A Türk Tanácsban komoly és sikeres országok vannak, Magyar úr – Ukrajnát ők például sosem vennék fel

Rég megtettem mentális egészségemnek azt a szívességet, hogy Magyar Péter komolyan saját maga által sem gondolt hazugságait monoton géphangján nem hallgatom, inkább írásban fogyasztom el a szakmai okokból szükséges minimumot a magyar ellenzék vezérétől.

Így értesültem arról is, hogy Salgótarjánban a külpolitikáról egyébként hazája legdurvább megzsaroltatásának idején sem nyilatkozó Tisza-vezér világossá tette: hazánknak áprilisban választania kell „a Türk Tanács és a diktátorok”, avagy „Európa” között. (Nyilván utóbbit, természetesen.)

Nekem viszont, aki Magyar Péterrel ellentétben az összes türk „-sztánt” bejártam, egészen más jut eszembe a Türk Tanácsról, mint a magyar ellenzék tájékozatlanságával hencegő vezérének. Nekem az jut az eszembe, hogy a legsikeresebb posztkommunista országok ma két helyen vannak: az Európai Unióban és a Türk Államok Szervezetében. Ez a két országcsoport az, amely a kommunista múltját sikeresen tudta kapitalista felzárkózásra váltani az elmúlt harminc évben,

A többi fejlődő országénál jobb egészségügyi és szociális állapotú, képzettebb munkaerő várta a kapitalizmust az európai és a közép-ázsiai posztkommunista országokban, és ezzel a nagyszerű lehetőséggel élni tudtak a baltiak, a közép-európaiak és Közép-Ázsia zöme is. Üzbegisztán és Kazahsztán elmúlt harminc évben nyújtott fejlődési teljesítménye pont ugyanakkora sikertörténet, mint Közép-Európáé, és ezt tudja mindenki, aki nem kifejezetten a tudatlanságából próbál politikai terméket csinálni tudatlan társainak. 

Közép-Európát bölcs vezetők sora felkészítette az Európai Unióhoz való csatlakozásra, majd bevitte oda, ahol mind meg is álltuk a helyünket az európai versenyben.

Azerbajdzsán és Kirgizisztán némi spéttel ezt az utat igyekszik bejárni, Törökország pedig az erdoganómia első másfél évtizedében uniós pénz nélkül tartotta a lépést két uniós szomszédja, Görögország és Bulgária teljesítményével. Kazahsztán és Üzbegisztán, akárcsak a Baltikum vagy Közép-Európa, a posztszovjet térség sikertörténetei; velük lehet a Türk Államok Szervezetében együttműködni, amiből mindenkinek csak haszna származik. 

De ha már itt tartunk: az alapvetően a többi felzárkózó országhoz képest sikeresen fejlődő posztszovjet térségnek két igazán nagy lúzere van, amelyek mindent összevetve nem fejlődtek az elmúlt harmincöt évben sehová. Ez a két ország Türkmenisztán és Ukrajna.

– így aztán mára Türkmenisztán gazdasági értelemben véve Kína gázraktára, Ukrajna pedig az Európai Unió munkaerő-tartaléka lett, ezen túlmutató érdemi gazdasági teljesítménye egyiknek sincs, az életszínvonal pedig a technológiai fejlődés külsőségein túl egyikben sem ment jelentősen előre. Az Európai Unió és a Türk Tanács alapvetően komoly és sikeres országokból alkotott, komoly regionális integrációk. Nem véletlenül nem tagja Ukrajna az egyiknek és Türkmenisztán a másiknak: előbbi előbbiben tagjelölt, utóbbi utóbbiban megfigyelő, s a teljes jogú tagságuk elé az akadályok hegyét nem a szél hordta össze.

Ezért aztán ha Magyar Péter bő nyállal türktanácsozni és diktatúrázni kíván, ne tévessze szem elől, hogy a világon ma különbség nem demokráciák és autokráciák, hanem sikeres és sikertelen rendszerek között van. Magyarország az Orbán-kormány alatt sikeres országok integrációiban vesz részt, azokat próbálja még sikeresebbé tenni – a Tisza Pártnak pedig papírja van arról, hogy a valamit mégiscsak elért országok alapvetően sikeres integrációjába, az Európai Unióba próbálná betuszkolni az egész posztszovjet térség egyik legnagyobb romhalmazát.

Ezek komoly országok, nem mellesleg az Európai Unió kedvelt együttműködő partnerei. Az a párt pedig, amely egy, a hazája ellen elkövetett konkrét energiaszabotázs-akció kellős közepén párthű szakértőivel együtt magyarázza, hogy akárcsak az Északi Áramlat felrobbantása, úgy ez is rendben van – nos, az egy komolytalan párt, amely ukrán-türkmén színvonalon gondolkodik a világról.

Nyitókép: Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Kaiser Ákos