Brazíliai erdőtüzek: a valóság sokkal bonyolultabb, mint gondolnánk

Miközben a brazil televíziók Jair Bolsonaro beszédét sugározták, amelyben bejelentette, hogy katonákat vett be az amazonasi esőerdőben dúló tüzek megfékezésére, és hogy nagyon is komolyan gondolja a környezetvédelmet, az elnök egy stand-up-klubban ízeseket röhögött a jobbos humorista, Jonathan Nemer előadásán. Vegyük ehhez hozzá a Brigitte Macron életkorán élcelődő facebookos kommentjét, meg persze a mainstream sajtó apokaliptikus beszámolóit az erdőtüzekről:

aki nevetve figyeli, ahogyan lángok martalékává lesz a világ tüdeje.

*

Erdőtüzek a világban (Mandiner-infografika)

A Facebookot ellepő adományozási akciók és a Föld jövőéért aggódó posztok bizonyítják, az Amazonas ügye széles tömegeket képes erkölcsileg felvillanyozni, a liberális politikusok és véleményformálók pedig ezt kihasználva nem is késlekednek az „elvetemült”, felelőtlen populista jobboldal nyakába varrni a közelgő világvégét. Ha azonban jobban megnézzük az adatokat, hamar kiderül: korántsem olyan rémületes az amazonasi helyzet, mint ahogyan azt a média érezteti velünk,

És bár a brazil elnök hozzáállása sok tekintetben joggal bírálható, nem Néró: Amazonas-politikáját nem érthetjük meg, ha csupán a közhelyekre és az untig ismételt vádaskodásokra hagyatkozunk.

Idén augusztus végéig több erdőtűz ütött ki Brazíliában, mint az elmúlt évek azonos időszakában. A brazil űrkutatási hivatal augusztus 29-ig 87 257 tüzet jegyzett fel, tavaly ez a szám 49 401 volt, jelentős, 76 százalékos tehát az emelkedés. Fontos azonban hozzátenni, hogy ez az adat nem haladja meg jelentősen a tízéves átlagot, és meg sem közelíti a másfél évtizeddel ezelőtti állapotokat.

A közösségi oldalakon keringő térképek nagyon látványosak, ám

A Marylandi Egyetem légifelvételeket elemző kutatói szerint nem annyira az érintetlen esőerdő, hanem azok a mezőgazdasági területek égnek, amelyekről már korábban lepusztították az erdőt. A tüzeket ennek megfelelően nem szárazság, hanem emberi tevékenység okozza.

Macron és Bolsonaro

Az erdőtüzek minden bizonnyal nem váltak volna ekkora üggyé, ha Emmanuel Macron francia elnök drámai hangvételű Twitter-posztjával nem hívja fel rájuk a figyelmet. Macron azzal fenyegetőzött, hogy ha a brazilok nem fékezik meg a tüzeket, megvétózza az EU és a Dél-amerikai Közös Piac közötti szabadkereskedelmi egyezményt, amit húsz év tárgyalás után idén júniusban írtak alá a felek. Macronhoz csakhamar csatlakozott Leo Varadkar ír miniszterelnök is – elszántságuk jobban érthető, ha tudjuk: ez a két ország ellenezte leginkább a dealt, tartva attól, hogy a francia és az ír gazdákat hátrányos helyzetbe hozza a dél-amerikai áruk áradata.

„Ég a házunk. Szó szerint” – írta a Twitteren Macron, hozzátéve: a Föld oxigénkészletének húsz százalékát az amazonasi esőerdő biztosítja. Sok helyen olvasni ezt az adatot, kár, hogy méretes hülyeség:

az általunk beszívott oxigént nagyjából-egészében az óceánok állítják elő, s fogják is előállítani, a következő évmilliókban is. Az erdőtüzek nyomán kibocsátott szén-dioxid mennyisége pedig elhanyagolható a globális ipari szén-dioxid-kibocsátáshoz képest.

*

Joggal tűnik úgy, hogy egyes politikai vezetők és a klímahorrorban utazó nemzetközi médiagépezet mesterségesen felnagyítják az erdőtüzek veszélyeit.

