is sokat foglalkozott már a Tisza Párt több mint 600 oldalas adó- és megszorítócsomag-tervezetével. A kérdés, ami sokakat foglalkoztat: a dokumentum megalkotói egyszerűen érzéketlenek és gonoszak, vagy tényleg ennyire elvesztették a kapcsolatot a valósággal? A Magyar Nemzet Rapid című műsorában Néző László, a lap főszerkesztője és G. Fodor Gábor, a XXI. Század Intézet stratégiai igazgatója boncolgatta a témát.
A beszélgetés lényege:

A megszorítás-tervezetet átnézve nehéz eldönteni, hogy szándékos kegyetlenkedésről van-e szó, vagy a készítők valóban nem látják, mit művelnek.
G. Fodor Gábor szerint a dokumentum
»szikár, mint a tevetrágya«: rideg, számokkal teli, emberietlen.
Úgy fogalmazott, olyan, mintha kimért gondolkodású bankárok ültek volna össze egy elegáns vacsorán, és végre szabadjára engedhették volna a számolgatási szenvedélyüket – megvalósíthatják önmagukat, az ember közben teljesen eltűnik a képletből.
A műsorban többször elhangzott: elvileg a baloldal mindig a szociális érzékenységet, az elesettek, a nyugdíjasok, a kevésből élők védelmét hangoztatta. Magyarországon azonban a baloldal az elmúlt évtizedekben teljesen más arcát mutatta: „limuzinszocialista” politikusok, bankárok, milliárdosok lettek a főszereplők, akik most ismét elővették a kockás füzetet, hogy „átalakítsák a struktúrákat”.
Az eredmény: egy olyan csomag, amelyik minden társadalmi csoportot megsarcol, és senkinek nem jut belőle nyereség.
Néző László felidézte a régi mondást: „A baloldalnak mindig az a baja, hogy kifogy a mások pénzéből.” Ebben a tervezetben már eleve úgy számolnak, mintha ez megtörtént volna.
G. Fodor Gábor szerint a Tisza Párt csomagjában tökéletesen visszatér a rendszerváltás utáni magyar baloldal „legszebb” hagyománya:
hideg, makrogazdasági számok fetisizálása, miközben teljesen mindegy, hogy az egyes emberek hogy jönnek ki a pénzükből.
Hozzátette: aki ilyet ír, az pontosan azt teszi, amit Brüsszel elvár a tagállamoktól. A dokumentum olyan, mintha Brüsszelben tollba mondták volna. A végső kérdés, amire a Tisza Párt egyelőre nem felel: mire kell ennyi pluszpénz?
A válasz a szereplők szerint egyértelmű:
a háború folytatására.
Ahhoz, hogy Magyarország tovább küldhessen pénzt és fegyvert Ukrajnába. Kell egy olyan kormány, amelyik kíméletlenül be tudja szedni azt az emberektől. A kiszivárgott adócsomag pontosan ezt a célt szolgálja.
Röviden: a tervezet nem baloldali és nem is jobboldali, hanem brüsszeli. És ha egyszer kormányra kerülne a Tisza Párt, akkor ezért mindenki fizetni fog – szó szerint.
Nyitókép forrása: Mandiner-grafika
Ezt is ajánljuk a témában

Már hosszú hónapok óta beszéltek erről.

***