Tényleg feláldozta a vidéki zsidókat a Zsidó Tanács?
2023. április 26. 12:41
Mekkora volt a zsidó tanácsok mozgástere, és milyen szerepük volt a holokausztban? Milyen kapcsolatot ápoltak Horthy Miklóssal, és miért vádolták őket a kommunisták? Erről is szó volt egy új könyv bemutatóján.
2023. április 26. 12:41
p
15
7
43
Mentés
Veszprémy László Bernát történész, újságíró, lapunk munkatársának, a Corvinák főszerkesztőjének mutatták be legújabb könyvét a Batthyány Lajos Alapítvány (BLA) székházában, a felújított Lónyay-Hatvany villában, ahol beszélgetőpartnere Tóth Eszter Zsófia történész, a moderátor pedig Pap Lázár újságíró volt. Az új, Jaffa kiadónál megjelent kötet címe Tanácstalanság, témája pedig a zsidó vezetés története Magyarországon a holokauszt alatt.
Dezső Tamás, a BLA elnökének köszöntője után Pap feltette a kérdést: mik is voltak a zsidó tanácsok, miért jöttek létre, mi volt a szerepük? Veszprémy szerint
a zsidó tanácsok sajátos náci találmány voltak,
hiszen a németek hamar rájöttek, hogy a zsidók könnyebben fogadnak el utasításokat saját vezetőiktől, mint egy némettől. Ezért a megszállt országokban a zsidó vezetőket erőszakkal egységbe terelték, majd rajtuk keresztül adták át követeléseiket, velük szervezették meg az életet a gettókban, nekik kellett a rendet is fenntartaniuk a zsidó rendőrségeken keresztül. A zsidó vezetők végső soron tragikus, feloldhatatlan dilemmával szembesültek, hiszen éppen azon közösségek elpusztításába vonták be őket, amelyeket védeni akartak.
A zsidó tanácsok vezetőit tekintve Veszprémy több mint 150 tanácsot azonosított kutatása során.
A vidéki tanácsokat többségében neológ férfiak, jogászok vezették,
akik korábban a hitközségi életben valamilyen szerepet játszottak, de akadtak azért szép számmal ortodoxok, rabbik is. Néha egészen különös hátterű vezetők is tanácselnökök lettek, a szegedi Pap Róbert például polgári radikális volt, a kaposvári Antl Ödön pedig kisgazda. A fővárosi zsidó tanácsot papíron végig Stern Samu, a Pesti Izraelita Hitközség volt elnöke vezette, de a nyilas időszaktól kezdve az árva, gazdag családba házasodott első világháborús veterán, a hitközségi életben korábban ismeretlen Stöckler Lajos volt a de facto vezető.
A kötet szerzője szerint fontos kérdés, hogy ki, mit tudott a holokausztról a német megszállás előtt. A korabeli sajtóból meglepő módon sokat lehetett megtudni a cenzúra dacára a németek által megszállt Európában zajló népirtásról:
voltak hírek a sárga csillagról, a gettókról, koncentrációs táborokról, deportálásokról egyaránt.
Egyedül talán az auschwitzi szelekciós folyamatról és gázkamráról nem lehetett olvasni, de sok hírt hoztak erről a lengyel, szlovák zsidó menekültek is. Megmaradt továbbá a pesti hitközség sajtófigyelője, mely 1943-ban svájci lapok alapján adott hírt róla, hogy a németek már kétmillió lengyel zsidót meggyilkoltak. A zsidó vezetők tehát kellően tájékozottak voltak.
Volt-e aki szembement az utasításokkal? Veszprémy utalt rá válaszában, hogy a közhiedelemmel ellentétben igenis voltak tanácsvezetők, akik ellenállást szerveztek, vagy megtagadtak német követeléseket. Ezekkel a személyekkel szemben mindig felléptek, volt, akit agyonlőttek, és olyan is akadt, akit a tiltakozást követően külön deportáltak. A fővárosi zsidó tanácsnak a kiugrási kísérletben szántak szerepet, halmoztak is fel fegyvereket, egyesek szerint ezt használták a Teleki téri ellenállók, akik a „kis Varsónak” nevezett lövöldözés során magyar és német rendvédelmi szervekre támadtak a nyilas puccs kezdetén. Ezért cserébe a németek vérontást csaptak, tehát ez is jól mutatja, mennyire volt értelme a fegyveres ellenállás ötletének. Ráadásul a katonakorú zsidó férfiak munkaszolgálaton voltak, a gettókban a nők voltak felülreprezentálva, kérdéses, hogy
kinek kellett volna ellenállnia: nőknek és gyerekeknek?
Tóth Eszter Zsófia a könyvről szólva elmondta: a kötet értéke, hogy Veszprémy rengeteg primer forrást tárt fel, sok külföldi és magyar vidéki levéltárban járt, az utolsó lappangó emlékezést is igyekezett beszerezni. „Ritka a szakmában hogy valaki ennyire nagy szorgalommal utána megy a primer forrásoknak” – jegyezte meg. Tóth szerint a szerző megérteni akar, nem pedig ítélkezni, hiszen gond, hogy a 20. századi magyar történelemben sokszor normatív alapon teszünk állításokat a múltról.
