„A marketing politikai fegyver, ami kerülhet jó vagy rossz kézbe”

„A »politikai színpad« egy régi metafora. Mi változott?

Az utóbbi években a pártok életében megnőtt a marketing szerepe. A politikai marketing az üzletihez hasonlóan árut ad el, ezért ugyanazokat az eszközöket alkalmazza, kezdve a célcsoport meghatározásától az ismétlési gyakoriságon át egészen a média igénybevételéig. A különbség az, hogy a politikai marketing nemcsak termékek, hanem személyek márkaépítésére is vállalkozik; a személyre koncentrál akkor is, amikor a saját kiválóság bemutatása mellett az ellenfél alkalmatlanságának bizonyítása kap hangsúlyos szerepet. »Szembesítő kampány nélkül nincs győzelem«. A kevésbé szemérmesek ezt negatív kampánynak nevezik.

Maradjunk a szembesítő kampánynál. Mi a gond azzal, hogy a döntéseikkel sokak életét befolyásoló politikai szereplőkről a kampányban »leszedik a keresztvizet«? Ezáltal a színpadi szerepeik mögött (ön használta ezt a metaforát) az igazi valójuk is jobban megmutatkozik.

Egy politikai erő hitelességét vagy annak hiányát mutatja, hogy valós vagy megtévesztő szembesítő kampányt folytat. A megtévesztés legtöbbször valós tényből levont hamis következtetést vagy általánosítást jelent. A mai ellenzék legtöbbször ezzel sem bíbelődik, megelégszik a brutálisan durva jelzőkkel és az alpári gyalázkodással. Gyakran élnek az egyik leghatásosabb eszközzel, az irigység felkeltésével.

Ez valóban könnyebb útnak tűnik, mint programírással bíbelődni és felelős ígéreteket tenni, amit a választók aztán számon kérhetnek. Pedig hagyományosan éppen ez a hitelesség egyik legfőbb mércéje…

A programok szerepe a kampányban csökkent, az ígéreteké és a vízióké megmaradt, az ellenzéki követeléseké növekedett. Az utóbbinál érvényesül egy másik marketingszabály, a társadalmi igény felmérése és megfogalmazása. Különösen a régi baloldal pártjainál látjuk, hogy szinte naponta követelik egy-egy társadalmi csoport erősen felnagyított igényeit. Ebben semmi kockázat nincs, hiszen ezen a szinten a megvalósíthatóság nem szempont.

A társadalmi igények precíz felmérésével persze önmagában semmi gond nincsen, ez adja a demokrácia alapját. Köztudott, hogy a kormány is végez ilyen méréseket. Más kérdés, hogy a különböző társadalmi igényeket mennyire sikerül egyensúlyban tartani. Ahogy ön is mondja, az ellenzék ezzel – rövidtávon legalábbis – nem vállal nagy kockázatot, bátran tehet felelőtlen ígéreteket. De ha hosszabb távon nézzük: mi a politikai marketing célja?

Közvetlen cél az »áru« kiválóságának elfogadtatása, végső cél a hatalomhoz segítés. A hatalom megszerzésének azonban van egy sokkal durvább változata. Azzal kezdődik, hogy egy elégedetlenséget kifejező békés utcai demonstráción megjelennek balhézó radikális elemek, illetve jelen van a harmadik szereplő, az őket még tovább hergelő ellenzéki politikai személyek. Arra vállalkoznak, hogy bebizonyítsák, a fennálló rend megdönthető, a hatalom megszerzése, ha nem megy demokratikus úton, akkor majd megy erőszakkal. A forgatókönyv változhat, de a faltörő kos szerepe változatlan. Így gondolták a hazai próbálkozók is, a köztévében bohóckodók és a parlamentben balhézók. Nekik nem jött be, számukra marad a demokratikus út.

Ami egyben a nehezebb út is, hiszen komoly szervezőmunkát, társadalmi bázisépítést igényel. De mennyire nyújthat hiteles alternatívát egy olyan »szivárványkoalíció«, ami sok esetben önmagával is hadilábon áll (például a Fővárosi Közgyűlésben, vagy éppen Gödön), ráadásul komoly ideológiai ellentétek feszítik?

Minden feladathoz fel lehet nőni – de nem mindenki képes rá. Egy politikai közösség normái és magatartása minden helyzetben jellemzőek rá. Erre a kérdésre a valódi választ az adja meg, amit ez a politikai erő akkor tett, amikor hatalmon volt. Azt meg ismerjük… de mivel a választói emlékezet véges, erre újból és újból emlékeztetni kell. Erre nyilván az a válasz, hogy a régi és az új baloldal nem ugyanaz. Csakhogy lényegében mégis ugyanaz, közösek az eszmék és a célok. Persze ettől még rivalizálhatnak egymással. Teszik is.”