Kérdésekkel provokál az AfD: a szocialista belügyminiszter szerint a párt az oroszoknak szerez információkat

Azzal, hogy az országos infrastruktúra és a biztonsági rendszerek állapotát kéri számon a kormányzaton.


Azzal, hogy az országos infrastruktúra és a biztonsági rendszerek állapotát kéri számon a kormányzaton.


A párt úgy látja, a sikeres béketárgyalásokhoz belátás szükséges, és mindkét fél érdekeit szem előtt kell tartani.


A német titkosszolgálat felfüggesztette a bevándorlásellenes tömörülés megfigyelését.


Szélsőjobboldalinak kategorizálta a német Alkotmányvédelmi Hivatal az AfD-t, ami miatt be is tilthatják a pártot.


Megrepedt a politikai tűzfal Németországban: az Alternatíva Németországnak (AfD) párt már nem csupán egy radikális ellenzéki erő, hanem a politikai paletta egyik megkerülhetetlen szereplője.


A demonstrálók dühét feltételezhetően az váltotta ki, hogy néhány nappal ezelőtt a migrációellenesség kérdésében összefogott CDU és az AfD a baloldallal szemben.


Hogy beszáll a politikába, az még csak-csak rendben van, de hogy a jobboldalon, az már több a soknál – mondta a kancellár.


Trump tanácsadója az AfD kampányrendezvényén a jobboldali pártot Németország reménységének, a német kultúra őrzőjének nevezte.


Be kell bizonyítani, hogy a párt veszélyes Németországra.


A „demokráciát védelmeznék” ezzel a lépéssel.





