Cikkajánló: A további integráció nem megoldás

Az Európai Egyesült Államok koncepciója

Marian L. Tupy így ír az Európai Unióval kapcsolatos meglátásairól: „Karrierem elején hittem az európai integrációs folyamatban. Közép-Európában születtem, ahol a kommunizmus okozta elszegényedésből csak az Európai Unióhoz való csatlakozás jelentett kiutat mind gazdasági, mind politikai szempontból. Egy idő után azonban már nemcsak a tagság előnyeit láttam, hanem a költségeit is.  Az viszont csak sokkal később tudatosult bennem, hogy a tagsággal járó költségek és negatív következmények jócskán meghaladják az előnyöket. Ez a hosszú ráeszmélő folyamat nálam évekbe telt, de igazából egy vitatott esemény után telt be nálam végleg a pohár. Akkor tudatosult bennem, hogy az EU ártalmassá vált, amikor 2005-ben Franciaország és Hollandia népszavazással elutasította az Európai Alkotmányt létrehozó szerződés tervezetét. A hatalomhoz görcsösen ragaszkodó EU-s elit azonban a Lisszaboni Szerződés keretein belül – lényegében a népszavazások ellenére – elfogadtatta az általuk kívánt jogi és politikai meggyőződéseket. Ez a magasfokú arrogancia győzött meg arról, hogy a brüsszeli vezetők sosem fogják feladni az Európai Egyesült Államok koncepcióját.”

Egyre több kihívás, egyre lassabb reakció

A Cato Institute elemzője szerint háromféle válság uralkodik jelenleg az Európai Unióban. Az egyik törésvonal a gazdasági kérdések mentén húzódik. Szerinte az Unióban megtorpant a gazdasági növekedés, egyre magasabb a munkanélküliség, valamint az államok eladósodása is roppant magas értéket üt meg. A szerző arra is rávilágít, hogy még az EU-párti, nagy szaktudással rendelkező közgazdászok is csalódásnak nevezték az eurót. Ahelyett, hogy az euróövezet tagországai kiemelkedő gazdasági és pénzügyi teljesítményt nyújtottak volna, inkább csak szenvedtek. A zóna tagjai nemhogy közelebb kerültek volna egymáshoz, az euró miatti megosztottság miatt inkább egyfajta bizalomvesztés volt megfigyelhető az EU irányába.

Politikai szempontból az Európai Unió szervezetéhez kapcsolható demokratikus deficit ásta alá leginkább az uniós politikusokba és intézményekbe vetett bizalmat. Marian L. Tupy szerint nem véletlen alakult úgy, hogy az EU szervezetrendszere demokratikus hiánnyal küzd, hanem már alapvetően így tervezték meg. Meglátása alapján a tagállamok túl sok hatáskört és jogkört ruháztak át az uniós szervezetre, amivel aztán a brüsszeli bürokrácia igencsak visszaélt. Szerinte az EU-t jelenleg irányító elit nem veszi figyelembe, hogy az egyes tagországok teljesen más történelmi és gazdasági fejlődésen mentek keresztül, és mindenáron egyfajta uniformizáló európai identitást és jogszabályhalmazt próbálnak lenyomni a tagországok torkán. A brüsszeli döntéshozatali mechanizmus kapcsán Jean-Claude Juncker egyik beszédében elmondottakat idézi: „Döntünk valamiről, aztán egy ideig hagyjuk és várunk, hogy mit szólnak hozzá. Ha nem csapnak körülötte nagy hűhót – mivel a legtöbb ember nem is érti, hogy miről döntöttünk –, akkor mi szépen lépésről lépésre haladunk addig, amíg már nincs visszaút.”

A harmadik paradigma a társadalmi kérdések kapcsán felgyülemlett problémákhoz köthető.  A szerző egy példával illusztrálja azt, hogy mennyire elvesztette a kapcsolatot az EU-s vezetés az európai állampolgárokkal. Az európaiak többsége számára európainak lenni csupán földrajzi elhatárolást jelent, nem politikait. Tehát, míg például az Amerikai Egyesült Államokba utazó európai azt mondja, hogy Európából jött, addig Európán belül mindenki inkább németnek, franciának, spanyolnak mondja magát. A szerző szerint ez a kulturális, vallási, történelmi és nyelvi különbözőség nem hidalható át különböző EU-s stratégiákkal és jogszabályokkal. Mialatt az Európai Bizottság és Parlament ereje és befolyása egyre csak növekedett, az állampolgárok érdeklődése és részvétele folyamatosan csökkent. Amikor 1979-ben megtartották az első európai parlamenti választásokat, a választásra jogosultak 62 százaléka részt vett a szavazásokon. Ezután a választókedv egyre csak csökkent, mígnem 2014-ben elérte mélypontját. Akkor a választásra jogosultak csupán 42.61 százaléka járult az urnákhoz.

Radikális változásra van szükség

Marian L. Tupy szerint drasztikus átalakításokra van szükség az Európai Unió szervezetrendszerén belül és koncepciójában egyaránt. Az elemző szerint a brüsszeli bürokraták már egyfajta bölcs szakértői osztályként tekintenek magukra, akik tökéletesen tudják, hogy hogyan kell a különböző társadalmak életét megszervezni. A szerző szerint az Európai Unió óriási kuktafazékká alakult, amin nincs biztonsági szelep. Úgy látja, hogy sok nemzet számára mára már jelentős mértékű terhet jelent a felülről érkező utasítások átvétele és végrehajtása. Ezért nem érti például Németország, hogy miért kellene hozzájárulnia Görögország válságkezeléséhez és kimentéséhez, valamint azt sem, hogy Magyarországnak vajon miért kellene átvenni olyan nem európai migránsokat, akik alapvetően Németország meghívására érkeztek.