Putyin bosszújától retteg Lengyelország: mindent beárnyékol a háború eszkalációjának veszélye
A lengyel külügyminiszter szerint újabb szakaszba lépett az orosz–ukrán háború.
Sajnos Lengyelországban nem örvend akkora népszerűségnek a hagyományőrzés mint nálunk. Az átlag lengyelnek kevesebb alkalma van találkozni saját néphagyományaival mint az átlag magyarnak.
„Amikor tavaly április környékén a varsói magyarok körében egy bizonyos Mateusz Dobrowolny szép magyarsággal feltette azt a kérdést, hogy lenne-e köztünk olyan, aki részt venne magyar néptánc tanfolyamon, elsőként jelentkeztem. Mateusz néptánctanár, puszta szerelemből kezdett el tánctáborokba járni Erdélybe, eredeti környezetben tanulta a Bonchidai, Válaszúti, Kalotaszegi táncokat. Közben persze, elmaradhatatlan mellékhatásként megtanult magyarul is. Kis közösséget toborzott, akikkel én is együtt tanultam varsói művelődési házakban, próbatermekben, és párszor a Magyar Intézet előterében a Mezőségi tánclépéseket. Egy pár hónapos szünet után Mateusz most újra szervezi az órákat, erről a programról és a magyarok néptánc iránti szeretetéről is beszélgetett a rádiós interjúban.
Sajnos Lengyelországban nem örvend akkora népszerűségnek a hagyományőrzés mint nálunk, a tánciskolákban szinte csak tangót, mambót, salsát, egyéb latin vagy modern táncokat lehet tanulni, a néptáncosoknak nehezebb a megélhetés, kevesebb felkérésük van fellépésekre. Az átlag lengyelnek kevesebb alkalma van találkozni saját néphagyományaival mint az átlag magyarnak. Az iskolákban nagyon ritkán van lehetőség tánctagozatra íratni a gyerekeket és úgy általában jobban hiányzik a népzenei nevelés, mint nálunk. Többek közt ilyen témák, és a tőlünk eltanulható jó példák kerültek szóba a beszélgetés során. Kiemelték, hogy a lengyelek milyen keveset tudnak arról, hogy mennyire népszerű nálunk a hagyományőrzés és általában téves képzetek élnek bennük arról, hogy pontosan milyen táncokat járunk. Az, aki először vesz részt egy ilyen táncműhelyben meglepődik a lépések bonyolultságán, és nehéz levetkőznie a rossz beidegződéseket, a rossz tartást. Ezek is olyan dolgok, amik leginkább eredeti környezetben sajátíthatók el. Szám szerint meg is említették, hogy tavaly hány tánctábort szerveztek Magyarország és Erdély szerte és hogy ezek a legjobb lehetőségek a tanulásra.
Reméljük, hogy az ilyen kezdeményezésekből egyre több lesz Lengyelországban és máshol a világban, ezért se lepődjetek meg, ha a Fonóban, vagy a Marcibányi téri művelődési házban esetleg az egyik folk-kocsmában tömegestül botlotok bele lengyelekbe, vagy más külföldiekbe, mint ahogy az velem is mostanában gyakran előfordul. Két hete például félóránként kerültek utamba lengyelek a szombat esti gyimesi táncházban. Először ott volt Monica és lengyel férje Londonból, majd a nálunk ösztöndíjas Janek, aki barátait és nővérét hozta el, hogy megmutathassa nekik, hogyan mulat a magyar. Majd befutott Anna barátnőm, aki tulajdonképpen a magyar táncok iránti szerelme miatt él Magyarországon már több mint 4 éve. Zéró magyar tudással részt vett egyszer egy tánctáborban, ahol az első tánc, amit megtanult az egyik legbonyolultabbnak tartott Bonchidai volt. Ez a rajongás máig kitart nála, elegendő erőt ad ahhoz, hogy a néha előforduló nehézségek ellenére itt éljen köztünk, magyarul tanuljon és elviselje a néha nehéz és híresen pesszimista magyar környezetet.”