Zöld NGO lesz-e az egyház is?

„Amazónia: új utak az egyház és az integrális ökonómia számára” – ez a címe a Rómában október 6-án, vasárnap megnyitott püspöki szinódus előkészítő dokumentumának. A szinódusnak, aminek alkalmából Ferenc pápa a Szent Péter bazilikában celebrált szentmisét, az Amazonas-medence lelkipásztori szükségletei vannak a középpontjában. Az előkészületek már 2017-ben elkezdődtek, így az erdőtüzek miatt az Amazonas-régióra irányuló figyelem nem szerepelt a motivációk közt, de kétségkívül szimbolikusnak nevezhető az egybeesés, avagy kiválónak az időzítés.

A tanácskozással kapcsolatos elképzelések épp idén nyáron kerültek újra a kritikák kereszttüzébe, minthogy sokan úgy látják, a szinódus eretnek reformötleteket csempészne be a Vatikánba a hátsó ajtón, Krisztus misztikus testét pedig környezetvédő NGO-vá alakítaná.

Nem ez az első, ellentmondások övezte szinódus Ferenc pápa pontifikátusa alatt: 2014 októberében tartották a családokról szóló szinódust, amelyen az azonos nemű párok ügyében volt kisebbfajta összecsapás a megengedőbb gyakorlatra törekvő, németek vezette egyházi kisebbség és a többség között. 2018-ban is tartottak egy szinódust, annak az ifjúság volt a témája.

Olvassa el ezt is: Ferenc pápával is szembeszáll a megroppant német katolikus egyház

A püspöki szinódus intézményét VI. Pál pápa hozta létre a püspöki kollegialitás gyakorlására a II. Vatikáni Zsinat vége előtt, 1965-ben. A püspöki szinódus döntést nem hozhat a pápa helyett, csak tanácsadói státusza van, és nem keverendő össze a sokkal nagyobb szabású zsinatokkal. Az egyház alapvető tanítását pedig sem a zsinat, sem a szinódus, sem a pápa nem írhatja felül, mivel mandátumuk nem a „hitletétemény” átalakítására, hanem őrzésére és magyarázatára, kifejtésére irányul.

Ferenc pápa 2018 januárjában látogatott Peruba, ahol Amazónia őslakosaival is találkozott. Az egyházfő kritizálta a perui környezetvédelmi politikát, s arra kérte a peruiakat, hogy ne kisebbségnek, hanem

A szinódus előkészítői dokumentuma, az instrumentum laboris 2018 júniusában látott napvilágot. Eszerint a tanácskozás három fő témája a nők egyházbéli helyzete, az őslakosok hagyományai és jogai lennének, valamint az, hogy az Amazonas vidékén ritkán járulhatnak a hívek az Eucharisztia szentségéhez – azaz alig van lehetőségük áldozni. Ezzel kapcsolatban voltak olyan előzetes megbeszélések, ahol a szinódust előkészítő testület felvetette a házas férfiak felszentelésének lehetőségét és az áldozáshoz járulás feltételeinek módosítását.

2019 májusában Ferenc pápa Sao Paolo nyugalmazott érsekét, az idén 85. életévét betöltő Cláudio Hummes bíborost nevezte ki a szinódus főrelátorának – tekintve a főpásztor életkorát, ez meglehetősen szokatlan lépés. Ugyanakkor Hummes a Pánamazóniai Egyházi Hálózat alapítója, aki a környezetvédelmi és klímaváltozással kapcsolatos felszólalásairól is igen ismert. Hummes bíboros álma, hogy megszülethessen és kifejlődhessen egy „őslakos egyház”, amelyet az „inkulturáció” jellemez, és amit őslakos lelkipásztorok vezetnek.

Az instrumentum laboris szerint új utakat kell találni az egyház „amazóniai arcának kifejlesztéséhez”, reagálni kell a régióban tapasztalható igazságtalanságokra, mint a neokolonializmus, a természetet kizsákmányoló ipar, a biodiverzitást veszélyeztető infrastrukturális fejlesztések és az őslakosok számára idegen kulturális-gazdasági modellek megjelenése. A dokumentum hangsúlyozza, hogy az őslakosoktól a nyugat is tanulhatna, valamint elveti az utilitarizmust és individualizmust. A szerzők szerint az egyházi szolgálat új útjainak megtalálására is szükség van, elismerve például azt a vezető szerepet, amelyet arrafelé ma a nők játszanak az egyházi szolgálatban.

