Hogyan halhatott meg Rejtő Jenő?

„Rejtő Jenőről rengeteg sztori forog közszájon, ám a legtöbbet nem támasztja alá tényanyag - úgyszólván nincs is életrajza, csupán legendáriuma. (…) Mivel életéről keveset tudni, olvasói a maguk módján orvosolták eme fogyatékosságot: a személye iránt megnyilvánuló kíváncsiság nyomán mindenféle jópofaságot, vándoradomát aggattak rá, miáltal kitermelődött egy nem kanonizált, folyton alakuló, alternatív biográfia.” Ezekkel a sorokkal kezdődik a 2016-os A megtalált tragédia – Rejtő Jenő emlékére című tanulmánykötet Thuróczy Gergely szerkesztésében, s bár a fentiekhez talán keveset lehet hozzátenni, a kiváló ponyvaíró halálának évfordulóján érdemes cikkben végigvenni a Rejtő utolsó napjairól ismert tényeket és legendákat.

megszállt területre, és valószínűleg 1943 elején, két héttel a szovjet ellentámadás előtt halhatott meg – fejtegeti az író halálát ez idáig legalaposabban feldolgozó kutató, Perczel Olivér.

Rejtő veszteségkartonja szerint először meghaltként írták fel, majd ezt átnyilazták az „eltűnt” kategóriára, helyszínként pedig Jewdokovót (a Don-folyótól kb. 30 km-re délnyugatra) írták be, ám a korabeli gyakorlat szerint akit nem láttak meghalni, az automatikusan eltűntnek számított.

A dátum sem mond sokat: az ismeretlen eltűnési/halálozási napokat általában hasra ütésre írták be, a kerek szám mindenesetre gyanús. Ehhez kapcsolódik az újabb Rejtő-legenda: e szerint utolsó szavai azok lettek volna, hogy „ez az év is jól kezdődik”, de minden bizonnyal itt is csak kitalációról van szó. Egy későbbi ceruzás rávezetés szerint 1944-ben exhumálták, ez Perczel szerint minden bizonnyal téves 

De hogyan is halt meg Rejtő? Faragó Miklós az izraeli Új Kelet 1961. május 12-i számában egész oldalas cikket írt Rejtőről, mely szerint az író „Ukrajnában magyar keretlegények karmai között pusztult el”, de nyilvánvalónak tűnik, hogy itt a cikkíró tolla „szaladt meg”. Nem tudunk róla, hogy Rejtőt tényleg keretlegények, vagy egyáltalán magyarok ölték-e meg.

a muszosokat a magyar „keretlegények” – valójában a muszokat őrző katonai keret tagjai –, a németek, a szovjetek, a fagy, az éhség és a betegségek egyaránt pusztították. 

A halhatatlan légiós, akit csak péhovárdnak hívtak (rendezője Somló Tamás, akinek apja maga is munkaszolgálatosként hunyt el) című 1971-es film kapcsán újabb legenda kapott szárnyra. A filmről kritikát írt az Új Élet hitközségi lap hasábjaira Zsadányi Oszkár pécsi kommunista, a munkaszolgálat túlélője (egyben az állambiztonság társadalmi kapcsolata Pesti Péter néven). Az 1971. szeptember 15-i, kritikus cikket újabb írás követte az október 15-i számban, melyet már nem sikerült aláírni, de a bevezető sorokból világos, hogy annak a szerzője is Zsadányi.

Zsadányi szerint a cikk megjelenése után jelentkezett nála Peredi Sándor üzemvezető, aki elmesélte, hogy ő maga is annak a munkásszázadnak volt a tagja, amelyről a film szólt, és amelyben Rejtő Jenő is elhunyt. „A század száma: 109/27-es volt. Nagykátára kellett bevonulniuk 1942 őszén. Már egy hete ott voltak, amikor megjelent Rejtő Jenő, akit ő addig csak kávéházból ismert. Az író egy szál sárga felöltőben, félcipőben, minden csomag nélkül érkezett Nagykátára, mintha csak egy weekend kirándulásra menne.”

