A rejtély velünk maradt: öt éve tűnt el a maláj repülőgép

Az MH370 öt év után – a modern polgári repülés legnagyobb rejtélye?

„Good night, Malaysian 370” – hangzott el a malajziai légitársaság Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járata és a légi irányítók közti utolsó mondat öt évvel ezelőtt ezen a napon, a 2014 március 7-ről 8-ra virradó éjszakán, röviddel éjfél után. Néhány perccel később a repülőgép eltűnt a civil radarok képernyőjéről, amelyek addig nyomon követték. A repülőgép eltűnése 239 emberrel a fedélzetén a polgári repülés történetének talán legnagyobb, máig megoldatlan rejtélyévé lépett elő.

a tragédia körülményei a mai napig megmagyarázhatatlanul zavarosnak és rejtélyesnek tűnnek. Egyedül egy, vélhetően a repülőgéphez tartozó szárnydarabot mosott partra a tenger Réunion szigetén, az utolsó kapcsolatfelvételtől több ezer kilométerre.

A repülőgép eltűnése után az első órákban és napokban teljes volt a káosz. A pekingi repülőtér tájékoztató tábláján sokáig makacsul csak „késik” jelzés szerepelt a gép jelzése mellett. A kínai és a malajziai hatóságok, valamint a légitársaság képviselői képtelenek voltak értékelhető információt nyújtani az utasok és a személyzet kétségbeesett hozzátartozóinak, hiszen maguk is értetlenül álltak az eset előtt.

Az első keresőakciók az utolsó kapcsolatfelvétel helyén, a Dél-kínai-tenger Malajzia és Vietnam közti vizein zajlottak, de semmit nem találtak, holott egy ilyen repülőgép ha a tengerbe zuhan, akkor a becsapódás ereje általában darabokra töri azt, minek következtében ilyen esetekben hatalmas törmelékfolt szokott lebegni a tenger felszínén. Hasonló katasztrófák esetén általában napokon belül a szerencsétlenül járt gép nyomára jutnak a keresőalakulatok, ahogyan az az Air France Brazilia partjai közelében 2009-ben szerencsétlenül járt 447-es járata, vagy a svájci légitársaság 1998-ban, Kanada keleti partjai közelében, Peggy’s Cove-nál lezuhant 111-es járata esetében is történt.

Itt azonban

Hamarosan azonban a nyilvánosság számára el nem érhető információk segítettek valamennyit rekonstruálni az eseményekből, az így kirajzolódó történet azonban válaszok helyett csak újabb kérdéseket vetett fel.

A civil radarokkal ellentétben, melyek elvesztették a gép nyomát, egy malajziai katonai radar még egy bő órán át követni tudta azt, illetve annak ellenére, hogy a gép jeladóját ismeretlen tettesek kikapcsolták, egy az Indiai-óceán felett elhelyezkedő Inmarsat-műhold még tudta fogni a műholdas kapcsolattartásra szolgáló automatizált jeladó úgynevezett „ping” jeleit.

A kirajzolódott forgatókönyv szerint a repülőgép előbb egy vele hasonló útvonalon közlekedő szingapúri utasszállító alá manőverezett, és egy darabig az alatt folytatta útját észak felé, hogy így láthatatlanná váljon a radarok számára, majd eredeti útvonalától egy éles balkanyarral letérve, nyugat felé fordult. Ekkor, hogy kikerülje a civil radarokat, rendkívül alacsony magasságra ereszkedett, és így repült át nyugat felé Malajzián egészen az Andamán-tengerig, ahol is a malajziai katonai radarok szerint Penang városától északnyugatra hagyta el a malajziai légteret.

Innentől már csak az Inmarsat műhold által fogott ping-ek állnak rendelkezésre, amelyek információértéke azonban igencsak korlátozott, mert pusztán arra adnak választ, hogy a gép az adott időpontban milyen távolságra volt a műholdtól. Az utolsó pinget öt órával a gép indulása után vette a műhold. A gép feltételezett haladási sebessége és a ping által a műholdtól mért távolsága alapján ebből két lehetséges útvonal rajzolódott ki.

