Románia: a jobboldalt is népszerűbbé tette Johannis győzelme

Soha nem felejtem el azt, hogy épp munkahelyemen voltam, amikor kezdtek érkezni a hírek december 21.-én, hogy nálunk is megindult a föld alattunk, a népek városunk főterén tüntetnek. Munkaidő után haza siettem, majd anyámtól elköszönvén én is a városközpont irányába vettem utamat. És már a messzi távolból hallatszott egyfajta tompán hallható ítéletidő előtti apokalipszist előrejelző morajlás féle, én meg ettől még izgatottabbá váltam, hogy nehogy kimaradjak ebből a tajtékozni körvonalazódó emberi tengerféleségből, ez okból felgyorsítottam lépteim, csupán büszkeségből nem rohantam, de szívben már máris ott voltam a vadul hullámzó tömeg kellős közepén. Így „rohantombam” jött velem szembe egy angyali szépségű szőke szomszédlányka, aki azonnal megállított és mindenképpen megpróbált utamból visszatéríteni. De én rövid úton elváltam tőle és most már erőltetett menetben folytattam utam az egyre erősödő hangorkán irányában, amely eszményi élénk morajlás már majd szinte megkerülhetetlenül magába szívott minden hozzá közel kerülő emberfiát. Valahogy erről szólhatott Petőfinek a feltámadott a tenger című verse is, valósággal mámorító hatású volt az elém tűnő látvány nagyszerűsége, midőn megláttam a vonuló tömeget előttem irányítatlanul sodródni. Majd én is része lettem e erőtől duzzadó célját magától is tudó csodálatos tömegnek és mentünk tovább együtt a Szentjános plébánia irányába, ahol az egyházi szolgálati lakások egyikének az egyik emeleti ablakból egy Köllő Gábor nevű kispap osztotta az áldást az izzása maximuma felé közeledő tömeg felé. És a templom előtt elhaladó tömeg ettől, mintha még jobban feltüzesedett volna, ki így, ki meg úgy mentünk tovább még több heves lánggal a szívünkben. Az egyik társaság azon mód rávetette magát ortodox Katedrális után lévő fordulóban kihelyezett szocialista vívmányokat dicsőítő plakátokat tartalmazó rozoga fatákolmányokra és ezek a jóravaló emberek máris eszméletlen vad vehemens dühvel elkezdték szétverni az illető propagandaanyagokat tartalmazó útszéli táblácskákat. És mikor ezek a ceausescu-i szövegek végleg porba hullottak csak akkor szakadt ki az ördögi hevületű méreg velünk tüntető feleinkből, akik a földön fekvő táblákat úgy el kezdték tapodni kontrolálatlan gyilkos haraggal, mintha azok lettek volna a főbűnösök az akkori kialakult tarthatatlan helyzetünkért. Mi a többiek értetlenül és még inkább egyre kevesebben továbbsodródtunk a láthatatlan végkifejlet felé, és mentünk tovább nagy lelkesedéssel és makacs akarással szívünkben, amikor hirtelen arra eszméltem, hogy Te Jó Ég, velünk szemben a kiskatonák géppisztolyos sorfala néz gyilkos tekintettel velünk kíméletlen kegyetlenül farkasszemet. Na, de mindegy, gondoltam magamban, aminek meg kell lennie, hát be kell következnie, és ekkor az előttem lévő első sorból hátra fordult egy másik meseszépségű csodálatos tündérféleség, akinek az arca egyszerre hirtelenjében furcsa értetlenkedő és egyben rendkívül haragos érzelmi állapotokat jelzett vissza számomra, midőn az illető leányzó kimondta a szentenciát, hogy: „Gyávák!”