Mégsem lehet ennyivel elintézni azt, ami a brazil esőerdőben történik. Ha nem is a világvége a tét, a veszélyek nagyon is reálisak:

nem is beszélve a törzsekről, amelyeknek az esőerdő ad otthont. Ahogyan Daniel Nepstad ökológus rámutat, a műholdak nem látják a lombsátor alatt dúló tüzeket, pedig ezek az igazán gyilkosak: elpusztítják a hatalmas, ám vékony kérgű fákat, a lombsátor ritkásodása nyomán több fény éri a talajszintet, ami szárazsághoz és még pusztítóbb tüzekhez vezethet.

A mostani erdőtüzeknél is lényegesebb kérdés azonban, hogy az erdőirtás elleni harcban elért komoly eredmények után Bolsonaro kormányzása megakasztja-e a pozitív trendet, hiszen ez globális szinten is kihathat a klímára.

Az előző évtized közepétől kezdődően a munkáspárti kormányzat és a szövetségi államok vezetői civil szervezetekkel és nagyvállalatokkal együttműködve

A kormányzat megnövelte a bennszülött rezervátumokat és a védett területeket, a hatóságok keményebben léptek fel az illegális földfoglalók ellen.

2006-ban a Greenpeace részletes elemzést közölt a szójaipar erdőirtások összefüggéseiről, aminek hatására szójafeldolgozókat és -exportőröket tömörítő szervezetek bejelentették: hat évig nem vásárolnak szóját olyan ültetvényekről, amelyek új erdőirtások nyomán jöttek létre. 2009-ben szarvasmarha-feldolgozók hasonló moratóriumban állapodtak meg. Közben az Ibama nevű környezetvédelmi ügynökségnek arra is joga volt, hogy az erdőirtások nyomán keletkezett földeken elkobozza, sőt felgyújtsa (!) a traktorokat és a buldózereket. Az intézkedések ragyogó sikert hoztak:

A környezetvédelmi lendület viszont 2013 körül már alább hanyatlani látszott: a munkáspárti Dilma Roussef kormánya amnesztiát adott azoknak, akik kisméretű birtokokon végeztek illegális erdőirtást. Utódja, a korrupciós ügyei miatt ingatag helyzetű Michel Temer pedig számos környezetvédelmi szabályozáson lazított, hogy magához édesgesse a 2014-ben megválasztott Kongresszusban meghatározó politikai befolyással bíró, „Boi, Bala e Bíblia” (Tehén, Golyó és Biblia) nevű blokkot, ami – pártokon átívelve – a mezőgazdasági lobbit, a lazább fegyvertartási szabályok szorgalmazóit és a Brazíliában egyre rohamosabban terjeszkedő neoprotestánsokat foglalja magába.

A BBB és annak hátországa jelentette aztán Bolsonaro fő támogatói bázisát az elmúlt években.

Szerintük a környezetvédelmi törvények „fojtogatják” a gazdaságot, a rezervátumok bővelkednek az ásványkincsekben, s képtelenség, hogy a portugálul nem beszélő, „kulturálatlan” indiánok kisajátítják maguknak az ország területének 13 százalékát. Nem maradtak el a hangzatos ígéretek sem: kilépés a párizsi egyezményből, a földművelésügyi és a környezetvédelmi minisztérium egybeolvasztása, a bennszülött törzsek védett státuszának megszüntetése. (Igaz, Bolsonaro arról is beszélt, hogy előtérbe kell helyezni a szél- és napenergiát meg a bioüzemanyagokat – utóbbi jelenti azt az esetet, amikor a környezetvédelem és az agrárlobbi érdekei fedik egymást.)

A szavazás közeledtével aztán Bolsonaro kifarolt radikális ígéretei mögül. Beiktatása után „megelégedett” azzal, hogy a rezervátumok létrehozásának és szabályozásának jogát a földművelésügyi tárcának adja, és megvágja az Ibama büdzséjét. Az agresszív retorika viszont megmaradt, ez pedig az elnök kritikusai szerint

*

Hogy az ok-okozati összefüggés valóban fennáll-e, nehéz persze megmondani. A Folha do Progresso nevű brazil újság arról számolt be, hogy Mato Grosso államban farmerek augusztus 10-re meghirdették a „tűz napját”: a gyújtogatással azt kívánták a kormányzat tudtára adni, hogy dolgozni akarnak és új megművelhető területekre van szükségük. Az űrkutatási hivatal júliusban bejelentette, hogy tavalyhoz képest 278 százalékkal nőtt az erdőirtások száma. Bolsonaro válaszul kirúgta a hivatal vezetőjét, mondván, direkt meghamisították az adatokat, hogy rontsák az ország hírnevét.

