Urak és közemberek

„A franciák számon tartják az arisztokráciát, de nem veszik komolyan, hiszen tudják, hogy a köznép bármikor guillotine alá küldheti őket. Az olaszok pedig azért, mert igazán semmit sem vesznek túl komolyan, ha conte, hát conte, az is csak egy közülünk. A skandinávok majd csupa középosztálybeli, arisztokráciájuk alkalmazkodjék a középosztályhoz, nem fordítva. A németek dehogy mernek különbséget tenni ember és ember közt. A közép-európai felsőosztályt a szocializmus felszámolta, maroknyian maradtak mutatóba, mintául nem szolgálnak senkinek.

Az angolok viszont ragaszkodnak a megkülönböztetéshez. Vigyázat: nem vagyonról van szó, nem nyelvhasználatról, viselkedésről, öltözetről, iskolákról – az csak a megszerezhető, megtanulható felszín. Hanem arról, hogy ki jogosult a felsőosztály nyelvét, viselkedését, öltözékét használni. Bizonyos mértékig ez ellenkező irányban is igaz: felsőosztályba tartozó ne akarjon alsó osztályi módon viselkedve barátkozni a néppel. 

Az új királyi feleség most ebből a szempontból is leckét ad az angoloknak. Bár könnyen lehet, hogy már kész is a kibúvó. Régi mondás szerint négyféle módon lehet arisztokrata valaki: születés, tehetség, pénz és szépség segítségével. A pénz az angolokat nem hatja meg, a szépség és a tehetség igen. Ettől persze maradnak angolok, marad az ő jó öreg osztálytársadalmuk is.”