. Erre fel aztán én is hátrafordultam és megütődötten állapítottam meg, hogy személyem zárja a tüntetők eddig magam mögött népesnek vélt sorát. És hogy, de hová lett időközben a tüntető tömeg többi zajosabb részei: ők mind-mind felléptek a járdákra és átalakultak ismét tisztességes törvénytisztelő polgárokká, és mi meg ezalatt így álltunk ott az elénk kivezényelt géppisztolyos kiskatonák levegőt körülöttünk fagyossá dermesztő- holott abban az időszakban nagyon is melegek voltak ezen, Isteni könyörületként ránk zúduló decemberi, egyébként is fölötte izzóan tüzes számba menő, magyarosan álomszerű igazi forradalmi napok- fegyvereinek élesen rideg felénk szegeződő géppisztolycsöveinek célkeresztjében. És mozdulni már onnan egy tapodtat sem lehetett, hiszen aki kilép ilyenkor a kör közepéből, arra örökre őrá is rásül a gyávaság bélyege, így hát én is eleresztettem a fogaim között egy konstatáló jellegű „gyávát” és vártuk együtt tovább az elkövetkezőkben mi, az a pár személy és még bár egy tucatnyian sem lehettünk akkora már a felénk irányuló gyilkos fegyverek célzási látókörében, és közben minden így elmúló pillanat felért számunkra egy-egy eltelt örökidőkig tartó emberélettel. És csak jöttek és jöttek az újabb percek és láthatólag az elénk kivezényelt alkalmi hóhéraink is csak a tűzparancsra vártak, ami nem akart megérkezni. S látszott a kivezényelt katonák arcán, hogy ők is mennyire túl szeretnének lenni az egészen, közben meg a nap is oly bágyadt fátyolfelhős tekintettel lépett túl a délutánba, mindenki tehát az erélyesen applikált végső megoldás intézményének mihamarabbi érvényesítésének változatára fogadott volna esetünkben, de a tűzparancs Jóisten kegyelméből végül sehogyan sem akart megszületni. Nem tudni, mi történt, csaknem azok a fiatal magyar tüzes arcok lettek volna a hóhéri lélek kibontakoztatásának első féken tartói, de ez kevésbé hihető változat visszaemlékezve begerjedt előemberi tiszti feleink könyörtelen rideg tekintetére. Annál inkább talán a közöttünk lévő két gyönyörűséges egyetemista magyar diáklánynak tűnő hölgyeményünk volt a nyitja annak, hogy a gyilkos torkolattűz nem lépett életbe azokban a kiszámíthatatlanul szeszélyes formákat felölteni képes forradalmi pillanatokban. És midőn már görcsbe rándultunk a tehetetlen várakozástól, hirtelen a főtér alsó végében nagy mozgolódás támadt, és még egy pár röpke pillanat és a munkásnegyed felől érkezett tömegek máris áttörték a városháza köré kialakított védőkordont, s ilyképpen fraternizálva a főtérre egybegyűlt népek meg sem állva továbbindultak a városi lakónegyedek irányába, hogy majd később az estéli órákban visszaérkezzenek ugyanoda, a grand hotel sarka és az alsó ortodox templom közé felállított kiskatonák és ruháikból kihízott milicisták, szekusok és egyéb katonai rangos emberekből álló leendő hóhérainknak a sorfala elé. És amerre csak elhaladtunk végig csupán oláhul szólottunk, a: „Gyertek velünk!” , a „ Gyermekekért!” és a „Le Ceausescu-val!” rigmusokat harsogtuk mindvégig hosszúra nyúló Tudor lakónegyedbeli mentetelésünk közben, hogy majd úgy kétszáz méterre a városközponttól a Kettős számú Poliklinika magasságában, mint tiszta égből a villámcsapás, belezendüljön az éjszaka sötétjébe a: Huj-huj-hajra kiáltás, amelyet rákövetkezően azonnali kísérő jelleggel annak a szokványos replikaváltozata a: „Most vagy soha!” követett. Majd pedig ezeket az ősz harci jelszavakat kellően éles harsogó hangmodorban gyors egymásutánban pergőtűzszerűen elismételve érkeztünk el a gyilkolásra kivezényelt osztagok teljes lényükben félelembe dermedt rettegő fegyveres sorai elé. És onnan-tova már nem lehetett tenni többé semmit, hiszen ezen a szinten kezdték átvenni az események továbbalakítását azok a személyek, akik a Dózsa utcabeli Clasic nevű vegyeskereskedési boltot kifosztva, az ott talált pezsgőitaloktól megrészegülve kezdték kiadni magukból az igazi részeges kötözködő valójukat. Még egy ideig repültek a füstbombák oda meg vissza az egymásnak feszülő felek között, aztán az ég felé irányított géppisztolysorozatok is beléptek a forradalmi változások továbbalakítási egyenlegébe, mitől részegeink, mintha még jobban megbolydultak volna, s ily mód még esztelenebbül kezdtek el dobálózni mindenféle kézbe kapható eszközzel: kővel, illetve a széttört padok keresztfáival a kivezényelt, parancsra bármikor most már hezitálás nélkül lőni képes hasonszőrű mundéros csürhe irányába. És mielőtt még ténylegesen az emberekre szegeződött volna a gyilkos gépfegyvertűz iránya, szinte valóságos szárnyakat kapván rohantam be a közeli ortodox templom háta mögé valószínűleg az utolsó pillanatban. Persze még közben előtte ráripakodtam egy korosabb hölgyre, hogy vigye el mielőbb a vele együtt bámészkodni kivonult kis unokáit a körvonalazódni tűnő tűzvonalból. Majd pedig menet közben felvett igazi hadseregtábornoki stratéga formámba még inkább belejővén körbejártam a helyett, hogy hol is kerülne egy megfelelő hely számomra, ahol a golyók elől végre meghúzódhatnék. Pechemre a nagy alumínium villanypózna már foglalt volt (aki mögötte állt, őt is gyilkos találtat érte, meg még további két személy sebesült meg az illető kétéltűből kilőtt géppuska találattól). Meg az összes a téren létező fa mögé is mind került egy-egy, golyók elől elrejtőzködni igyekvő forradalmár, így kerültem hát el én is a Bolgár térre, ahol előttem néhány fiatal épp az ott lévő benzinkutat igyekezett volna begyújtani, de meggondolatlan őrült kezdeményezésük hála Jóistennek, nem járt sikerrel. Ezek szerint a forradalmaknak is volna egy mindenkor megfogadható tanulsága, mégpedig az, hogy ittas fejjel soha, de soha ne indulj el belevegyülni egy forradalom lankadatlan izzó mindenkit és mindeneket mindenkor megégetni képes kereszttűzébe. Mert hiába a vakmerőség, ha végül te is ráfázhatsz e csodálatos, általad felstimulált állapotodban lángoló eszményi forradalmi ívfénnyé alakuló kibontakozó forradalmi jelenségkor alkalmazott ostoba helyzetkezelésed következményeként. És még egy ide kívánkozó gondolat: ebben a vásárhelyi rendkívüli forradalmi történésben létezett egy jelentős mozzanat, amelynek, mint azt a fentebbi felvázolt forradalmi képlet is mutatja, a főhőse Köllő Gábor katolikus kispap volt. Nos, szerintem ennek a jelentős egyházi személyiségnek a városból való végérvényes száműzetése után, indultak be teljes gőzzel azok bizonyos, máig datálatlan maradt, városunkra jellemző, mindmáig megtapasztalható, mély röptű leépülési folyamatok, amelyek jelek szerint jelenlegi sorstalanságunkért is felelőssé tehetők volnának.

Szerintem nem az határozza meg egy személynél a forradalmári státus érvényesülését, hogy hol is volt az illető e megtisztelő címet betölteni óhajtó illető egy adott történelmi pillanatban, hanem az, hogy a nevezett időponttól kezdve végig mindmáig mit is cselekedett az elkövetkezőkben is saját nemzete érdekében. És ha létezett igazi forradalmár, Tőkés László az volt a javából, hiszen ő végig a keresztényi tanításokból kiindulva mindig is egy és ugyanazt mondta, hogy térjünk mielőbb vissza helyes keresztényi útra, és hogy szabaduljunk átkosból átörökölt velejéig ateista politikus relikviáinktól, ha el akarunk indulni ténylegesen is nemzeti felemelkedésünk útján. A valójában forradalom intézménye sem volna egy oly könnyen megvalósítható egy kísérlet, ugyanis hozzá nem kevés bátorság meglétének egyénél regisztrálható valósága szükségeltetik. Nélküle nincs semmi, se forradalmi kezdeményezés nem létezhet, de még egy kisebb összetartó, céltudatosan szerveződni képes elszánt ellenállásra berendezkedett egyházi gyülekezett sem jöhetett volna létre. Hogy miért nem tört ki az illető forradalom Bukarestben? Mert a változást kiötlő főfennforgó illetők eredetileg egy Steaua-Dinamo derbi keretén belül akarták volna kirobbantani az illető népfelkelést, de Tőkés László temesvári makacs kitartó tiltakozása