Az ideiglenes ukrán külügyminiszter egyébként egy időben érkezett Párizsba az orosz diplomácia vezetőjével, Szergej Lavrovval, de nem erősítette meg, hogy találkozni fognak. Fabius viszont délután kétoldalú megbeszélésen találkozik Lavrovval.
Francois Hollande francia elnök meghívására hivatalosan a Libanont támogató nemzetközi csoport külügyminiszterei üléseznek szerda délután Párizsban. A találkozón azonban az ukrajnai helyzet is szóba kerül majd, miután a válság kirobbanása óta ez lesz az első alkalom, hogy az orosz és a nyugati diplomácia képviselői közös tárgyalóasztalhoz ülnek. Oroszországot Szergej Lavrov külügyminiszter fogja képviselni. Jelen lesz a megbeszélésen John Kerry amerikai, Laurent Fabius francia, William Hague brit és Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter is, valamint Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, akik többször is elítélték szombat óta az orosz beavatkozást a Krím félszigeten.
„Franciaország álláspontját osztja Németország és mások is. Ez egyrészt a Putyinnal és Oroszországgal szembeni nagyon határozott fellépést, másrészt a párbeszédre való törekvést jelenti” – hangsúlyozta a francia külügyminiszter.