Macron és a fekete srácok – mi áll a kép hátterében?

1995-ben egy svéd sztárriporter, Stina Lundberg Dabrowski interjút készített az aktív politizálástól akkor már visszavonult Margaret Thatcherrel. Dabrowski műsorának visszatérő eleme volt, hogy a beszélgetések végén arra kérte interjúalanyait, ugorjanak fel. A kérésnek számos beszélgetőpartnere – így például a Dalai láma is – készséggel eleget tett, nem úgy a volt brit kormányfő, akit láthatóan elképesztett az ötlet. „Miért tenném ezt? Nem látom semmi értelmét annak, hogy felugorjak. Én nagy lépéseket teszek előre, nem stúdiókban ugrándozom. Milyen bolond, gyermeteg kérés!” – jelentette ki, és az sem hatotta meg, amikor a riporter közbevetette, Gorbacsov bizony megtette neki ezt a szívességet.

Dabrowski szerint ez a kis ugrás a politikusok emberi oldalát mutatja meg, Thatcher viszont úgy vélte, az ugrás csak azt bizonyítja, hogy a politikus népszerű akar lenni, és azt szeretné, hogy normális emberként tekintsenek rá, neki viszont nem kell bizonygatnia ezt, az egész élete tanúság rá. „Nem, nem, nem! Nem akarom elveszíteni az emberek tiszteletét, amit annyi éven át sikerült megőriznem” – zárta le a vitát. (A kérést egyébként Benazir Bhutto és Nelson Mandela is visszautasította.)

Az azóta eltelt huszonhárom évben gyökeresen megváltozott a politikai kommunikáció művészete, a politológusok és a kampányfőnökök mind egyetértenek abban, hogy Thatcher-féle tartózkodó,

Ugyanakkor az is igaz, hogy „emberközeliség” kívánalma az elmúlt években soha nem látott kínos pillanatokat eredményezett, ezek pedig akár vissza is vethetnek egy politikust a tömegek meghódításában. 

Meggondolatlan Jupiter

Elég csak felidézni Theresa May afrikai útját, ahol a cringe-faktort alaposan kimaxolva bennszülöttekkel ropta a brit miniszterelnök, a produkció az egyik kommentelőt egy epilepsziás teknőc táncára emlékeztette. A hétvégén pedig egy fénykép járta be az internetet, amelyen Emmanuel Macron francia államfő két gengszterrepperre hajazó, fekete fiatalember társaságában látható, a Macron jobbján álló félmeztelen alak pedig be is mutat a kamerának.

A polémiát a Nemzeti Tömörülés elnöke, Marine Le Pen indította el, aki ezen szavak kíséretében osztotta meg a fotót Twitter-oldalán: „Szavakat sem találunk, hogy kifejezzük a felháborodásunkat. Franciaország egész biztosan nem ezt érdemli. Megbocsáthatatlan!” A francia jobboldalt természetesen lázba hozta az eset, se seri, se száma a felháborodott kommentároknak.

„Furcsa ezt mondani, de ezen a hétfő reggelen én szégyellem magam. Szégyellem, hogy olyan országban élek, ahol a gyávaság, az ostobaság, a puhányság és minden bizonnyal a félelem arra vezetik elitjeinket, hogy mindent elfogadjanak, sőt még igazolják is azt” – írja a keményebb jobboldali gondolatoknak teret adó Boulevard Voltaire szerzője, Marie Delarue, aki szerint a bemutatás egyértelműen Macronnak szól. „Az döbbent meg igazán a fotóban, hogy Macron még csak azt sem várta el, a fiatalok rendesen felöltözzenek. Ő a köztársasági elnök, elvárható, hogy alapvető illedelmességgel fogadják. Mindezt semmibe veszik” – vélekedett a L’Incorrect munkatársa, Gabriel Robin.

A Figaróban Arnaud Benedetti kommunikációs szakértő kevésbé indignált hangot üt meg: úgy véli, a fénykép azt bizonyítja, hogy „a macronizmus válságban van, ami nem annyira politikai, mint inkább szimbolikus jellegű: már nem a stabilitást testesíti meg”.

noha ha valamiben, ebben aztán tényleg jó volt ciklusa kezdetén – mutat rá Benedetti, hangsúlyozva, Macron azzal a dilemmával szembesül, amivel az Ötödik Köztársaság összes vezetője nehezen birkózott meg: „hogyan lehet megtestesíteni egy tragikus, a történelem kovácsolta hatalmat abban a korban, amire a relativizmus, a viselkedésformák demokratizációja, a tekintéllyel szembeni ellenszenv, valamint a politikai erejével és kisugárzásával kapcsolatos kiábrándulás nyomja rá a bélyegét?” Benedetti azt tanácsolja Macronnak, szálljon magába, nyesse vissza személyes túlzásait, és találjon rá ismét a vezetői szerepkör lényegére.

