Nos, az a helyzet, hogy a kultúrpolitika alakításának lehetőségéből a poszt-SZDSZ-i értelmiség kint rekedt. Ez fáj annyira, ugye?
Sosem láttam művészeti szempontból értelmét az irodalmi díjaknak. A regényeket, verseket, drámákat díjakkal nem lehet megmázsálni. A díjazás aktusa mindig közéleti aktus, egy-egy alkotót, alkotást, életművet emel a köz figyelmébe, a kultúrpolitikai piedesztáljára.
Ez nem jelenti az esztétikai minőség megítélését,
Jó példa erre a hányatott sorsú Baumgarten-díj. A Baumgarten Ferenc Ferdinánd által alapított irodalmi elismerés, melynek kuratóriumát Babits elnökölte, 1936-ban József Attilát húzta ki a díjazottak sorából (és érdemesítette az alacsonyabb fokozatú jutalomra csak), ugyanis a költő épp akkor Babitsnak ajánlotta új költeményét. A kuratórium pedig el kívánta kerülni a a befolyásoltság látszatát is, így sebtiben visszalépett.
Ugyaneme díjat pár évvel korábban Wass Albert kapta meg, debütáló regényének, a Farkasveremnek kiváló társadalomábrázolásáért, amit viszont a „hivatalos” irodalmi közmegítélés hajlamos elfeledni. Szóval irodalmi díjakat adni és kapni akarva-akaratlanul is kultúrpolitikai gesztus, ahogy azokra emlékezni, azoknak esztétikai jelentőséget tulajdonítani is.
Ezért is érthetetlen Radnóti Sándor balliberális irodalomtörténész és esztéta enyhén önérzetes kifakadása Orbán János Dénes Kossuth-díja kapcsán.
és oda ragadtatja magát, hogy kijelenti, vagy 150 alkotót tud, akik jobban megérdemelnék a díjat. Okfejtését jobban elolvasva nem is oly érthetetlen a felháborodás: hiszen a sértettség épp abból fakad, amit kritizál a díjazásban Radnóti. A világnézetet, a politikai attitűdöt kéri számon Orbán János Dénesen, és épp az fáj a leginkább számára, hogy deklaráltan nem baloldali világnézetű alkotó kapta a kitüntetést.
Mindez semmit sem mond természetesen Orbán János Dénes irodalmi teljesítményéről, amiről magam sem kívánok állást foglalni. Radnóti fáradt eszmefuttatása csupán arról árulkodik, hogy a képtelen elválasztani a politikai affinitást a poétikai minőségtől. A sebzettség oka, hogy az irodalmi díjak osztogatásának,
Hasonló sértett felfakadást ugyanis 2002 és 2010 között például nem lehetett tőle olvasni. Wass Albert és Csurka kapcsán kritikáját viszont igen, ami minőségében nem különbözött attól, ahogy a balliberális megmondók a NAT-nak rontottak.
Nem tanultak, nem változnak. A balliberális irodalmi kánon és sérelempolitika élt, él és élni fog.
(Nyitókép: képernyőfotó)
***
Ismét hatalmas elismerést kapott hazánk Krasznahorkai László kitüntetésével. Szinte hihetetlen, de az újabb magyar Nobel-díjast faképnél hagyta első angol fordítója.
A mai világban, amikor nem lehet nyugodtan lenni a politika zajától, hasznos és jóleső lehet egy kis irodalom.
Az öröm ideje jött el, mert a világ a magyar irodalomra figyel. Csender Levente írása.
Lehet-e jelentős író az, akit nagyon nehéz – vagy épp lehetetlen – befogadni?
Nem csak a nagyregényeit, az elbeszéléseit is díjazzák.
A Nobel-díjas magyar szerző a svéd nemzeti rádiónak elárulta, hogy eredetileg nem is készült írónak.
Mindenhol bizonyít.
A modellt megkeresték egy karácsonyi adománygyűjtéssel kapcsolatban, majd rövidesen egy mondvacsinált indokkal kihátráltak a megkeresés alól.