Az egyik, a kevésbé valószínű, északnyugati irányba mutatott, Indián és Pakisztánon keresztül a volt-szovjet Közép-Ázsia irányába. Hogy a gép erre haladt volna, az kevésbé valószínű, hiszen itt

amelyek civil és polgári radarjai kétségkívül érzékelték volna azt. Még ha összeesküvés-elméletekben gondolkozunk is, merőben valószínűtlen egy olyan átfogó összeesküvés, amelynek egy sor, egymással is ellenséges viszonyban lévő ország egyszerre lett volna részese úgy, hogy sokuk még világpolitikai szinten is egymással szemben álló nagyhatalmakhoz húz, egyesek az USA-hoz, mások Kínához, megint mások Oroszországhoz.

A másik lehetséges útvonal ugyanakkor ha lehet, még megdöbbentőbb, mert

olyan irányba, ahol sok ezer kilométernyi üres óceán után csak az Antarktisz következik. Ha a gép erre megy, az megmagyarázza ugyan azt, hogy miért nem érzékelték a gépet egyetlen ország hatóságai sem, ugyanakkor zavarba ejtő abból a szempontból, hogy ugyan mi értelme volna bárkinek is elrabolni egy gépet csak azért, hogy az óceán Ausztrália és az Antarktisz közti vizeire irányítsa?

Az Indiai-óceán: út a semmibe?

Márpedig, hogy tudatos akcióról volt szó, az a rekonstruált események alapján nyilvánvaló. A gép jeladóját valaki szándékosan kapcsolta ki. Az a virtuozitás, ahogy a gép irányítója azt előbb egy szingapúri utasszállító alatt vezetve rejtette el, majd éles kanyart véve földközeli magasságba ereszkedett, hogy elkerülje a civil radarokat, átgondolt és profi tervre mutatnak.

Annál is inkább, mert ahhoz, hogy a gép még az utolsó ping idején, öt órával a felszállás után is a levegőben legyen, a malajziai légtérből kiérve ismét a szokásos utazási magasságba kellett emelkednie, mert különben felszínközeli magasságban maradva már sokkal hamarább elfogyasztotta volna üzemanyagkészletét, így tehát bárki is irányította azt, még ezt a manővert is végre kellett hajtania. Ugyanakkor az utolsó ping időpontjából és az által sugallt útvonalból valószínűsíthető, hogy a gép üzemanyaga elfogyott, mielőtt a nyílt óceán feletti légteret elhagyhatta volna, és így

Az új adatok tükrében a keresést tíz nappal a gép eltűnése után, március 18-án az Indiai-óceán Ausztráliától nyugatra fekvő, déli részére helyezték át, és a keresésbe Ausztrália, Új-Zéland és az USA hatóságai is nagy erőkkel kapcsolódtak be. Malajzia miniszterelnöke, Najib végül március 24-én jelentette be, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján a gép az Indiai-óceán déli részébe zuhant. Azonban a keresés így is ugyanazt a zavarba ejtő eredménytelenséget hozta, mint a Dél-kínai-tengeren: egy tengerbe zhant repülőgép a becsapódás erejétől általában darabokra törik, és nagy kiterjedésű törmelékfoltot hagy maga után a víz felszínén, azonban a keresőalakulatok itt sem találtak semmit, egyetlen darabka törmeléket sem, és a helyzet hónapok elteltével sem változott. Az első, és eddig egyetlen törmelékdarab csak 16 hónappal a katasztrófa után került elő, a becsapódás feltételezett helyszínétől több ezer kilométerre, Réunion szigetén sodródva partra.

Ugyanakkor a katasztrófát követő hetekben zavaros beszámolók kaptak lábra a állítólagos szemtanúktól. Malajzia keleti partjainál dolgozó halászok állítják, hogy egy gép szokatlanul alacsonyan húzott el a fejük felett az MH370 eltűnésének éjszakáján. Vietnam partjainál, az utólag rekonstruált útvonaltól jócskán eltérő helyszínen egy olajfúró tornyon dolgozó új-zélandi férfi látott állítása szerint egy lángoló tárgyat a tengerbe zuhanni március 8-án hajnalban. Ugyanebben az időpontban, de több ezer kilométerrel távolabb a Maldív-szigetek egyik halászfalujának lakói ébredtek állításuk szerint arra, hogy egy hatalmas utasszállító gép dübörgött el ijesztően alacsonyan fölöttük, szinte súrolva a házak tetejét. Egy negyedik helyszínen, a Malakka-szorosban indonéz halászok vélték látni március 9-én reggel körözni az égen. Ez a helyszín sokkal közelebb fekszik a gép kiindulási pontjához (és a légifordalmi radarok hatósugarához), mint az előző három, azonban az állítólagos észlelés időpontja egy nappal későbbi, így ez megintcsak egy meglehetősen valószínűtlen lehetőség.

