„Még, ha olyan helyen élsz is, mint New York, feketeként mindig kívülálló maradsz” –mondja Muhammida. A leggazdagabb fekete emberektől is, mint például Oprah Winfrey vagy Jay-Z hallani olyan történeteket, amelyek arról szólnak, hogy faji megkülönböztetés áldozataivá váltak. A feketék nem vásárolhatnak egyes helyeken ingatlant, vagy nem szolgálják ki őket bizonyos boltokban. Amellett, hogy másodrendű állampolgárnak kellett magát mindig éreznie, az volt a legnehezebb szerinte Amerikában, hogy bármennyit is küzdött, sosem győzhetett.
A ghánai életről sommásan úgy fogalmaz:
„Lehet, hogy nincs elektromos áram, de a rendőrség sem öl meg”.
Ghánában szerinte elérhető ugyanaz a kényelem, amit otthon, New Yorkban megszokott: a partik, a bárok és a divat is hasonló. Amikor a ghánaiaknak elmondja a történetét, általában értetlenkedés fogadja amiatt, hogy miért döntött úgy, hogy Amerika helyett Afrikát választotta.
A tömeges visszaköltözés jelenségét Blaxitnak keresztelték el az érintettek. A visszatérő amerikaiak életéről egy dokumentumfilmet is forgatnak. Öt ember életét mutatják be, akikben közös, hogy mindannyian fekete főiskolára jártak. Muhammida elmondta, hogy a film segít majd az amerikai feketéknek, hogy rájöjjenek, van alternatíva az életükben, nem muszáj másodosztályú polgárokként élniük.
„Nem akarom, hogy az emberek azt gondolják, hogy Afrika egy mágikus utópia, ahol minden kérdésedre választ kapsz. Pusztán néhány dolog, amellyel Amerikában feketeként szembe kell nézni, attól nem kell szenvedni itt” – mondja el a költözés legfőbb motivációját Muhammida. Szavait úgy zárja: „Azt akarom, hogy az emberek megértsék, rendelkeznek lehetőségekkel és alternatívákkal. A legtöbb amerikai fekete nem tudja, hogy ezek a lehetőségek léteznek, azt hiszik, hogy szenvedniük kell, mert nincs hova menni, hogy számukra nincs más hely. Azt hiszem, egyre többen fognak jönni, amikor elkezdenek életképes alternatívává válni az afrikai országok”.