Országos szinten nem számíthat áttörésre, de Kelet-Németországban megszilárdította a táborát az AfD, ami hosszú távon a polgárosodási álmok végét és a párt további radikalizálódását jelentheti.
Eltűntek. Alice Weidel és Tino Chrupalla, az Alternatíva Németországnak (AfD) két listavezetője eltűnt a kampány során. Nem az ő választásuk ez az idei, azt hozzá kell tenni. Nincs migránsválság, nincs euróválság, nem nagyon tudtak mivel kampányolni. Talán nem is nagyon akartak.
A szövetségi választások nem az AfD számai – tíz-tizenegy százalékon állnak néhány hónapja, ennél sokkal jobb eredmény vasárnap sem várható. Nem jó, nem tragikus. Négy évvel ezelőtt 12,6 százalékkal zárták a választást, de akkor más idők jártak.
Nem mintha most olyan szörnyű lenne a helyzet. Úgy tűnik, hogy Szászországban sikerült stabil AfD-tábort építeni – itt nyilván nem Lipcsére és Drezdára kell gondolni, hanem mondjuk Görlitz vagy Bautzen környékére, ahol a rendszerváltás leginkább kézzelfogható hozománya az lett, hogy nyomott áron elpasszolta a vagongyárat a Treuhand, és megszűnt egy csomó munkahely. Itt, Szászország középső és keleti részén az AfD-nek vasárnap is jó esélyei vannak arra, hogy fontos egyéni mandátumokat szerezzen. Az sem tűnik kizártnak, hogy
és lehet, hogy a szomszédos Türingiában is sikerül megismételni ezt a bravúrt.
Tino Chrupalla
A kelet-németországi – más szóhasználatban: közép-németországi – AfD-tábor megszilárdulása több szempontból is nagyon fontos fegyvertény. Az AfD-nek két erős embere is ezen a vidéken tevékenykedik.
Az egyiküket, Tino Chrupallát részben már érintettük: ő a párt egyik társelnöke, nem a nyugatnémet professzorok szindikátusából érkezett, hanem a keletnémet melósokéból.
minden bizonnyal viszi is. A másikuk, Björn Höcke, legfeljebb csak a párt eredményei miatt izgulhat vasárnap, hiszen ő nem indul ezen a választáson. Az AfD türingiai társelnökeként Höcke már eddig is a figyelem középpontjában állt – a magyar olvasó is emlékezhet a türingiai kormányválságra, ami azért robbant ki, mert a Höcke vezette helyi AfD szavazataival miniszterelnökké választották a szabad demokraták amúgy félig-meddig az esélytelenek nyugalmával induló jelöltjét, Thomas Kemmerichet. Ebből aztán országos botrány lett, hiszen ki látott már olyat, hogy a szélsőjobb szavazataival lesz valaki miniszterelnök (ez még akkor is felháborító, ha Türingia mostani miniszterelnöke éppen egy szélsőbaloldali párt soraiból kerül ki). A nemzetbiztonsági szolgálatok által köztudottan megfigyelt Höcke Chrupallához hasonlóan az AfD vonalasabb társaságához tartozik, sőt, még radikálisabb is a társelnöknél.
Mit akar hát az AfD ezen a választáson? A tavasz végén kicsit részletesebben is foglalkoztunk a pártot jelenleg megosztó, nagyon is akut „hogyan tovább?” kérdésről. Két út lehetséges: az egyik a Jörg Meuthen-féle, lassanként polgárosodni próbáló vonal; a másik pedig a Tino Chrupalla-féle vonal, ami abból a nem túl elrugaszkodott feltételezésből indul ki, hogy
úgyhogy az a legjobb, ha folytatják a jobbszélen való politizálást – ha tíz százalékért, akkor annyiért.
A jövőbeli irányvonal alakításáért folyó harc kis túlzással vérre megy az AfD-n belül. A Höcke-Chrupalla-féle jobbos csoportosulás már májusban selyemzsinórt küldött a mérsékelt Meuthennek, hiszen le akarták mondatni a pártnapon.