Az instrumentum laboris és Hummes elképzelései ugyanakkor erős kritikát is kiváltottak. Walter Brandmüller bíboros szerint, aki a 2016-os Amoris Laetitia pápai enciklika négy bíborosi rangú kritikusának az egyike volt, a mostani instrumentum laboris egyszerűen eretnek dokumentum,

Brandmüller kifogásolta, hogy egy olyan régió problémáival foglalkozik majd a szinódus, ráadásul nem helyben, hanem Rómában, aminek a lakossága fele Mexikóvárosénak – tehát szerinte valójában az hátsó szándék vezeti a szervezőket, hogy az Amazonas-vidék lelkipásztori szükségleteinek ürügyén óvatosan elkezdjék átalakítani az egyházat és tanítását. A bíboros szerint a „Földanya” említésének panteista áthallása van, és a dokumentum annyira dicséri az őslakosok vallását, hogy szerinte valójában itt egy „keresztény maszkba öltöztetett természetes vallás” támogatásáról van szó. A szerző a nők pappá szentelésének lehetetlen lehetőségét is belelátta a dokumentumba.

Nem csak ő kritizálta azonban az instrumentum laborist, hanem Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció egykori vezetője is, akinek mandátumát szokatlan módon annak lejártakor nem hosszabbította meg a Szentatya. Ő bíborostársához hasonló kritikát fogalmazott meg, hozzátéve, hogy az Amazonas-medencét az instrumentum laboris „teológiai helynek”, Isten megtapasztalása különleges helyének nevezi, ami szerinte megkérdőjelezi az egyház egyetemességét és a II. Vatikáni Zsinat azon tanítását, hogy a kinyilatkoztatás forrásai csak a Szentírás és a Szenthagyomány, melyekhez a jövőben sem adódik hozzá új forrás. Müller bíboros úgyszintén kritizálta a dokumentum ambivalens szóhasználatát: szerinte nem világos az olyan kifejezések jelentése, mint az „őslakos teológia” és az „ökoteológia”. Müller leszögezte: nem szabad a klasszikus filozófia és az egyház eddigi tanítását feladni „az amazonasi kozmovízió kedvéért”. Müller úgy látja,

Ferenc pápa a La Stampa olasz lapnak adott, augusztus 9-én megjelent interjújában a kritikákra reagálva hangsúlyozta, hogy az arra alkalmas, „kipróbált” házas férfiak felszentelésének lehetősége csak egy a szinódus által tárgyalandó sok téma közül. Megjegyezte azt is, hogy a szinódus a Laudato si enciklika gyermeke, ami azonban nem „zöld”, hanem „szociális” enciklika volt.

A házas férfiak pappá szentelésének lehetősége most is megvan a katolikus egyházban; utoljára ezt a nagyobb számban a katolikus egyházba áttérő anglikán házas papok esetében alkalmazta XVI. Benedek pápa. A nők pappá szentelésének lehetetlenségét pedig még II. János Pál pápa hangsúlyozta, mellyel kapcsolatban Ferenc pápa pontifikátusa elején megjegyezte: ezen senki nem tud változtatni, még ő maga sem. Ha pedig az egyház eltörölné a papi cölibátus kötelező jellegét, az annyit jelentene – akárcsak a görögkatolikus és a görögkeleti egyházakban –, hogy szentelésig házasodhat a papjelölt szeminarista. Püspökökké viszont ekkor is csak nőtlen papokat neveznének ki.

A National Catholic Register amerikai katolikus lap szerint a 2018-as szinódus témájának az egyházfő eredetileg a papi cölibátust szerette volna megtenni, de a szinódus tanácsa leszavazta az ötletet. Így aztán az idősebb, kipróbált házas férfiak felszentelése lehetőségének megemlítése a mostani instrumentum laborisban – Brandmüller bíboros gyanújával összhangban –

Ez már csak azért sem lenne meglepő, mert a kritikák szerint Ferenc pápa pontifikátusának visszatérő eleme, hogy látszólag kivételes és ritka gyakorlatok ártatlannak látszó elterjesztésével próbálja hosszú távon liberalizálni és decentralizálni az egyházat – miközben ő maga mindig keménykezű, centralizáló vezetőként töri le a vele szembeni ellenállást.

A brit Catholic Herald szerint hiába mondja a pápa a La Stampában, hogy a szinódus hangsúlya az evangelizáción kell legyen, ha egyszer az előkészítő bizottság instrumentum laborisa inkább azt hangsúlyozza, hogy mi mindent tanulhatunk az Amazonas őserdei lakóinak pogány spiritualitásából. A lap szerint a fő kérdés, hogy kinek az akarata győz majd: a szinódus irányítóié vagy a pápáé.