A józan ész harcosa: Jordan Peterson portréja

„Takarítsd ki a szobádat, mielőtt meg akarod váltani a világot” – hirdeti az „egyetemi tanárok rocksztárja”, egy őszülő, ötvenes kanadai pszichológus. Jordan Peterson a Torontói Egyetem professzora, akit néhány éve a szakterületén kívül még szinte senki sem ismert.

Ma viszont Peterson az angolszász akadémiai világ egyik legfontosabb szereplője, a kultúrharc megosztó egyénisége. Douglas Murray és Ben Shapiro mellett ő az angolszász világban zajló kultúrcsatározások egyik legérdekesebb szereplője. Lehet szeretni vagy gyűlölni. Nem tisztelni viszont lehetetlen. Világ körüli előadói turnékat tart, és már közel nyolcmillióan tekintették meg, ahogy a Channel 4 műsorában megnyerő stílusával és józan érveivel leiskolázza a szalmabábokkal hadakozó riporternőt, Cathy Newmant. Legújabb könyve pedig – 12 Rules for Life: An Antidote to Chaos – a világ egyik vezető bestsellere.

Peterson ellentmondásos figura, hiszen kritikusai szerint „transzfób”, „fasiszta” és „nőgyűlölő”. De a neomarxistáktól már megkapta a „fake news filozófusa” és a „buta emberek okos embere” bélyeget is.

Ezzel szemben Camille Paglia szerint „Marshall McLuhan óta a legbefolyásosabb és legfontosabb kanadai gondolkodó”. Tyler Cowen amerikai közgazdász pedig egyenesen a „nyugati világ legjelentősebb elméjének” nevezte. 

Petersont akkor ismerte meg a világ, amikor

Ezt követően egyesek a szólásszabadság hőseként ünnepelték, mások diáktüntetéseket szerveztek ellene. A professzor akkor került ismét össztűz alá, amikor nyilvánosan védelmébe vette James Damore állításait, akit munkahelye, a Google azért rúgott ki, mert a nemek közötti különbségeket tudományos konszenzusnak nevezte.

Peterson az albertai Fairview-ban nevelkedett. Saját bevallása szerint fiatalon rengeteget ivott, dohányzott, és nagyon el volt hízva. Egyszer aztán elhatározta, hogy felhagy az élvhajhász élettel és megváltozik. 

A pszichológus karakteres, őszinte és bátor ember, éveken át oktatott pszichológiát a Harvardon. Népszerűségét leginkább annak köszönheti, hogy előadásaiban részletesen foglalkozik a fiatal férfiak legnagyobb problémáival. 

Petersont megdöbbentette a tény, hogy nagy előadótermeket tud megtölteni olyan fiatal férfiakkal, akik a felelősség és az igazság témái iránt érdeklődnek. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a hatvanas évek óta meghatározó baloldali ideológia súlyos űrt hagyott maga után. 

Úgy véli, hogy

A patriarchátus elnyomó osztályaként mutatják be őket, mint életképtelen videójáték-függőket vagy nőgyűlölő alfahímeket. Nem csoda, hogy sokaknak céltalan az életük, többségük már házasodni sem akar, vagy egyenesen képtelen az elköteleződésre. 

A professzor nagyon energikus és figyelemreméltó előadó. Szinte hihetetlen, de előadásait órákon át lehet hallgatni a legkülönbözőbb témákban anélkül, hogy egyetlen unalmas vagy haszontalan gondolatot fogalmazna meg. Peterson Youtube csatornáján hatalmas mennyiségű tartalom található, és a kommentszekcióban rendszeresen olvashatók az ehhez hasonló hozzászólások: „Fizetnék azért, hogy hallgathassam”. Fizetnek is érte sokan a turnéjain. Néha tanulás-módszertani tanácsokat ad, máskor a férfi és női nemek közötti különbségeket elemzi tehetséges női jogászok problémáin keresztül, de az is előfordult már, hogy a „fehér kiváltságról” osztotta meg a véleményét. 

