Zaluzsnij bejelentette: elkezdődött a harmadik világháború
Az ukrán haderő volt főparancsnoka őszintén elmondta a véleményét.
A legtávolabbi pont felé tartunk, ahol még találni magyarokat Kárpátalján. Kőrösmező a Máramarosi-havasok és a Fekete-Tisza völgye találkozásánál fekszik. A hegyi szerpentinen felfelé már szinte meg sem lepődünk a katonaruhás fegyvereseken, akik az ellenőrzőpontokon sétálgatnak fel-alá.
A Mandiner tudósítói – Ádám Rebeka Nóra riporter és Ficsor Márton fotóriporter – elindultak kárpátaljai útjukra: tudósítások sorában számolnak be olvasóinknak a legaktuálisabb fejleményekről – a helyszínről!
***
A rahói tartózkodás után újabb 35 kilométert utazunk északkeletre. A legtávolabbi pont felé tartunk, ahol még találni magyarokat errefelé. Kőrösmező a Máramarosi-havasok és a Fekete-Tisza völgye találkozásánál fekszik. Alig több mint tíz kilométerre található a Tatár-hágótól. A település
(A hucul egy ruszin, ma főként Ukrajnában élő pásztornép.)
A hegyi szerpentinen felfelé már szinte meg sem lepődünk a katonaruhás fegyvereseken, akik az ellenőrző-pontokon sétálgatnak fel-alá. Elképesztő szegénység mindenütt. Ahogy sétálunk a sáros-latyakos utakon, olyan érzésünk támad, hogy az Isten háta mögött vagyunk. A Fekete-Tisza völgyében egészen olyan a hangulat, mintha visszacsöppentünk volna az egykori Szovjetunióba.
Óriási a kontraszt a lepukkant házak és a falvakban feltűnően megszaporodott luxusautók között. Utóbbiak tulajdonosai közül senki sem helyi.
Kőrösmezőn is a katolikus plébániára igyekszünk a Karitász adományaival, ahol szintén kelet-ukrajnai és kijevi menekült családokat szállásoltak el. Ide főként élelmiszert, gyermekruhákat, pelenkákat és tisztálkodószereket hoztak. Nagy az öröm, mikor telepakoljuk az asztalt dobozokkal és csomagokkal.
A szállás konyhájában egy Harkovból menekült anyukával tudunk beszélni röviden. Megtudjuk, hogy eleinte nem akartak eljönni a keletukrán városból. A gyerekekkel leköltöztek a pincébe, ami elmesélése alapján tele volt patkányokkal. A gyerekek viszont egy idő után rettenetesen féltek,
A család egészen korán megérezte, hogy baj lesz, az anyuka elárulja, hogy már pár nappal a háború kitörése előtt összepakoltak egy menekülő táskát, de mindvégig abban reménykedtek, hogy az oroszok csak Donyecket és Luhanszkot fogják támadni. A férje az utolsó pillanatig azt ismételgette, hogy Harkovot biztosan nem fogják bombázni.
„Minden nap követem a híreket, de semmi pozitívat nem lehet olvasni, folyton csak azt látom, hogy egyik házat robbantják fel a másik után” – részletezi a nő.„Otthagytuk a lakásunkat és a munkahelyünket, fejenként egy táskával indultunk el. Ha végre béke lesz, és a házunk épen marad, akkor mindenképpen vissza szeretnénk menni. Viszont, ha ez mégsem sikerül, és a régi lakhelyünket porig rombolják, akkor kimegyünk Olaszországba, édesanyám ott él, és szívesen fogad bennünket” – mondja végül az asszony.
Folytatjuk!