egyrészt épp kéznél lehetett és ezt a tiltakozási eseményt lovagolták meg az érintett Ceausescu leváltók, másrészt pedig a forradalom is igazi magyar találmány, ugyanis egy forradalmi kezdeményre csak olyan helyeken lehet rácsatlakozni, ahol van megfelelő lelkületű emberanyag is az illető megejtett tiltakozási akciók továbbvitelére. Mert tegyük fel, hogy mi történik, akkor, ha a Bukarestben az akkori Parlament előtti téren katonai kézi tekerős szirénákkal megriasztott, diktátori beszédet meghallgatni odacsődített személyek mégsem folynak bele kellőképpen a titkosszolgálati eszközökkel kipattintott tiltakozó akcióba, és a megindított tiltakozási esemény azon mód magától elerőtlenedik, mi több idő előtt kimúl. És ha megfigyeljük a bukaresti barikádoknak is a fő vezéralakjai nem mások voltak, mint Roman Pedro és Dán Jóska, nem beszélve arról, hogy Iliescu is a valójában egy nagybányai magyar zsidó nagykereskedő zabigyereke volt, hiszen valódi apja a megfogantatása körüli időszakban jó két évig szovjet börtönöket nyomta. Tehát, míg Temesváron már december 18.-án „győzött” a forradalom, Bukarestben december 21.-éről 22.-re virradólag tulajdonképpen még nem létezett ennyire egyértelműen elkönyvelhető kialakult rendszerváltozási hangulat még csak kezdeti szinten sem. Azon az éjjelen a szeku trükközései nyomán a Bukarest központjába elkerült rettegő személyeket valakiknek ott is kellett tartaniuk egy teljes éjszaka erejéig a tüntetési zónában, hogy legyen másnap mit folytatniuk szekuéknak erre a másodvonalas bukaresti tiltakozásra ráépítkezve, és ennek a bukaresti ellenállási katlannak maguk Pedro Roman( Neulander nagyváradi rabbi unokája) és Dán Jóska voltak a fő népeket helyben tartani képes első mozgatórúgói. Tehát , ha igaz az, hogy Bukarestben elejétől a végéig aszeku rendezte le az illető forradalmi megmozdulásokat, akkor az ügyben érdekelt szekusok arra is gondosan vigyáztak, hogy az alkalmi ellenállók közé bekerüljön egynéhány magyar származású személy is, kik e, utcákon megnyilvánuló forradalmi eseményeknek képesek egy bizonyosfajta tartást is elővarázsolni. És miután 22.-án győzött Bukarestben a szeku nagy diverziója, máris neki lehetett látni a hatalmi átmentési folyamatoknak az elindításához, amely átalakulások során Iliescu soha nem feledkezett meg Roman és Dán nevű bajtársairól, akik nélkül valószínűleg december 22.-ére ő is „post mortem” forradalmi hőssé avanzsálhatott volna. Temesváron viszont az történt, hogy a magyar államhatárok szomszédságában természetes lévén a magyar szónak a mindennapi életben való érvényesülése, így hát a mi magyarosan egyedi energizáló hatású, bátorságkeltő erejű magyar szavaink a velünk élő népeknek is képesek voltak átadni egy nagy adagot a csupán ránk jellemző magyaros küzdő énünkből, minek következtében Temesváron természetszerűleg akár a tenger úgy csatlakoztak önként hozzá az ottani gyári munkások az illető tiltakozó megmozdulásokhoz. És minél jobban ráncba akarták szedni szekuék Tőkést és a köré gyűlt egyházi feleket, annál inkább megmakacsolták magukat Temesvár többi lakói is, s így az újból spontán életre kelő egységteremtő transzilvanizmus szelleme ellen, minden lehetséges bevethető nagy erejű tűzfegyver eleve már kezdetektől fogva végérvényesen csütörtököt mondott! Temesváron a magyar szó által generált művelődési értékek oly szoros egységbe verbuválták az ott lakó különböző nemzeteket, hogy ellenük tenni már semmiféle jól felfegyverzett bevetett reguláris sem lett volna képes bármit is. A bukaresti rácsatlakozás is valószínűleg azért történt meg kutyafuttában, mert onnan kezdve már Erdély különválási szándéka kezdett körvonalazódni, és ezért rendelték el szekuék a további mészárlásokat, így akartak maximális vérfagyasztó pánikot kelteni a valódi változásokat igénylők soraiban. Mert egy forradalom létezik a valójában és az csak arról szólhat, hogy: unió Magyarországgal! Habár, ha jobban belegondolok, figyelembe véve a mai, főként erdélyi oláhokra jellemző legújabban megtapasztalható sorsfordító jellegű életminőség változtatási hajlandóságot, ez a forradalmi jelszó annyiban módosult, hogy mára úgy hangzik, hogy: Unió Magyarországgal, de történik majd ez a teljes jelenlegi oláh állam részéről. Ez az átváltozási tendencia van érvényben jelenleg, amikor a semmiből német protektorátussá váltunk! És hogy így lett, arról a hajdui dobermann és a markói pitbull tehetnek, hiszen, ha nem gyalázkodtak volna Tőkés László ellen állandó jelleggel, mára püspök úr lett volna az egyetlen hiteles államfőjelölt. Akit, ha közben a csonka magyarországi magyarok is megválasztottak volna legfőbb vezetőjüké, ma a világ egyik legálomszerűbb főderatív államában kezdhetnénk egy igaz jövőt építeni közös erővel. Mely forradalmi változás során ellenünk törhetnének akár a globalista gyarmatosítóknak a legmodernebb fegyverekkel ellátott hadai is, mert a magyar szó által mindenkor érvényre juttatható Isteni keletű angyali biztonsági védőállandó révén mindig is könnyűszerrel, bármi egyéb fegyversegédeszköz alkalmazása nélkül is lefegyverezhetnénk majd a ránk törni hajlamos negyedik birodalmi hatalmasságok csapatait, mindenkori magyarosan használt józan eszünk által. És maradnánk továbbra is egysége forrva, mígnem ez a barátságban együtt élő népek hamisítatlanul igazi szabadságvágyából merítkező forradalmi változási tendencia át nem ragad idővel a világ összes többi „népeire”. És onnan kezdve már Világforradalomról beszélünk!

1988-ban még sokan sokat fanyalogtunk azon, hogy mit is akarhat ez a temesvári kispap, hogy miért is kell neki nyíltan szembeszállnia a Ceausescu-i rezsim szekus pribékjeivel. Álljon hát be ő is szépen közénk a sorba és hallgasson ő is velünk együtt, tűrjük csöndben tovább a ránk mért sorsunkat, hiszen így lesz az a legbiztonságosabb mindnyájunk számára. És nem értettük meg azt sem, hogy miért nem érti meg ez a papocska azt, hogy ő így egyedül egymagában csupán holmi értelmetlen szélmalomjáték féleséget űz csupán a szeku ellenében, s történik ez mindenképpen majd hosszú távon messzemenően a saját kárára. Lesajnáltuk őt, aztán 1989.december 17.-én robbant a hír a Kossuth rádióban, hogy Temesváron 16.-ai kezdettel az emberek az utcákra vonultak, és hogy ennek forradalomba átcsapó spontán kialakult református egyházi közösség köré felsorakozó ellenállási megmozdulásnak Tőkés László tiszteletes lett a mindent lángba borító első leghitelesebb igaz gyújtószikrája. És az emberek Tőkés úr példáját látván most már többé a tankok elől sem hátráltak meg, Temesváron városszerte többfelé is kivezényelt fegyveres katonai sorfalak próbálták megfékezni az elszabadult forradalmi állapotokat, így ezeken a helyeken senkit nem kímélő könyörtelenül hóhérian kegyetlen gyilkos torkolattüzek jöttek létre több helyen is a Bega parti városban, amelyek során tűzparancsra katonák lőttek rá könyörtelenül jogaikat követelő gyanútlan személyekre. Első reakciónk a hír hallatán az volt, hogy végre, nálunk is megtörtént a csoda, harcban állunk a világ egyik legrettegettebb diktátorával, de aztán lelki szemeink elé azonnal beugrott gondolatban a fegyverropogás hangja, majd pedig a vérnek iszonyú látványa, az elhalló halálhörgések és búcsúsóhajok keserves keverékének fájdalmas hangja költözött szívünkbe. Aztán másnap a Kossuth rádióból a déli harangszó után a szerkesztők semmi