Peterson szerint az embernek rendre van szüksége ahhoz, hogy értelmes életet éljen. Ezzel szemben áll a káosz, ami a cél és rendszer nélküli életben mutatkozik meg, és boldogtalanságot, önpusztítást eredményez. A professzor az egzisztencialista filozófiát követi, szerinte az ember tetteit meghatározza a világnézete. Amiben hiszel, aszerint cselekszel. Éppen ezért kritizálja az ateistákat és racionalistákat, mivel ők szerinte nem is próbálnak az elveik szerint élni. Peterson sokat merít Dante, Goethe, Nietzsche, Dosztojevszkij, Szolzsenyicin, Jung és Freud munkásságából is. Előadásai során előszeretettel használja  C.G Jung archetípusait.

A professzor szerint az élet tragikus. Az ember kicsi, törékeny, gyenge, ugyanakkor a világ hatalmas, összetett és lenyűgöző. A nyugati civilizációban erre az ijesztő képre évszázadokon keresztül a kereszténység szolgált magyarázattal, de a modern ember számára „Isten már halott”. Ezért számára a szenvedés tragikus felismerésével szembeni védelmért olyan ideológiákhoz menekült mint a fasizmus vagy a kommunizmus. Ezek a rendszerek viszont

mivel a csoportidentitás kizárólagosságát hirdették, amik katasztrófához vezettek a viharos huszadik század során. 

„A csoportidentitás nem a legfőbb jellemző. Ez a nyugat nagy felismerése, ezért van igaza a nyugatnak. És ezt feltétel nélkül így gondolom. A nyugat az egyetlen hely a világon, ahol felismerték, hogy az egyén szuverén. Hihetetlen, hogy ez sikerült. És ez a kulcsa minden jónak, amit valaha is tettünk” – jelentette ki. 

Jordan Peterson nem kíméli a kommunizmus posztmodern rajongóit: „Sajnálom. Már kipróbáltuk. Nem működött. Ezt százmillió holttest bizonyítja. Ez nekem sok, és ha neked nem elég, akkor komolyan el kellene gondolnod a történelemtudásod vagy a jellemed állapotáról”. 

A pszichológus egyrészt klasszikus brit liberális, számos kérdésben viszont reakciós gondolkodó, amivel elnyerte a konzervatívok tetszését. Nézeteiből következik, hogy ellenáll a neomarxista ideológiának, amit totalitárius volta miatt veszélyesnek tart az egyénre, a logoszra nézve, amit a nyugati civilizáció egyik fő pillérének tart. 

Nem meglepő módon Jordan Peterson nem igazán talál otthonra a balra húzó, politikai korrektséggel átitatott egyetemi világban. Kijelentette, hogy a „woman studies” és „black studies” tantárgyak finanszírozását meg kell szüntetni, ugyanis ezekkel a baloldali professzorok teljesen megrontották a humán tudományokat. Ezzel az egyetem lelkét tették tönkre. A politikatudomány iránt is érdeklődő professzor azzal a megjegyzésével is nagy vihart kavart, hogy szerinte

Gyakran hangoztatja, hogy a kapitalizmus sem ördögtől való, hiszen ezáltal 2000 és 2012 között a mélyszegénység a felére csökkent a világon. 

A pszichológus a problémákat árnyaltan mutatja be, és előadásaiban ötvözi a teológiát a klinikai pszichológiában szerzett gyakorlati tapasztalataival. Peterson képes arra, hogy a legnehezebb gondolatok lényegét a lehető legegyszerűbben mutassa be. Elutasítja a posztmodern módszereket, válaszait gyakran olyan metaforákban fejezi ki, amelyek egyaránt származhatnak a vallásból, a filozófiából vagy a görög mitológiából. Szereti a mítoszokat, amelyek általában egy olyan személy történetét mesélik el, aki elhagyja az otthon kényelmét, hogy nekivágjon a veszélyes ismeretlennek. Itt aztán olyan értékekre talál, amelyekkel közössége javát szolgálhatja. Azt állítja: kulcsfontosságú, hogy megtestesítsük a hős archetípusát, azért hogy felfedezzük az ismeretlent. 

Peterson tehát ősképekkel üzen a problémákkal küzdő fiataloknak. Az általa megoldásként javasolt szabályok valójában keresztény erkölcsi tanítások szekuláris köntösben. 

