Hefty szerint a német politika nagy kérdése továbbra is az – sőt az AfD sikere óta még inkább –, hogy az egymillió menekült befogadása mit jelent a lakosság számára, továbbá az ország belbiztonsági, szociális és gazdasági helyzete szempontjából. Itt kezdődnek a választás körüli pszichológiai és politológiai vetélkedések mind a polgárok, mind a pártok között.
A német kormánypártok veszteségeihez nem csak az AfD járult hozzá, hanem az FDP is alaposan. Erről azonban Georg Paul Hefty szerint nem beszélnek ugyanolyan hévvel, mivel a liberális párt a kereszténydemokrata, de a szociáldemokrata kancellárjelöltek számára is mindig lehetséges, sőt kedvelt partner volt. Az úgynevezett nagykoalíciókat ezzel szemben mindig csak szükségmegoldásnak tüntették fel.
A Bundestagba négy év után visszajutó FDP 5,9 százalékkal több szavazatot szerzett, mint a 2013 választásokon, és 10,7 százalékot ért el. Ennek jó része a CDU és CSU rovására történt. Ennek több magyarázata van. Az FDP a szociális piacgazdaság nyersebb formáját képviseli, a vagyonosok érdekeit védi, a németek pénzét Brüsszellel, de Párizzsal szemben is meg akarja óvni. Európát inkább eszköznek, mint szívügynek tekinti és a migrációt is abból a szempontból közelíti meg, hogy annak milyen előnye van a gazdaság számára. A szociális terheket éppen úgy el kívánja utasítani, mint a digitális eszközöknek a belbiztonság erősítése érdekében történő, erőltetett felhasználását.
Merkel, a cirkuszigazgató
Georg Paul Hefty szerint nehezen elképzelhető, hogy valóban sikerülne egy, a jamaicai zászló színeinek megfelelő, a CDU-ból és a CSU-ból, valamint az FDP-ből és a Zöldekből álló úgynevezett Jamaica-koalíció létrehozása, hiszen abban négy különböző párt venne részt. A négy közül két párt, az FDP és a Zöldek pártja eddig éles riválisok voltak és nagyrészt ugyanazon társadalmi rétegekért harcoltak. Ha Angela Merkelnek mégis sikerülne ilyen elemekből tartós kormányt felállítania, akkor bámulatos cirkuszigazgatóként fog bevonulni a politológiai tankönyvekbe.