Amikor az erdőtüzek nemzetközi jelentőségű üggyé kezdtek válni, az elnök arról beszélt, hogy civil szervezetek gyújtogathattak, akik bosszút fogadtak ellene, amiért politikája miatt pénztől estek el. Néhány nappal később elismerte a kormányzat, hogy földművelők állhatnak a háttérben, Ricardo Salles környezetvédelmi miniszter viszont végső soron „az Amazonas-régió fejlődését akadályozó”, tíz-húsz éve hozott szabályozásokat tette felelőssé, amelyek „illegális cselekedetekre kényszerítik” az embereket. Az esőerdőt azzal lehetne a leghatékonyabban megőrizni, ha egyes védett területeket megnyitnának a fejlesztések előtt – érvelt Salles.

„Katonai múltam és közszereplői karrierem folytán mély szeretettel és tisztelettel viseltetek az Amazonas iránt. Az esőerdő megvédése kötelességünk” – mondta augusztus 24-i tévébeszédében Bolsonaro, bejelentve, hogy katonákat vet be a tüzek megfékezésére, és hogy

Hozzátette viszont azt is, hogy az Amazonas-régióban élő húszmillió ember évek óta vár „a terület erőforrásaival arányos” gazdasági fejlesztésre.

A helyiek frusztráltságát növeli, hogy a 2010-ben norvég és német pénzből létrehozott Amazonas Alapból semmi nem jutott el a farmerekhez, pedig a brazil GDP 25%-át előállító mezőgazdasági lobbival való kiegyezés,

A farmerek – érthető módon – dühösek, hogy miután a brazil kormányzat a hetvenes években a régióba küldte őket dolgozni és erdőirtásra buzdította őket, egyszerre banditák lettek a hatalom szemében, és ezernyi büntetést szabtak ki rájuk, vagy éppen elkobozták szerszámaikat. Büszkék arra, hogy a maláriától fertőzött rengeteg helyén tisztes, jól működő mezőgazdasági területeket alakítottak ki, és ki nem állják az arrogáns kozmopolita dumát.

Egy, a Rolling Stone magazinnak nyilatkozó farmer szerint

márpedig így nem tudják fedezni a gyerek egyetemi tandíját. Bolsonaro hatalomra kerülésével az Ibama munkatársai is tiszteletteljesebben beszélnek velük – állítják. Az erdőirtás elleni küzdelem folytatásának legnagyobb gátja az a frusztráció, amit a farmerek igényeire és problémáira érzéketlen környezetvédelmi politika váltott ki. Az esőerdő megmentésének az lehet a biztosítéka, ha a farmereket és a szarvasmarhatartókat „az Amazonas részvényeseiként, nem pedig ragadozóként” kezelik.

*

Az OpenDemocracy megszerezte azt a PowerPoint-prezentációt, amit kormányzati szereplők egy februári tárgyaláson mutattak be egy Pará állambeli bennszülött rezervátum vezetőinek. A diákról kiolvasható, hogy Bolsonaróék komoly infrastruktúrafejlesztésben gondolkodnak az Amazonas-medencében: vízerőmű-, híd- és autópályaépítés is szerepel a tervek között. Emellett megjelenik rajtuk az a gondolat is, hogy az ország ellen környezetvédelmi ügyben folyó globális kampánynak és „pszichológiai nyomásgyakorlásnak” az a célja, hogy aláássa a brazil kormány szuverenitását a régióban. Márpedig „az Amazonas Brazíliához tartozik”, ahogy az elnök és emberei számtalanszor leszögezték a napokban.

– ez magyarázhatja azt is, miért vonakodnak elfogadni a Macronék által összekalapozott segélyt. Az elnök hozzáállása a környezetvédelemhez, a bennszülöttekkel szembeni türelmetlensége azt a réges-régi nézetet tükrözi, amit a Bolíviával, Argentínával, valamint Paraguay-jal és Uruguay-jal vívott 19. századi harcok alakítottak ki a brazil nacionalistákban: a vad, meghódítatlan Amazonas-medence a külföldi hódítások, az illetéktelen nemzetközi beavatkozások veszélyeinek teszi ki a nemzetet, épp ezért minél sürgősebb a lehető legteljesebben a központi hatalom uralma alá vetni és modernizálni a régiót.