Macron megválasztásának első évfordulóján írtunk kifinomult kommunikációs módszereiről és a hatalom általa vallott, „jupiteri” felfogásáról, amelynek komoly hagyományai vannak a francia politikatörténetben. A fiatal elnök a királyságot siratja vissza, az autoriter hatalomgyakorlást méltatja, elutasító az őt hatalomba segítő médiával szemben, miközben a kontentgyártásról sem feledkezik meg, időről időre olyan extravagáns önnépszerűsítő eszközökhöz nyúl, mint hogy verset ír egy angol kislánynak, vagy meleg EDM-sztárok előtt nyitja meg az Élysée-palota kapuját.

A múlt héten napvilágra került fotó élesen szembemegy az elnök eddigi törekvéseivel, hogy helyreállítsa az igencsak megtépázott elnöki tekintélyt – hangsúlyozzák többen.

Az Ötödik Köztársaság atyjáról, de Gaulle tábornokról elképzelhetetlen lett volna, hogy ilyen vulgáris helyzetben hagyja magát lefényképezni; persze az is elképzelhetetlen, hogy egy államfőt manapság az övéhez hasonló aura lengje körül. De Gaulle nem mindennapi körülmények között vívta ki magának tekintélyét, a nemzet megmentőjének magánélete érinthetetlen volt, a sajtó ennek megfelelően felettébb illedelmesen járt el vele szemben, nem kockáztatta a blaszfémiát. Csupán lemondása után, írországi utazása alatt merészkedtek odáig a paparazzók, hogy az engedélye nélkül fotókat készítsenek róla.

Sokatmondó tény, hogy a tábornok feleségével, Yvonne de Gaulle-lal egyetlen interjú sem készült, de még egy felvétel sem maradt fenn, ami a hangját megörökítette volna. Igaz, az emberközeliség már a korban az imázsépítés fontos szempontja volt: a negyvenes-ötvenes évek vezető francia politikusai előszeretettel mutatkoztak gyerekeik társaságában (Antoine Pinay), vagy valltak édesanyjukról (Guy Mollet), a tábornok utódjának felesége, Claude Pompidou pedig 1969-ban már bikiniben fényképeztette magát.

Fél évszázad múltán pedig, úgy tűnik, az sem tartozik a politikai fikció világába, hogy a francia államfő oldalán

A jó útra tért rabló

De hol és milyen alkalomból készült a fénykép, és pontosan ki az a két srác, aki Macron mellett feszít?

Az elnök a múlt héten látogatást tett a Karib-tengeri francia területen, Saint-Martinen, ezzel annak az ígéretének tett eleget, amit egy éve, az Irma hurrikán pusztítása után tett: visszatér a lakosok közé, hogy személyesen mérje fel az újjáépítést. A macroni píárra jellemző húzás volt, hogy akkor egy tábori ágyon aludt, és egy vizesvödörből tisztálkodott, a helyieket ugyanakkor ez kevéssé hatotta meg, egyesek azt vágták az elnök fejéhez, hogy elefántcsonttoronyban él.

Múlt heti útján sem maradtak el az elégedetlen hangok (Macron válaszul maga is dühét fejezte ki a látottak miatt), többen azonban házukba invitáltak az államfőt. Így tett a 22 éves Réaulf Flemming is (ő áll a fotón Macron balján), akit 2014-ben rablásért ítéltek el, és aki nemrég hagyta el a börtönt.

A fiúra elmondása szerint nagy hatást tett a látogatás. „Meglepődtünk, amikor megérkezett, nem számítottunk erre. Mintha Isten küldte volna!” – árulta el a Le Parisiennek Flemming. „Isten látja, hogy sok mindennel gond van errefelé… Annyira örültünk, hogy személyesen nézi meg, mi zajlik nálunk! Jól éreztem magam a találkozásunk után. Az elnök nagyon motiválóan hatott rám, még ahhoz is kedvem támadt, hogy elhagyjam a szigetet. Vízvezeték-szereléssel szeretnék foglalkozni, ha el tudok végezni egy képzést, ezt is fogom tenni” – jelentette ki, hozzátéve: igazából mindig is dolgozni akart.

A találkozásról videó is készült, ezen valóban azt látható, ahogyan Macron jó útra próbálja téríteni a fiút. „Kell a munkaerő az újjáépítéshez. Az olyan keménykötésű legényeknek, mint te, dolgozniuk kell, nem itt maradni, és mindenféle hülyeséget csinálni. A rablásoknak vége, oké? Nem felejted el, ugye? Édesanyád többet érdemel” – hatott Réaulf lelkére az elnök, kezével jelezve, hogy szemmel tartja majd őt.

És mi a helyzet a kamerának bemutató fiatallal? Ő nem más, mint Flemming Dimitri névre hallgató unokatestvére, a fényképet eredetileg ő osztotta meg az Instagramon (fiókja neve egyébként egy sarló-kalapács-jelet is tartalmaz). „Még a francia elnök is biztonságban érzi magát velünk” – így szólt az angol nyelvű kísérőszöveg.