egyéb bekonferálás nélkül kezdésként három percig csak a temesvári utcákon regisztrált folyamatosan kelepelő géppisztolysorozatok süvítő, illetve a már kilőtt, aszfalton megpattanó golyók éles hangjainak számunkra pokol és föld közötti ördögi szimfóniának tűnő szóban leírhatatlan kegyetlenül élethű iszonyatát játszották be, amely háborús időket idéző földindulás előtt olyan egy szerű emberek, mint akár mi is, naivul azt hitték, hogy a nemzetbe nem lehet csak úgy belelőni! És bár akkor elszorult a torkunk, mifelénk még mindig nem történt semmi, eltelt közben még egy nap és épp azon morfondíroztunk itt a messzi távolban teljesen önző mód, hogy meddig bírják majd még az ellenállást a temesvári forradalmárok, lesz-e idő rácsatlakozni mindannyiunknak e népfelkelésre, amikor is megérkezett a hír, hogy Temesváron a forradalmárok átvették kezükbe az események irányítását! Hittünk is meg nem is a kapott információt, és tovább izgultunk, miközben mifelénk még mindig nem történt semmi! Aztán huszadika környékén a vásárhelyi bulevárdi laktanya környékén egy ott parkoló katonai RD autóbuszt sikerült meglátnom, majd pedig röviddel ezután a laktanyából több magas rangú tiszt lépett ki, köztük egy nagyon skatulyából kihúzott puccba vágott tisztféleség is jelen volt, akiben most utólag is még inkább Gusa tábornokot vélném felfedezni, és másnap már nálunk is izzott a városközpont, zavaros összevisszaságban áramlottak a tüntetők a főtérre valódi tengeri morajláshoz hasonlatos hangorkánszerű tetszésnyilvánítás közepette. Aztán mi is túlestünk a kereszttűzön, a gyilkos öldöklésen, és Arad, Kolozsvár és Brassó is bekerült azon erdélyi városok közé, ahol újabb emberi véráldozatokat követelt a Temesváron kirobbant forradalom, és ha azt vesszük, hogy mind máig hol volnának a legtevékenyebbek ellenünkre az új szekuék, hát bizony Vásárhely és Kolozsvár városai és erdélyi részről nemcsak ők mindig is nem is akármilyen komoly védőőrizetet kaptak a titkosszolgálatok részéről. Hogy miért nem lett Hajdu Győző szekus főhadnagy az udmr első elnöke? Azért mert pechjére a szekus székháznak a december 22.-ei ostrománál neki kerültek elő elsőként besúgói feljelentései, pedig Szabó szekus mily gonddal iparkodott aznap is, hogy fia, aki jelenleg egy budapesti taxi-társaság meghatározó egyénisége, minden elrejthető aktát időben eltűntessen a szekus székházba beözönlő naiv amatőr igazságkeresők orra elől. Nem lett hát Hajdu az udmr elnök, ellenben annak beosztottja Markó mivel kéznél volt így lett urasága az udmr első irányítója már az elejétől fogva, miközben Sütő és Domokos amolyan átmeneti pótszer szerepét töltötték be a bekövetkezett változási folyamat egyenlegében. És itt jut eszembe az, hogy egy másik március 16.-án az 1990-es eseményekkor Sütő végig a Budapesten tartózkodó Markótól kért utasításokat az akkor kipattant magyarellenes negatív események megfelelő kezelési módozatainak megtalálását illetőleg. Markó, akinek számtalan lehetősége lett volna rá, miközben egyre sorjáztak mifelénk a vadabbnál-vadabb, berendelt görgényvölgyi parasztok által produkált eszement agresszív megnyilvánulások már jóval március 20.