Nem elég ugyanis, hogy nem vagyunk képben az iszlám belső irányzatairól, a legtöbben szerintem nyugodtan bevallhatjuk, hogy nem túl alaposak az ismereteink az indonéziai, bangladesi, indiai vagy pakisztáni kortárs iszlám áramlatok részleteinek mibenlétéről, hogy csak a 4 legnagyobb muszlim lakossággal bíró (együtt a világ muszlimjainak 44%-ának otthont adó) országot említsem. Vagy nézhetjük, hogy Franciaország a 10 legnagyobb muszlim kisebbséggel bíró ország listájába sem fér be, amiket pedig (Németország kivételével) meg sem szoktunk említeni, amikor a muszlimok és egy többségi társadalom konfliktusairól beszélünk. (Akit legalább egy demográfiai 1x1 érdekel, annak ezt ajánlom, a fenti kép is innen származik.)
És ez az egész jelenség együtt elég kellemetlen. Az ISIS, az Al-Kaida és a Boko Haram ugyanis magukat muszlimnak tartó szervezetek. Pont ugyanúgy, ahogy a KKK, az IRA, Kony Lord’s Resistance Armyja, vagy Breivik is kereszténynek tartották magukat. Ez utóbbiakra viszont ránézünk, és azonnal meg tudjuk mondani, hogy bármennyire is használnak formai elemeket, hivatkoznak a Bibliára stb. stb., ezeket nem tekintjük „A Kereszténység” részeinek, egyszerűen azért, mert nagyon-nagyon eltérnek (szembehelyezkednek) annak általánosan osztott értékeivel. Annyira, hogy szó szerint fel sem merül, hogy elfogadhatnánk vallási öndefiníciójukat. Ha valaki kifejezetten Kony és kereszténység témakörre keres a neten, csak olyan találatokat fog találni, amelyek azt részletezik, hogy Kony miért nem keresztény, miben tér el már az általa terjesztett elmélet a hagyományosaktól, és persze miben megy szembe azokkal a gyakorlatban. Vélhetőleg az újságírók is ezért nem tartják relevánsnak a vallási öndefiníciója megemlítését, míg az áldozatok vallássossága egyértelmű relevanciával bír a keresztény kultúrkörben nevelkedett olvasók számára. Hasonlóan nem fogadjuk el a kereszténység részének a mindmáig létező KKK-t, az IRA-t, Breiviket, az amerikai abortuszklinikák felrobbantóit, az oroszországi homofób lincseléseket. Sőt, képesek vagyunk még arra a differenciálásra is, hogy tudjuk, hogy magán a Katolikus Egyházon belül elkövetett, majd egyes katolikus felsővezetők által eltussolni próbált pedofil cselekedetek sem a kereszténység szellemiségéről mondanak bármit is, „csak” egy intézmény válságáról. Sőt, ezek leválasztásában annyira jók vagyunk, hogy ha a kereszténység problémáin gondolkodunk, általában ezek eszünkbe sem jutnak. Nem szokott eszünkbe jutni, hogy Putyin keresztény értékekre hivatkozva (a de facto államegyház támogatásával) vezeti Ororszországot, és vív épp nemhivatalos háborút a szintén egyesek által kereszténynek tartott Európával. Nem szokott eszünkbe jutni Uganda, ahol a keresztény diktatúra (egyes amerikai keresztények morális támogatásával) tavalytól halálbüntetéssel sújtja a melegséget. Ha a kereszténységre gondolunk, nem jutnak eszünkbe a Gay Pride-okon résztvevők elleni keresztény értékekre hivatkozó fizikai támadások (gyors hasraütéssel pl. Brazíliában, Detroitban, Bécsben, Észtországban, Budapesten, Grúziában és Moszkvában), mint ahogy a svédországi mecsetgyújtogatási sorozatot, vagy az elmúlt napokban megszaporodott francia muszlimok elleni támadásokat sem kötjük a kereszténységhez. (És hosszan folytathatnám.) Van ugyanis egy mélyen gyökerező, otthonos képünk arról, hogy mi az a nyugati mainstream kereszténység, amit mi normának tartunk, és ebből a képből nem csak eseti radikálisokat, de teljes országokat is könnyen kizárunk, mert evidens számunkra, hogy nem illeszkednek ezen normába, és nem hat meg minket, hogy mindegyikőjük a Bibliára és Jézusra hivatkozik.