A zsidó tanácsok kapcsán is kialakult egy nézetrendszer a második világháború után, amely normatív alapon negatívan ítélte meg tevékenységüket, majd ezt a sztereotípiát adták át egymásnak a történésznemzedékek. Tóth itt idézte Randolph L. Braham példáját, aki felületesen, szóbeli emlékezések alapján állította össze a tanácstagok listáját, nem pedig a primer levéltári adatok alapján, „nem ment vissza az alapforrásokhoz”. Fontos még Moldova György szerepe, hiszen az író regényében hasonló sztereotípiákat vett át Berend Béla rabbi esete kapcsán is.
A holokauszt a háború után tabusítva volt, sokszor kihagyták a káderéletrajzokból is, hogy az adott személy túlélő volt.
Tóth maga is csinált interjút olyan gyárvezetővel, aki idős korában is eltitkolta, hogy Auschwitzot megjárta. A történész szerint azért is sokan nem vették komolyan a lapok holokausztról adott híreit, mert azt hitték, hogy ez itt nem történik meg.
Pap rákérdezett: vajon tudatosan terjesztették-e a kommunisták a hamis vádakat a tanácsokról? A két történész egyetértett abban, hogy ez tudatos folyamat volt. Veszprémy feltárta, hogy
a vádak egy része a politikai rendőrségen tett, kétes értékű vallomásokból származik,
melyeket aztán a baloldali lapok megszereztek, és tényközlésként hoztak le. Sokszor ezek a vallomások aztán már nem, vagy nem így szerepeltek a bizonyítási szakaszban, a tárgyalóteremben. Néhány vád egyébként igaznak bizonyult, erről szó van a könyvben is: például a kitértekkel szembeni diszkrimináció vagy a vidéki gyűjtőtáborokban való szelekció vádja. De a vádak többsége kitaláció vagy torzítás volt.
Tóth utalt rá, hogy a népbírósági eljárások esetében tudatos propaganda folyt, az ügyvédek sokszor nem is tudták ellátni a feladatukat, olyan nagy volt a nyomás.
A háború után sokan besimultak a rendszerbe, így akarták megúszni, hogy kipécézze őket a Szabad Nép.
.
Jó példa erre a könyvben szereplő Hárnik István pécsi tanácstag, aki a háború után sztahanovista lett. Veszprémy hozzátette, hogy sokakat ez sem mentett meg, Stöckler például a háború után belépett a pártba, a cionistákat is feloszlatta, mégis letartóztatták ’53-ban és megverték, majd elítélték egy koncepciós eljárásban.
Pap kérdésére Veszprémy kifejtette: a fővárosi tanács deportálások alatti történetét áttekintve arra jutott, hogy a tanács igenis igyekezett segíteni a vidékieken, ám tényleges ráhatása minimális mértékben volt az eseményekre. A fővárosi tanács pénzügyi támogatást küldött, futárokat szalajtott, híreket gyűjtött, és tiltakozott a kormánynál – hiába. Ezen felül az ellenállásra is gondolt: egyes alkalmazottak röplapok gyártásába fogtak,
a fegyvergyűjtés pedig egyenesen a tanács vezetésének támogatásával zajlott,
ám ezek sem vezettek semmire. A fővárosi tanács legmerészebb húzása az ún. Koszorús-akcióban való részvétele volt, melynek kidolgozásában az eddig ismertnél nagyobb szerepet vállalt.
A fővárosi zsidóság egy részének ideiglenes megmentése tehát kétségkívül nem csak Koszorús Ferenc alezredes és Horthy Miklós kormányzó, de a zsidó tanács érdeme is.
Nyitóképen: Zsidók kényszerlakhelyeként kijelölt ház a budapesti III. kerületi Tímár utcában 1944-ben (Fotó: Fortepan)
Teleki Pál a konszolidáció egyik konstrukőre volt, bár alkata miatt nem tudta végig vinni az elképzeléseit, hálózatszervezői, tudósi szerepe pedig rendszereken átívelő – mondja a történész.
Horváth Richárd történész szerint Ulászló trónra kerülésével alapjaiban változtak meg a királyság lehetőségei. Hunyadival jól kijöttek, komoly támadó hadjáratra is képes lett az ország.
Miért mentett zsidókat a nyilas külügyminiszter és hogyan gondolta meg magát az első zsidótörvény előadója? Erről is szól Ujváry Gábor történész új könyve.
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 43 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
I.N.R.I.
2023. április 26. 17:23
1944. március 19.-én megszűnt Magyarország szuverenitása.
Kizárólag a megszálló német vezetés irányítása működött. A magyar kormánynak semmiféle önálló döntési jogköre nem volt.