Egyszerűen csak köszönettel tartozunk ezeknek az embereknek, akik beállnak a kés elé, hogy megvédjenek minket, a családjainkat.
Megöltek egy rendőrt és megkéselték két társát. Olvasom a cikkek alatt a kommenteket, ki-ki a saját vérmérséklete szerint leírja, hogy mit kellett volna tenni a késelővel az akció közben, és mit kéne tenni vele most. Valaki szerint ilyen-olyan felszerelés kéne még a rendőröknek, ez meg az a kiképzés meg taktika hiányzott.
„Hivatalos személy elleni erőszak” – közli szárazon a szakzsargon. „Rendőrgyilkosság” – közlik a címek. Már maga a kifejezés is csak erre a szakmára él; ha egy random embert ölt volna meg, nem lett volna „pékgyilkosság”. Nem. Csakhogy a rendőr a béke és biztonság fenntartásáért felelős személy, és belőlük lett most eggyel kevesebb. Eggyel kevesebb lett a társadalmunk névtelen hőseiből.
Egyszerűen csak köszönettel tartozunk ezeknek az embereknek, akik beállnak a kés elé, hogy megvédjenek minket, a családjainkat, mindenkit és mindent, ami fontos nekünk és nekik. Nemcsak most, hanem mindig. Mert aki ma hősi halott, az tegnap, tegnapelőtt és egy hónapja is hős volt. Minden egyes nap úgy ment szolgálatba, hogy ha kell, megteszi ezt értünk.
Baumann Péter főtörzsőrmester még harminc éves sem volt. Előtte állt az élet. Kár, hogy elkéstünk: nem köszöntük meg neki.
Nyugodjék békében!
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán