Musk szerint a németeknek maguk mögött kéne hagyniuk a náci múlt miatti szégyenkezést

2025. január 26. 22:57

Trump tanácsadója az AfD kampányrendezvényén a jobboldali pártot Németország reménységének, a német kultúra őrzőjének nevezte.

2025. január 26. 22:57

A gyerekeknek nem szabadna bűntudatot érezniük szüleik bűnei miatt, főleg nem az ükapáik bűnei miatt" – vélekedett Elon Musk a német történelem náci szakaszára utalva, hozzátéve, hogy ideje lenne, hogy a németek túllépnének már a múlt miatti bűnösség érzetén.

Trump tanácsadója szombaton az Alternatíva Németországnak (AfD) párt hallei kampányrendezvényén élőben jelentkezett be videokonferencia-beszélgetés révén, egy óriás kivetítőn arról beszélt, hogy a párt „Németország legnagyobb reménye", majd 

arra kérte a hallgatóságot, hogy „őrizzék meg a német kultúrát", illetve „védjék meg a német népet

írta a Politico.

Jó dolog büszkének lenni a német kultúrára, a német értékekre, és nem elveszíteni azt valamiféle multikulturalizmusban, amely mindent felhígít" – fogalmazott, és szavait a 4500 fősre becsült tömeg lelkesen megtapsolta. 

Elon Musk immár több alkalommal tette le nyilvánosan a voksát az AfD mellett – legutóbb saját felületén, az X-en készített interjút Alice Weidellel, az AfD kancellárjelöltjével –, a párt pedig szívesen használja a tech milliárdost a publicitásra a február 23-i előrehozott választások kampányában.

Musk hallei szavaira gyorsan meg is érkeztek az első reakciók: Donald Tusk lengyel kormányfő szerint 

a náci múlt elfelejtéséről szóló gondolat furcsa optikát kapott az Auschwitz-i haláltábor felszabadításának 80. évfordulóján. 

Lindsey Graham republikánus szenátor is ezt nehezményezte, míg JB Pritzker, Illinois állam demokratapárti kormányzója azt furcsállotta, hogy Trump elnök miért nem szólalt meg a kényes ügyben.

Elon Musk szavainak még egy furcsa közelmúltbeli közjáték ad nyomatékot: Trump elnöki beiktatásán mondott rövid üdvözlő beszéde során furcsa metakommunikációt villantott, olyan kézmozdulatot tett, amely nagyon hasonlított a náci köszöntéshez. Ezért liberális véleményvezérek leszedték a körmeiről, 

Musk maga azonban elhárította a rosszhiszemű feltételezést, 

és azt javasolta bírálóinak, hogy jobb fogást találjanak rajta. 

 

Nyitókép: fr.de

 

Ezt is ajánljuk a témában

--

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukasmacska
2025. január 27. 12:28
Vajon 1901-ben hány francia szégyellte és traumatizálta magát az akkor már 80 éve halott Napóleon miatt?
Halder_1899
2025. január 27. 10:50
Még egy: egy totális háborúban ahol ideológia és minden jelen van még, nos nagyon nehéz megszálló erőnek lenni. Pláne ha már a lakosság is utál téged és néha harcol is 42 vége felé sok helyen, 43 nagyon sok helyen. Magyar csapatok nagyon nagy számban voltak kint megszállónak. TÉNYLEG nem úgy mentek ki, hogy irtani kell az oroszt, ukránt. NEM, sőt. Nem csak propaganda volt az ételosztás a lakosság felé magyarok által és más hasonló. Csapataink megpróbáltak békésen rendet tartani de nem ment. Mit lehet tenni ha partizánok brutálisan megkínoznak és megölnek mondjuk 40-50 magyart katonát és nővért és lehet tudni 100%ban hogy XY faluban menekültek be ? Mit tudsz tenni mikor legjobb bajtársaidat aljasul megölik ? Sajnos ekkor a mieink is, aki gyanús volt egy faluban lelőtték. Ez általános volt. Ez egy ördögi kör és nem volt megoldás. Ez ma sem megy másként. De más ez, mint mikor más bevonuláskor is alapból úgy állsz hozzá.
Halder_1899
2025. január 27. 10:25 Szerkesztve
coyote-0 Én nem azt írtam, hogy a német angyali megszálló volt, dehogy, (mind a kettő: a germán és a szláv is őrült) de ég és föld ahhoz a pokolhoz képest, amit az orosz tett, ahol minden nőt megerőszakolnak tömegek, 6- 86 év közt pl. A német ilyet hol tett akár nyomokban ? Élve és bántatlanul nem sokan úszták meg, nő/férfi/gyerek/öreg, EZ ment oroszok által szinte mindenhol, EZ ment nagyon másként a németek által. Ha választhattál: 1/ orosz vagy ukrán vagy - és nem zsidó - a német megszállás alatt, 2/ német vagy orosz érkezéskor, itt nem kétséges az emberek 99% mit választ. Továbbra is kérdezem 1942 végén miért volt irtó dühös Sztálin, hogy a megszállt orosz lakosság nem csinál semmit és nem veszi ki részét a közös harcból ? Miért kellett külön parancs és kihirdetés/fenyegetés feléjük. 1941 ben már ment ki feléjük parancs, de nem volt hatása, két okból a lakosság azt hitte német nyer + jobban utálták a komcsikat. Voltak partizánok 41ban is, de azok katonák voltak 90 %ban.
Halder_1899
2025. január 27. 10:19
coyote-0 "Komplett falvakat irtottak ki a nácik pl. Belorussziában. Nézd meg a "Jöjj és lásd" c. filmet." Nem, a partizán gyanús falvakat irtották ki. Az 1941ben és 1942ben ilyen ritkán volt. A megszállt területeken békés élet ment, míg Sztálin ki nem hirdette újra és véglegesen, hogy ennek vége és mindenkinek harcolnia kell a német megszállók ellen. Aki nem tette azt a partizán ölte meg, bizony !, aki megtette azt a német. Ezért alakult ki a térségben egy furcsa harc. Partizán harcolt a német ellen, de még jobban egymás ellen, fehér a vörös ellen. Ezt a német, de a megszálló magyar erők is kihasználták és megszegyeztek a fehérekkel. Magyar csapatok is békés helyzetről írnak, kivéve 43 nyarától. Ma már hozzáférhetőek az orosz íratok, több történész feldogozta ezeket, hogy a szovjet vezetés milyen dühös volt a békés megszállt térség miatt. Meg is fenyegette ezért az ott élő oroszokat és ukránokat. Mikor látszott a németek vesztenek 43tól akkor ez már hatott a lakosságra.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!