„Hagyd abba azt, amiről tudod, hogy rossz. Hagyd abba még ma!”

Annak ellenére, hogy fiatal korában elfordult a kereszténységtől, az agnosztikus Peterson úgy gondolja, hogy az evangélium bölcsessége és tanítása az egészséges emberi élet helyes útját kínálja. A professzor harminchatmilliós nézettségével a YouTube óriása. Nagy sikert aratott a  „Bibliai történetek pszichológiai jelentősége” című sorozata.

– szögezi le.  

Katolikus részről – a bátorító szavak mellett – az a kritika érte Petersont, hogy egyfajta gnosztikus tendenciát erősít, mivel a Biblia igazságait kizárólag pszichológiai és filozófiai szemüvegen keresztül vizsgálja, ezzel figyelmen kívül hagyva a történelmi olvasatot. Ezzel szemben egy keresztény számára a Biblia Istene nem csupán egy elv, egy absztrakció vagy egy tanulságos történet, hanem az élő Isten, aki aktívan működik a történelemben. 

A Spectator szerzőjének előrejelzése szerint Peterson nagyon közel áll ahhoz, hogy katolizáljon. Kétségtelen, hogy vannak erre utaló jelek. Köztudott, hogy a kanadai professzor a szexualitásról konzervatív nézeteket vall: „A szex vagy egy uralkodó biológiai ösztön impulzív, rövid kielégítése; vagy két tudatos lélek egyesülése, ahol a felek felelősséget vállalnak azért, amit tesznek”.

Peterson szerint a szexualitást nem lehet elválasztani az erkölcs és a család fogalmától. Egy műsorban elmesélte egy sikeres férfi történetét, akinek egy szórakozóhelyen sorban kínálták fel magukat a csinosabbnál csinosabb nők. Peterson szerint a férfiak elenyésző kisebbsége van ilyen helyzetben, de számukra is van egy jó tanácsa: „Nem állítom, hogy semmit sem jelent, ha ennyire vonzónak tartanak a nők. Ez nem semmi. De nem látom be, hogy miért gazdagítaná jobban az életed – és társadalom életét – a szabados szexuális viselkedés, mint ha mondjuk egy párt választanál”.

Jordan Petersonnak az abortuszról és a válásról is sarkos a véleménye: „Az abortusz egyszerűen rossz. Nem ajánlanád annak, akit szeretsz”. És a házassággal kapcsolatban feltettei a költői kérdést: „Tényleg jó ötlet volt drasztikusan liberalizálni a válást megkönnyítő törvényeket a hatvanas években?”

Az egyik előadásában a feministák és az iszlamisták sajátos kapcsolatán úgy tűnődött: 

„Egyszerűen nem értem. Miért nem Szaúd-Arábiában tüntetnek állandóan a feministák? Ez teljesen meghaladja az értelmemet. Esetleg valami vonzalmat éreznek a totalitarizmus felé, amit elűztek a nyugati világból?”

Ha a fenti állítás hamis, Peterson szerint a képletnek csak egy észszerű megoldása lehet. Mivel a radikális feministák a nyugati civilizáció – patriarchátus – bukását akarják, ezért szövetségest látnak az iszlamistákban, az „ellenségem ellensége a barátom” elv alapján. 

A 2015-ös migrációs válsággal kapcsolatban megjegyezte, hogy a nyugati vezetőknél tapasztalható fejetlenségnek több oka van. Az egyik, hogy az egalitarianizmus és a konfliktuskerülés lett a két legfőbb érték a nyugati világban. Ezek háttérbe szorítják a szólásszabadságot, ez pedig megakadályozza, hogy szabadon vitassák meg a problémákat.

A másik ok szerinte, hogy a nők olyan magas arányban vesznek részt a politikai döntéshozatalban, amit korábban még nem tapasztalt Európa. Mivel a nők a férfiakkal ellentétben általában „kellemes” és együtt érző emberek, akiket jobban megérint a bevándorlók szenvedése, ezért kevésbé támogatják a bevándorlást érintő kemény döntéseket. A professzor azóta többször felhívta a nyitott határok veszélyeire a figyelmet.