Peredi megnézte a filmet, és arról tájékoztatta Zsadányit, hogy „a filmben szereplő jóságos századparancsnok és keretlegényekkel szemben a valóság kissé másképpen festett. Ezt többek között két számadattal bizonyítja. A bevonuláskor a század létszáma 204 volt. A felszabaduláskor 28-an, írd és mondd, huszonnyolcan maradtak életben. A századparancsnok egy Opolczer nevű főhadnagy volt, aki típusa a gyáva, semmivel nem törődő embereknek és teljesen átengedte a vezetést helyettesének, egy zászlósnak, akit távollétében a Népbíróság több évi börtönnel sújtott. A zászlós úr Nyugatra távozott. A szolgálatvezető őrmester vitéz Bódi valóságos szadista szörnyeteg volt, aki minden ok nélkül véresre verte az embereket és többek között az ő lelkén szárad Kuti Sándor fiatal orgonaművész halála is. Vitéz Bódi őrmester a felszabadulás után a Népbíróság kezébe került és jellemző bűnösségére, hogy a főtárgyalás előtti napon cellájában a várható felelősségre vonástól való félelmében felakasztotta magát. Peredi Sándor a film megnézése után úgy érezte, hogy a 176 megölt bajtársának tartozik ezzel az elégtétellel, amiről a film írója és rendezője megfeledkezett.”

A cikk tehát két támpontot ad: a hírhedt nagykátai bevonulási központot, illetve a 109/27-es századot és annak vonatkozó népbírósági pereit. A nagykátai központ vezetőjének, Muray Lipót alezredesnek népbírósági pere csalódást okoz a kutató számára: abban Rejtő neve elő sem fordul, viszont a nyári ruhában való megjelenést egy híres magyar zsidó kapcsán valóban elmesélték: e szerint Petschauer Attila olimpikon volt az, aki így jelent meg, talán ez a „vándormotívum” szállt át később Rejtőre.

Nagykáta kapcsán még egyéb perek is zajlottak, de

S ugyan „vitéz Bódi” ügyirataira nem sikerült rábukkanni, de Opolczer Ödön tart. hadnagyot, a (helyesen) 109/37 musz. század parancsnokát valóban népbíróság elé állították: pere felmentéssel zárult. Az ügy azonban végig 1944 tavaszi, kárpátaljai eseményeket tárgyal, ráadásul Opolczer Rejtő halála után lett a század parancsnoka, így talán nem meglepő, hogy a perben Rejtő neve nem került elő.

Nem is kerülhetett: az író haláláról tudósító értesítésen világosan szerepel, hogy Rejtő századszáma 101/19 volt. Peredi tanút tehát megcsalta emlékezete, Zsadányi cikke pedig csak újabb hozzájárulás volt a folyamatosan alakuló és bővülő Rejtő-legendák sorához.

Később még egyes szerzők bizonyos Rajna János és Balla Sándor tanúkra hivatkozva azt írták, hogy Rejtő tífuszban hunyt el, ami nem életszerűtlen, de a hivatkozás nélküli munkákból sajnos nem tudjuk, ki volt Rajna és Balla, mi bizonyítja állításukat, vagy azok hol olvashatók.

A Voronyezs megyei Rudinko határában lévő magyar katonai temetőben 2002-ben felállított emlékműre mindenesetre rákerült „Reich Jenő kmsz.” (Rejtő születési) neve is,

2016-ban vállaltan fiktív napló jelent meg Rejtő Jenő elveszett naplója – Életregény címmel Matuscsák Tamás tollából, illetve 2021-ben egy – tapintatosan szólva – a történelmi tényekkel köszönőviszonyban sem lévő képregény Jégvirág a pokolban – Rejtő Jenő: életrajzi képregény Kiss Ferenc, Németh Győző és Podmaniczky Ferenc szerzőktől.

Ezek a munkák nem segítik a megismerhető történeti igazság feltárását. Egyes friss feldolgozások is tényként közlik, hogy Rejtőt keretlegények verték agyon a keleti fronton, bár hogy mi alapján vonták le ezt a konklúziót, sajnos nem világos.

Amíg hiteles, primer források nem kerülnek elő, sajnos el kell könyvelnünk: azon túl, hogy Rejtő muszosként eltűnt a keleti fronton, egyelőre nem tudunk többet haláláról. 

Fotó: korabeli sajtó