Björn Höcke
Egymás nyirbálását most tehát csak a kampány kedvéért függesztették fel az AfD vezető politikusai. A kampány egyébként elég visszafogottan zajlott, ami egyrészt abból következik, hogy a fentebb már említett migránstémával idén nem lehetett nagyot szakítani.
Másrészt
vagy éppen akik nem akarják felvenni a covid elleni oltásukat, de ez csak amolyan félszívű becsatornázás volt, mivel az AfD alapból nem feltétlenül egy járványtagadó-querdenker párt, a járványtagadó-querdenker németek pedig alapból nem feltétlenül AfD-sek. A szabad demokraták például annak köszönhetnek egy csomó friss szimpatizánst, hogy a lockdown kőkemény hónapjai alatt folyamatosan az enyhítések mellett törtek lándzsát.
Új szavazókat tehát nem nagyon tudtak szerezni idén az AfD-sek, veszíteni viszont nem szerettek volna a támogatottságból, úgyhogy úgy csináltak, mint a veszekedő család, ami éppen sorra kerül az esküvői fotózáson: megvillantották sziklakemény mosolyaikat, a belharc folytatását pedig holnapra hagyták.
Hétfőn tehát újraindul a háború az AfD lelkéért? Hétfőn talán nem, de a következő hetekben biztosan újra nyírni kezdik egymást a kékek, és
hiszen az ő választókerületeik hozni fogják az egyéni mandátumokat, mérsékelt ellenfeleik – elsősorban a nyugati országrészből – viszont csak a listás helyüknek köszönhetően juthatnak a Bundestag közelébe, ha egyáltalán.
A kérdés az, hogy Chrupalla kíván-e frakcióvezető lenni, vagy sem. Mivel rövidesen lejár a társelnöki mandátuma, választania kell, hogy újraindul-e ezért a tisztségért, vagy inkább a frakcióvezetői széket célozza meg, mivel az AfD-ben tiltják a tisztséghalmozást. Mivel egyelőre nem tudni, hogy Jörg Meuthen szeretné-e folytatni társelnökként, de mivel Chrupalla, Alice Weidel és Höcke is a távozásában érdekelt, elsősorban az előbbi kettőnek kell majd lemeccselnie, hogy ki szeretne frakcióvezető lenni.
Annyira nagyon valószínűleg egyikük sem: Weidel már az előző ciklusban is betöltötte ezt a tisztséget (és akkor is főleg Alexander Gauland dolgozott helyette), Chrupallának pedig nincs oka éppen most elengedni a kormányrudat. Az ősz és a tél eleje tehát biztosan izgalmas belharcokat hoz majd az AfD-nél.
A nyitóképen: Alice Weidel és Tino Chrupalla Görlitzben kampányol. Fotó: Sebastian Kahnert / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP
Magyar Péter a korábbi baloldali elit által használt kommunikációs stílusra állt át, vélhetően azt remélve, hogy ez majd kihúzza a pártot a gödörből. Ez azonban egy kétélű fegyver.
Montenegróban alapos vizsgálatot ígértek.
Gulyás Virág, a Mandiner munkatársa több külföldivel is beszélgetett Budapest utcáin, akik mind-mind pozitívan nyilatkoztak a Magyarországon tapasztaltakról.
Ezek voltak a hétfői nap legolvasottabb hírei.
Természetesen még mindig Orbán Viktortól tartanak.
A németek a kancellárral szembeni elégedetlenségüket hangos jelszavakkal és demonstrációval fejezték ki Magdeburgban.
Elképesztő lélekjelenlétről tett tanúbizonyságot egy drámai pillanatban.
A korábbi amerikai elnök Oroszországot a Nyugat részének nevezte, Putyin pedig sérelmezte, hogy mégis ki vannak rekesztve a NATO-ból – és ez csak a jéghegy csúcsa a nyilvánosságra került dokumentumban.
A klubját is megbüntették.
