Mi vezetett az afgán összeomláshoz? Kipakol az amerikai tanácsadó

Néhány nappal az afganisztáni összeomlást követően egyre-másra látnak napvilágot a különböző szakértők és médiumok találgatásai arról, hogy mi vezethetett ehhez a fiaskóhoz. A Mandiner olvasóinak most Sarah Chayes egykori amerikai kormánytanácsadó megfejtését ajánljuk. Chayes a kétezres évek elejéig tudósítóként dolgozott a National Public Radiónál (az amerikai közszolgálató rádiónál), beszámolt a koszovói háborúról és a tálib rezsim összeomlásáról is.

A rádiózás után Chayes Kandaharba, a tálibok egykori fővárosába költözött, megtanulta a nyelvet, és

részt vállalva Afganisztán amerikaiak által elképzelt újjáépítésében, újraszervezésében különböző projekteken és szervezeteken keresztül.

Sarah Chayes – aki most láthatóan kiábrándultan szemléli a fejleményeket – négy fő okot lát abban, hogy így végződött a nyugatiak afganisztáni kalandja.

1) Korrupció

Az amerikaiak sokáig egyáltalán nem látták be, hogy az afgán kormány csak a saját pecsenyéjét sütögeti, és nem foglalkozik a közemberek problémáival. A szerző felidézi: 2007-ben meglátogatta őt a kandahari öregek egy küldöttsége, akik felvázolták neki, hogy a központi afgán kormány legalább olyan ellenséges velük szemben, mint korábban a tálibok.

Ha így viselkedik egy kormány, ugyan miért várnánk, hogy az emberek áldozatokat hozzanak a kedvéért? – kérdezi most az amerikai tanácsadó.

„Az amerikaiak előszeretettel festik le a dolgot úgy, hogy mi minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy demokráciát vigyünk Afganisztánba” – írja Chayes, aki szerint egyáltalán nem igaz, hogy az afgánok elutasítók lettek volna a koncepcióval szemben.

Csakhogy

„Ez lenne az amerikai demokrácia?” – teszi fel a kérdést Chayes.

Sarah Chayes

2) Pakisztán szerepe

Az egykori kormánytanácsadó szerint sokan alábecsülik Pakisztán hozzájárulását a tálibok előretöréséhez. „A tálibok a pakisztáni katonai titkosszolgálat, az ISI stratégiai projektje” – állítja határozottan Chayes, akit egyébként annak idején meglepett, hogy az ISI bújtatta Oszama bin Ladent.

A szerző szerint teljesen valószínűtlen, hogy az amúgy lépten-nyomon barlangi milíciáknak bélyegzett tálibok hathatós nemzetközi segítség nélkül képesek lettek volna ilyen összetett hadműveletek végrehajtására.

Sarah Chayes szerint

„Amúgy ekkoriban a pakisztáni hadsereg nukleáris technológiát adott el Iránnak és Észak-Koreának. De húsz évig, amíg ez ment, az Egyesült Államok a szövetségesének tartotta Pakisztánt. És most is annak tartja.”

3) Hamid Karzai

Chayes úgy véli, hogy az egykori afgán elnök szerepét is rosszul ítélik meg Washingtonban. Karzaiból elnököt csináltak az amerikaiak a bevonulás után, mintha nem tudták volna, hogy milyen közeli – és szívélyes – kapcsolatot ápol a tálibokkal. A szerző felidézi, hogy afganisztáni évei alatt beszélt jó néhány emberrel Karzai környezetéből, akik megerősítették, hogy nagyon gyakran fogadta a tálibok képviselőit odahaza.

A szerző abból indul ki, hogy

„Ahogy az amerikaiak is megtapasztalhatták a saját kontextusunkban – mint a metoo-mozgalom, a George Floyd meggyilkolása utáni felkelés, vagy a január 6-i, Capitol elleni támadás –, meglepően gyors lefolyású események gyakran hónapok vagy évek óta előkészülőben vannak. Afganisztáni húszéves erőfeszítéseink gyors összeomlása véleményem szerint éppen egy ilyen eset” – fogalmaz Chayes.

4) Amerikai önámítás

Az egykori tudósító emlékeztet: éveken keresztül hallgattuk, hogy milyen töretlen a fejlődés Afganisztánban, mennyire elkeseredettek a tálibok, és hogy milyen sok jót csináltak a nyugatiak az országban.

„Kit áltattunk? Magunkat?” – teszi fel most a kérdést.

Sarah Chayes szerint

Mind Pakisztán, mind a korrupció olyan probléma, amivel az amerikai politikusoknak kell szembenézniük, nem az amerikai hadseregnek.

„De nem volt az a magas szintű civil döntéshozó, aki hajlandó lett volna foglalkozni bármelyik problémával, még a felhívások ellenére sem. A politikai kockázat – számukra – túl magas volt” – zárja sorait a szerző.