Ezt a célt szolgálta az autoriter elnök, Getúlio Vargas „Menetelés nyugatra” néven 1940-ben meghirdetett nagyszabású programja, ami földtelen parasztok tömegeinek betelepítését és a mezőgazdaság felfuttatását irányozta elő. Ugyanakkor Vargas volt az is, aki létrehozta az első brazil nemzeti parkokat, és alatta hozták meg az első környezetvédelmi törvényeket, amik ugyancsak a nyugati felföldeknek az államtestbe építését szolgálták.

Az 1964 és 1985 között fennálló, Bolsonaro által gyakran méltatott katonai junta hasonló szellemben járt el. Integrar para não entregar – ezt hirdették meg jelszóként, vagyis

A régi indián vadászösvények mentén utakat építettek, a televízióban reklámozták a nyugatra költözést és farmalapítást, a fejlődés útjában álló törzseket pedig erőszakosan igyekeztek hagyományos életmódjuk feladására, a modern civilizációba való beolvadásra bírni. Az esőerdő jó tíz százalékát pusztították el ekkor, a bennszülött lakosság száma pedig drasztikusan lecsökkent.

Az az elmélet, hogy idegen hatalmak rá akarják tenni kezüket az Amazonas-medencére, ma is szilárdan él a brazil jobboldalon. Fontos referencia számukra Arthur Cezar Ferreira Reis geopolitikai gondolkodó hetvenes években megjelent könyve, az Amazonas és a nemzetközi kapzsiság, ami szerint az északi országok a túlnépesedésüket, a víz- és erőforráshiányt oldanák meg a terület kisajátításával. Az interneten olyan rémhírek is keringenek, mint hogy az amerikai földrajzkönyvekben az áll, hogy az Amazonas a nyolcvanas években USA és az ENSZ fennhatósága alá került.

Még inkább táplálják azonban a félelmeket azok a nagyon is valós kijelentések, amiket külföldi politikusok tettek az esőerdővel kapcsolatban. François Mitterrand például 1989-ben így nyilatkozott: „Brazíliának el kell fogadnia, hogy relatív szuverenitással bír az Amazonas-medence felett”. Ugyanebben az évben a klímavédelem élharcosa, az akkor még szenátor Al Gore arról beszélt, hogy

Matthew Fontaine Maury oceanográfus és az amerikai haditengerészet tisztje a 19. század derekán vezette elő azt az elképzelését, miszerint az Amazonas ugyanúgy a Mexikói-öböl földrajzi komplexumához tartozik, mint a Mississippi, így Amerikának joga van gyarmatosítania a területet. Nem csupán az ott rejlő ásványkincsek kiaknázását tenné lehetségessé ez, de a rabszolgaság problémáját is meg lehetne oldani, ha az esőerdőbe szállítanák a déli ültetvényeken dolgozó feketéket – javasolta Maury.

A brazilok máig neheztelnek Sir Henry Alexander Wickham angol „biotolvajra”, aki 1876-ban mintegy 70 ezer kaucsukfamagot csempészett ki az országból, hogy aztán eljuttassa őket ázsiai és afrikai trópusi területekre, így vetve véget az amazonasi régió gazdasági fellendülését biztosító gumiláznak. A nacionalisták azt sem nézték jó szemmel, amikor Daniel K. Ludwig milliárdos a hatvanas években papírgyártási célból 1,6 millió hektárnyi földet vásárolt a Jari folyónál, Pará és Amapá államo határán –

És persze ott volt még Herman Kahn futurista, Stanley Kubrick Dr. Strangelove-ja ihletőjének meredek ötlete is: az Amazonas-medencében hatalmas tavakat kellene létrehozni, hogy serkentsék a dél-amerikai államok közti gazdasági kapcsolatokat és a külföldi befektetéseket.

*

Ahol az Amazonas és a Rio Negro összefolyik

Az amazonasi erdőtüzek és -irtások problémájára tehát az agresszív külföldi leckéztetés (vagy ahogyan a klímariadalom egyes áldozatai pedzegetik: a katonai intervenció!) nem lehet megoldás, sem a világkormányos utópia.

Bár megkérdőjelezhető, Bolsonaro felelősen viselkedik-e az erdőirtások ügyében, csak az a válasz lesz hatékony, ami teljes mértékben tiszteletben tartja Brazília szuverenitását, valamint érzékeny az amúgy is összetett, sok rétegű és már épp eléggé frusztrált brazil társadalom bonyolult érdekviszonyaira is.

Fotók: MTI Fotótár