A zavaros és meg nem erősített hírek következő hetekben és hónapokban sem szűntek érkezni. Egyesek hetekkel az eltűnés után is állították, hogy

Híre ment annak is, hogy a gép egy utasa állítólag hetekkel később küldött egy fényképet a telefonjáról, amelyen azonban csak fekete sötétség látható.

A Diego Garcia-sziget az amerikai támaszponttal

De mégis, mi történhetett?

A legkézenfekvőbb magyarázat, egy szokványos terrorista akció kizárható, hiszen a terrorista szervezetek mindig nagy publicitással vállalják magukra az elkövetett akciókat, mert az számukra erejük demonstrálását jelenti. Ennek ellenére ezt az esetet egyetlen terrorista szervezet sem vállalta magára.

Baleset? A már-már szinte elegánsnak nevezhető virtuozitás, amellyel a gép Malajzia felett manőverezett, hogy elkerülje a radarok hatósugarát, tudatosságot, sőt, egyenesen profizmust sejtet, így kizárni látszik bármiféle spontán szerencsétlenség lehetőségét. Valaki tudatosan irányította a gépet, méghozzá valaki olyan, aki nagyon is értette a dolgát.

És a törmelék hiánya? A törmelék hiányára magyarázatot jelentene, ha például a gép sikeresen hajtott volna végre kényszerleszállást az óceánon, majd utána, a gépen utazó bizonyos személyek és bizonyos áruk kimentése után, többé-kevésbé egy darabban süllyedt volna el. Az egyetlen törmelékdarab, a farokszárny vízszintes vezérsíkja akár egy ilyen, egyébként sikeres kényszerleszálláskor is letörhetett.

Nem is csoda, hogy a gép sorsával kapcsolatban vadabbnál vadabb összeesküvés-elméletek kaptak lábra. Ezek közül még a legvisszafogottabb volt az a forgatókönyv, miszerint a gépet maga a kapitány térítette el, hogy 2001, szeptember 11-ét idéző öngyilkos-merényletre használja fel az Indiai-óceán közepén, egy aprócska korallszigeten fekvő hatalmas amerikai katonai támaszpont, Diego Garcia ellen, az amerikaiak pedig – más választásuk nem lévén – lelőtték a gépet. Utána viszont eltitkolták az esetet, mert mégiscsak kínos lett volna számukra elismerni, hogy a bűnös pilótán kívül még további 238 ártatlan civilt is hullámsírba küldtek, az eltitkolásban pedig segítségükre volt a támaszpont elszigetelt földrajzi helye, sok száz kilométerre a legközelebbi civil településtől.

A kapitányt ugyanakkor ismerősei jó kedélyű, kiegyensúlyozott embernek ismerték, akitől távol állnak a szélsőséges eszmék, úgyhogy rendkívül ügyesen kellett volna környezete előtt titkolnia esetleges pszichiátriai problémáit vagy radikalizációját. 

E verzió visszafogottabb verziója, miszerint a kapitány így hajtott végre öngyilkosságot, azonban ez nem magyarázza, hogy miért kellett a gépet bravúros manőverekkel több ezer kilométerre elirányítania, hiszen ha egyszerűen csak a tengerbe akart csapódni, akkor ezt megtehette volna Malajzia és Vietnam közt, az utolsó kommunikáció helyszínén is. Más feltételezések szerint amerikaiak elrabolták és Diego Garciára vitték a gépet és utasait, megint más feltételezések szerint pedig az oroszok tették ugyanezt, Kazahsztánba hurcolva őket, de akad olyan feltételezés is, hogy Észak-Korea rabolta el, bár Kína aligha nézett volna el neki ilyesmit – ne feledjük, a gép utasainak többsége kínai volt.

Válaszok azonban továbbra sincsenek. Ahogyan egy, az eset kapcsán, elterjedt mondás tarja, a légi közlekedés elterjedése azt mutatta meg, hogy milyen kicsi a világ, az MH370-es eltűnése viszont azt, hogy mennyire nagy még mindig.