-a előtt, a leendő udmr-s pártelnöknek mégsem akaródzott hazajönni a magyar fővárosból. Elvitették hát Sütőék végül a teljes balhét Kincses urammal, így egyszerre két legyet is sikerült ütniük, egyrészt Kincses urat kiiktatták a további politikai csatározások főtáblájáról, másrészt, maga Markó megmaradt kikezdhetetlenül makulátlannak. Csak az kellett hozzá, hogy Markó ténylegesen is udmr-s pártelnök legyen, hogy onnan-tova mindvégig már egyébről se szóljon az ő regnálása, mint az általa a háttérből dirigált Tőkés László püspök úr elleni vég nélküli ármánykodások sorozatáról, amely emberein keresztül megejtett gyalázatos provokációk révén Markó teljes energia bevetéssel folyamatos jelleggel Tőkésnek a politikai életből való végleges kiiktatására koncentrált. Hogy ez az ellenszenv zsigeri volt-e vagy egyéb, ezt momentán még nem tudhatjuk megállapítani kellő biztonsággal, mindenestre midőn a keresztény oldal elszigetelése, majd végleges kiszorítása megtörtént a szövetség sorain belül, onnan kezdve az érdemi munka nemzetmegmaradás ügyben átváltott látszattevékenységgé, amely megtapasztalt pótcselekvések során a távlati elképzelések nélküli udmr-s irányítás a semmittevésen kívül jobbára arra koncentrált, megszerzett hatalmi pozícióikat az oláh állam igazgatásán belül körömszakadtáig megtarthassák! Így lett a tehetetlen mihaszna semmittevő Markóékból jobb híján a mindenkori oláh kormányok első csicskása, miközben most már az általa kitenyészett kezdetben táskahordozó szerepkört betöltő kelemeni első pitbullját teljes mértékben végérvényesen, mindörökre békíthetetlenül Tőkés püspök úrra ráuszította. Közben a kelemeni pitbull kitört a markói karámból és elszabadult liberális trendeket valló urasága egyedül morogja meg naponta a holdat, napot, és a csillagokat, és legtöbbször olybá tűnik viselkedése, mintha önmagára vicsorogna. Kezdetektől fogva beálltak liberálisnak, ami egyben azt jelenti, hogy önként részei lettek egy olyan divatossá vált felkapott szektaszerűségnek, amelynek nem lévén életszerűen valós emberközpontú meghatározó alapértékei, ez a szabadelvű szerveződés féle kitaláció egymagában mindig is csupán viszálykeltésre, egységbomlasztásra, létező társadalmi mintaközösségek mielőbbi lezüllesztésére lesz csupán igazán kapható, amely állandóan fennálló torzsalkodások között működő szabadelvű torzszülemény végül is önmagát fogja majd önkezével kivéreztetni. Ott tartunk most, hogy őt udmr-s viccember jelenleg saját képére, illetve hirtelen rá törő kedve szerint döntöget megkérdezésünk nélkül nevünkben állami szintű hivatalos ügyeinkben, mialatt a székelyföldi kenyérbe helyezett másodrendű kis csahosi posztot betöltő csicskák síri csöndben kuksolnak, mely idő alatt a gyarmatosítók megszállói apparátusa adminisztratív, fiskális egyéb törvényi értelemben egyaránt gáncsoskodnak, s tartják sakkban szüntelen erdélyi magyarságunkat. Minden a romjaiba dőlve hever körülöttünk és továbbra is csupán egyetlen kilábalási lehetőség körvonalazódik számunkra jelenlegi tarthatatlan helyzetünkből: kell egy hiteles Ember, kell a Szó, amelynek kimondója soha nem vesztette el rájellemző igazi keresztényi tartását. Mely keresztényi voltából fakadó korlátlan számú építkezési lehetőségek által, ez az Ember ismételten az élünkre állva, pillanat töredéke alatt semmivé tenné azt az el eddigi 25 éve tartó elárultatásainknak válogatott viszontagságokkal teli borzadály valóságát, amelyet a hajdui dobermann időszak, majd pedig a markói pitbulléra hozott volt ránk! Minden ez irányú megfogalmazott „elvárásaink” ellenére! Püspök úr, álljon újból az élre, és kezdjük újra az egészet onnan, ahol ezek a liberálisba lebukott istentelen pancserek egykoron a szárnyaló társadalmi jobbulásért bennünk megszülető hamisítatlan igaz álmainkat idő előtt derékba törték. Itt állunk most újból közvetlen szemünk láttára mind jobban alakuló nemzeti sírunknak a lehetséges legszélének kinti szakaszában, amelyben rövidesen mi magunk fekhetünk majd, ha nem teszünk mihamarabb azért, hogy ne a mások szolgálatos kitartott olcsójános vérebei csaholják továbbra is nyakunkba a mások-erdélyi nem magyar- szebb jövőjét a mi hátrányunkra, míg minden kötél szakad.