Ugyanez a rutinunk viszont nincs meg az iszlámmal szemben. Itt egy több, mint 150 magyarországnyi embert felölelő vallás, annak ezerféle helyi és ideológiai változatával, bármiféle pápaszerű egységes vezető nélkül. Aminek különböző ágai állandó vitában, különböző országai pedig hol diplomáciai, hol fizikai harcban is állnak egymással, gyakran változó szövetségesi rendszerekben. És igen, sok más mellett jelentős problémája az iszlámnak a belőle kinövő, majd rátámadó, rajta uralkodni akaró dzsihádista szekták léte. Mint egy-egy különösen agresszív rákos daganat, ami aztán a szomszédos szervekre, és jóval kisebb mértékben ugyan, de akár távoli testekre is rátámad. Ők az iszlám extra radikális szélsőjobbja, ami tagadhatatlanul nem összehasonlítható az európai szélsőjobbal – de ha ez utóbbiakra gondolunk, nekünk sem sok büszkeségre van okunk, és biztos, hogy többségünk kifejezetten ellenezné, hogy a saját szélsőjobbunkkal összemossanak… (Ha valaki említeni akarná, a diktatúrák léte is elég hasonló kategória: élt a mi országunk is megszállás, abszolutizmus és diktatúrák alatt eleget ahhoz, hogy legalább mi tudjuk, hogy elnyomva lenni nem igazán azt jelenti, hogy a nép a diktatúrát szereti… És nem, nem állítom azt sem, hogy ne lenne egyes országokban a mérsékeltek körében is jelentős támogatottsága egyes radikális eszméknek, de egy olyan országban élve, ahol a Jobbik a második legnagyobb politikai erő, és egy olyan ország apropóján beszélve a témáról, ahol Marine Le Pen Nemzeti Frontja az egyik legnépszerűbb párt, erről is pontosan tudjuk, hogy ez nem csak nem általánosítható a teljes társadalomra, de még csak azt sem jelenti, hogy a szimpatizánsaik többsége osztaná extremitásukat.)
És nyilván nem segít, hogy „iszlámista szervezeteknél” az euroatlanti újságok kritikátlanul elfogadják a terroristák vallási öndefinícióját, viszont valami miatt irrelevánsnak tartják az áldozatok vallását. Így mi már eleve úgy szembesülünk a hírekkel, mintha „muszlim terroristák ölték meg embertársainkat”, miközben ugyanennek a kony-logika-féle tálalása „terroristák ölték meg muszlim embertársainkat” lenne. A valóságban mérsékelt muszlim civilek tömegei halnak brutális halált (és egyébként nem csak dzsihádisták, és diktátorok, de NATO támadások miatt is), ámde ha az eset híre egyáltalán eljut hozzánk, az áldozatok sokaságát soha nem regisztráljuk az agyunkban muszlimként, ha az elkövetők annak vallották magukat, akkor őket viszont mindig. Nem véletlen egyébként, hogy az arab újságok (és a francia kormány) az ISIS-t Daesh-nek (داعش) hívják, ami az Islamic State of Iraq and al-Sham arab nevének (al-Dawlah al-Islāmīyah fī al-ʻIrāq wa-al-Shām) rövidítéseként jött létre, és amellett, hogy sértő arab kifejezésekre hasonlít (eltaposni, bajkeverő, vagy egy kaotikus történelmi időszak), nem tartalmazza az I és S rövidítéseit az Islamic és State szavaknak, ami öndefiníciókat a szó használói nem fogadják el.
Ha a szubjektív véleményem érdekes, nem gondolom, hogy a Kony-féle beszámoló lenne az ideális, én azt hiszem „magukat kereszténynek/muszlimnak tartó terroristák”, „szélsőségesen radikális keresztény/muszlim terrorista szekta” és hasonló jellemzéseket tartanék hasznosnak, minimum egymondatos jellemzéssel arra nézve, hogy ennek az irányzatnak mi a viszonya a fő vallási irányzatokhoz, és persze az áldozatok vallásának hasonlóan koherens megemlítését is, de mindenekelőtt annak örülnék, ha azonos módon juthatna el hozzánk az elkövetők és áldozatok vallási háttere függetlenül attól, hogy melyik vallások érintettek.