Böjte Csaba: A butaság és a bunkóság a mi ellenségünk
Tusványoson kérdeztük a ferences rendi szerzetest.
Böjte sem képes a bűnbánatra, a további megalázásra viszont annál inkább.
„A ferences rendi Böjte Csabának is eszébe jut a fejsze, nem a bűnbánatra képtelenek apropóján, hanem úgy általában a nőkre gondolva, mert – mint mondja – »ilyenek a nők. Ha virágot kapnak turbékolnak. Ha a fejsze fokával kopogtatják a vállukat, akkor sikoltoznak. Nem olyan komplikált a női lélek.« Valószínűleg kiment a fejéből például Assisi Szent Klára, a ferences rend női ágának (klarisszák) az alapítója, de hagyjuk is, egyszer talán majd az ő életéről is fog olvasgatni Böjte atya, s a tőle fennmaradt írott anyagokba is belepillant alkalomadtán.
Böjte atya felháborodását az váltotta ki, hogy akadt egy fiatal nő, aki megtette vallomását arról, hogy miként alázták meg, abuzálták és traumatizálták őt egy életre, s meglehet, rajta kívül még másokat is a Böjte atya alapítványához tartozó gyermekotthonokban. Mint a hírekből kiderült, Böjte atya tudott a förtelmes gyalázatról, de nem tartotta fontosnak és szükségesnek értesíteni a hatóságokat. Aztán jött egy nő, nem virágot kapott, elmaradt a turbékolás, hanem a fejszénél is rettenetesebbet, hát most sikongat – Böjte atya szép keresztényi kifejezésével élve.
Ha valaki a nőről – úgy általában véve – a fejsze fokára és a fejszével összetalálkozó nő vállára asszociál, más tünetegyüttessel kiegészülve minden további nélkül felmerülhet akár a súlyos pszichózis állapota is az esetében, amely szakember segítségének mielőbbi igénybevételét sürgeti. Ha valaki ugyanezt az abuzált áldozat rettenetes beszámolója nyomán képes kipréselni magából, az nettó undort keltő szörnyeteg, akit – Keresztelő János biblikus és metaforikus szavait felidézve – fejszével vágnak ki és vetnek tűzre a sok hasznos gyümölcstermő fák sorából. Az a fiatal nő – és a többiek mind – ugyanis a biztonságot remélték, otthon helyett otthont, Isten nevében, aztán Isten nevében a félelem, a rettegés és a megalázás jutott csak ki nekik.
Vagyis Böjte sem képes a bűnbánatra, a további megalázásra viszont – saját hazug igazának rendíthetetlen tudatával – annál inkább. Amúgy – épp csak megemlíteném – Böjte atya mások mellett az Év embere díj, A Haza Embere díj, A Magyar Köztársaság Érdemrend középkeresztje, A Magyar Szabadságért díj, a Boldog gyermekekért, boldog családokért díj, a Pro Cultura Hungarica díj, az Európai Polgári Díj tulajdonosa, A Magyar Kultúra Lovagja, s a Magyar Művészeti Akadémia aranyérmese, stb. (...)
A bűnbánat nem erőssége a „keresztény” magyar világnak, pedig – ha gigantikus keresztényeink nem tudnák – ez előfeltétele a megigazulásnak, s kifejezése annak, hogy a bűnt a továbbiakban kerülni akarja annak elkövetője. Szóval, drága magyar polgártársaim, ideje lenne átgondolni Keresztelő János biblikus hasonlatát, majd a metaforikus fejszét a hónunk alá csapva szépen fölbaktatni a Várhegyre, s kivágni onnan a gyümölcsöt nem hozó, korhadt fákat. De mind egy szálig! Annyi van belőlük, hogy meglátjátok, bőven jut majd elég tűzifa télire!”
Nyitókép: Gábor György Facebook-oldala