Ha valaki a nőről – úgy általában véve – a fejsze fokára és a fejszével összetalálkozó nő vállára asszociál, más tünetegyüttessel kiegészülve minden további nélkül felmerülhet akár a súlyos pszichózis állapota is az esetében, amely szakember segítségének mielőbbi igénybevételét sürgeti. Ha valaki ugyanezt az abuzált áldozat rettenetes beszámolója nyomán képes kipréselni magából, az nettó undort keltő szörnyeteg, akit – Keresztelő János biblikus és metaforikus szavait felidézve – fejszével vágnak ki és vetnek tűzre a sok hasznos gyümölcstermő fák sorából. Az a fiatal nő – és a többiek mind – ugyanis a biztonságot remélték, otthon helyett otthont, Isten nevében, aztán Isten nevében a félelem, a rettegés és a megalázás jutott csak ki nekik.
Vagyis Böjte sem képes a bűnbánatra, a további megalázásra viszont – saját hazug igazának rendíthetetlen tudatával – annál inkább. Amúgy – épp csak megemlíteném – Böjte atya mások mellett az Év embere díj, A Haza Embere díj, A Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje, A Magyar Szabadságért díj, a Boldog gyermekekért, boldog családokért díj, a Pro Cultura Hungarica díj, az Európai Polgári Díj tulajdonosa, A Magyar Kultúra Lovagja, s a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmese, stb. (...)
A bűnbánat nem erőssége a „keresztény” magyar világnak, pedig – ha gigantikus keresztényeink nem tudnák – ez előfeltétele a megigazulásnak, s kifejezése annak, hogy a bűnt a továbbiakban kerülni akarja annak elkövetője. Szóval, drága magyar polgártársaim, ideje lenne átgondolni Keresztelő János biblikus hasonlatát, majd a metaforikus fejszét a hónunk alá csapva szépen fölbaktatni a Várhegyre, s kivágni onnan a gyümölcsöt nem hozó, korhadt fákat. De mind egy szálig! Annyi van belőlük, hogy meglátjátok, bőven jut majd elég tűzifa télire!”