Réaulf váltig állítja: Dimitri nem akarta megsérteni sem az elnököt, sem a franciákat, egész egyszerűen vagizott. Gesztusa azoknak szólt, akik „nem akarják, hogy előrébb haladjunk az életben, és nem szeretnek bennünket az elnökkel látni”. Réaulf szerint unokatestvére már bánja a dolgot, mert mindenki erről beszél, és az elnököt támadják miatta. Márpedig „az elnök olyan, mintha a bátyánk lenne. Nagyon szeretjük, jó ember” – szögezi le a fiatalember.

Macron atya és az öltöző

A botrány kipattanása után csakhamar működésbe lépett Macron kommunikációs gépezete. Az azért egyértelmű volt, hogy

az elnök válasza ugyanis elég ügyetlen volt, még a túltolt paternalista hangvétel sem segített rajta. „Szeretem a Köztársaság minden gyermekét, bármilyen hülyeségeket is követtek el” – nyilatkozta egy sajtótájékoztatón, a Marianne nevű balos-populista hetilap gúnyosan „Macron atya köztársasági szentbeszédeként” hivatkozik a magyarázkodásra.

Az elnök kifejtette: senki nem tehetett arról, hol született, és sokszor a körülmények vezettek fiatalokat arra, hogy bűnözésre adják a fejüket. „Azért harcoltam Marine Le Pen ellen az elnöki tisztségért, és azért vagyok ma itt, mert a Köztársaság minden gyermekét szeretem” – vágott vissza a Nemzeti Tömörülés elnökének. „A gyűlöletbeszéd semmire sem szolgál. Marine Le Pen nem a néppel van. Marine Le Pen szélsőjobboldali, a szélsőjobboldal pedig nem egyenlő a néppel”. Le Pennek a nemek közti egyenlőségért felelős államtitkár, Marlène Schiappa is nekiment, mondván, a jobboldali politikus valójában azért háborog, mert az elnök színesbőrű fiatalok mellett áll.

Macron azt is elmondta, hogy a fotó elkészülte után a két srác egy fogyatékos kislányt vezetett elé, aki meg kívánta ölelni. Szerinte azért tették ezt, mert bizalommal és tisztelettel fordult feléjük, „erről szól a Köztársaság” – jelentette ki.

A Köztársaság gyermekeiről szóló szövegnek azért némi ironikus élt ad az az eset, amikor néhány hónapja Macron ledorongolt egy diákot, mert az Manunak szólította őt. „Egy hivatalos ceremónián vagy, rendesen kell viselkedned. Köztársasági elnök úrnak vagy uramnak szólítasz, rendben?” – tette helyre akkor a kamaszfiút.

A kameruni gyökerekkel rendelkező humorista, Fabrice Eboué érteni véli, mi okozza Macron eltérő reakcióit. Egy milliós megosztású videóban megjegyezte: „ha Macron feketéket lát, teljesen begerjed. A foci vb döntőjén kezdődött az egész, amikor találkozott a félmeztelen fekete játékosokkal az öltözőben, és elszállt az agya. Együtt jártam Macronnal iskolába, emlékszem, ahogy tesiórán levetkőztem, rögtön begerjedt. Mondtam neki, hagyjál, keresd fel inkább az irodalomtanárnőt” – utalt Brigitte Macronra az elnököt valóban ifjúkorából ismerő Eboué, aki a Twitteren melegpornós plakátokhoz hasonlította Macron képeit. A humorista nem túl magasan szálló viccei felbőszítették a elszánt macronistákat, homofóbiával és gyűlöletkeltéssel vádolták meg.

Nem ez az első eset egyébként, amikor Macronnak az obszcén kézmozdulattal kellett szembesülnie, igaz, akkor valahogyan elmaradtak az elnök megértő szavai. Idén áprilisban Saint-Dié-des-Vosges-ban egy nyugdíjas demonstráló mutatott be neki, akit a CSG (Contribution Sociale Généralisée, általános szociális hozzájárulás) emelése bőszített fel. A férfit azonnal őrizetbe vették a rendőrök a „közhatalmat megtestesítő személy megsértése” miatt, ami akár hat hónap börtönnel vagy 7 500 eurós pénzbüntetéssel is szankcionálható.

A Causeur szerzője, Anne-Sophie Chazaud az eset tanulságait összegző véleménycikkében azt írja: Macron elfelejtette, hogy a Köztársaság eljövetele óta az emberek nem azt kérik az elnöktől, hogy szeresse őket, vagy ahogy Pétain marsall állította, „Franciaországnak adományozza személyét”, ahogy azt sem, hogy leereszkedjen közéjük, és félmeztelen testükhöz dörgölőzzön. „Csupán azt várják el, hogy tiszteletben tartsák, figyelembe vegyék és védjék őket politikai, társadalmi és gazdasági értelemben – ez a tisztelet pedig abban a viszonylag egyszerű tényben nyilvánulhatna meg, hogy nem nevezik őket leprásnak, dacosnak, fasisztának vagy rasszistának minden adandó alkalommal.”