Az egyik legkomolyabb városfejlesztési és várospolitikai vita továbbra sem ért véget, ugyanis még nincs végleges döntés arról, mi legyen a Lánchíddal. A felújított hidat Karácsony Gergely tavaly év végén nagy mellszélességgel adta vissza (ideiglenesen) a forgalomnak. Na, nem az autóforgalomnak, hogy ezzel csökkenteni lehessen a belvárosi dugókat.
A hidat jelenleg csak a BKK járatai, a taxisok és a kerékpárosok-motorosok használhatják.
Az, hogy mi lesz a híd sorsa, a kormánynak, a fővárosnak és a fővárosiaknak sem mindegy. Az autósoknak azért lenne fontos, mert visszakapnák az átkelőt, –melynek lezárása értelemszerűen extra terhet jelent(ett) a szomszédos Margit hídra és Erzsébet hídra–, így az állandósult dugók mérséklődhetnének a környező utcákban és utakon.
A főváros és a kormány szempontjából azért nem mindegy, mi lesz a végső sora a Lánchídnak, mert az eredeti megállapodás értelmében azt vissza kell adni az autós közlekedés számára. A kormányzati álláspont szerint azzal, hogy a főváros nem engedi fel a hídra a személygépjárműveket, megszegte a kormányhatározatban foglaltakat.
A tárca szerint a felek közt úgy szólt a megállapodás, hogy akkor járul hozzá a kormány a felújításhoz (hatmilliárd forinttal), ha a beruházás kezdetétől számított másfél éven belül az autósok újra igénybe vehetik azt.
Ezer fő szerint
A héten lett nyilvános a Medián és a 21 Kutatóközpont ezer főn alapuló közvélemény-kutatása. A két vállalatról érdemes tudni, hogy míg előbbit Hann Endre viszi, addig utóbbinak vezetője Róna Dániel, Karácsony Gergely korábbi tanítványa. Mint arról a Mandieren már beszámoltunk korábban Róna cége a koronavírus-járvány első évében, 8 hónappal a baloldal budapesti hatalomátvétele után alakult, és azon nyomban pénzügyi sikert ért el. A cég 2020. évi nettó árbevétele 45 547 000 forintot tett ki, melyet a 2021-es évben 145 százalékkal, 111 712 000 forintra sikerült növelni.
A felmérésre visszatérve: azt hozták ki eredményül, hogy a fővárosiak többsége azt szeretné, ha autómentes maradna a Lánchíd és egyetértenek a főváros azon ideiglenes döntésével, hogy csak a korábban már említett járművek kelhessenek át, majd később, mikor a járdák is elkészülnek, a gyalogosok is sétálhassanak rajta.
A 21 és a Medián emberei tavaly év végén egy héten át készítették a kimutatást, melyből állításuk szerint az az eredmény rajzolódott ki, hogy a megkérdezettek 54 százaléka egyetért a jelenlegi helyzettel, míg a válaszadók 40 százaléka visszaengedné az autósokat is, hat százalék pedig nem alkotott véleményt.
„Az autóforgalommal kapcsolatban a 65 év feletti korosztály a leginkább megosztott: csaknem ugyanannyian akarnak autóstopot a Lánchídon, mint amennyien ellene szavaznának (46-47 százalék). A válaszadók 24 százaléka napi szinten közlekedik autóval, további 21 százalékuk pedig heti szinten használ gépjárművet” – közölték.
A pénz azért kéne a Fővárosnak
Balogh Samu, Karácsony Gergely kabinetfőnöke az Én Budapestem nevű Főváros-közeli oldalnak adott interjújában elmondta, hogy a költségvetésben számolnak a kormány által ígért hatmilliárd forinttal. Szavai szerint, ha a kormányzat nem fizet, azzal az állam megszegi ígéretét.
A főváros minden általa vállalt feltételt teljesített, a Lánchíd forgalmi rendjéről pedig a kormánnyal kötött megállapodás értelmében a híd felújításának végéig születik döntés”
– jelezte a főpolgármester kabinetfőnöke.
A portál szerint jelenleg egy tesztidőszak folyik a Lánchídon, amely után dönthetnek a fővárosiak, mi legyen a hídon való közlekedés sorsa. Hogy a szavazás róla milyen formában lesz megtartva, még nem világos.
Az Autóklub nem örülne, ha kizárnák az autósokat
Tavaly a témában készítettünk interjút Gyulainé Tóth Zsuzsával, a Magyar Autóklub jogi és érdekvédelmi bizottságának alelnökével, aki a Mandiner érdeklődésére elmondta, határozott ígéretük van a fővárostól arra, hogy érdemi vita után lesz a főváros részéről döntéshozatal. Azt remélik, hogy az autósok visszakaphatják a hidat.
Bízom benne, hogy a Lánchíd ügyében is van lehetőség észérvekkel megállapodni
– mondta a Mandinernek a Magyar Autóklub képviselője.
VEKE: Más megoldás kéne
Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke szerint a főváros irányából egy tisztán politikai döntés született az autók kitiltásával, melyet most a mediános felméréssel akarnak igazolni. Véleménye szerint a két politikai tábor megközelítése sem szerencsés a Lánchíd-témában, ugyanis a felújítást megelőző állapotok sem voltak megfelelőek, mikor egész nem dugó volt a hídon és mozdulni sem lehetett.
A szakmai szervezet vezetője olyan alternatívát javasolna, mely alapján a hídon áthaladók körét ki kellene szélesíteni a mozgáskorlátozottakra és/vagy az autómegosztós járművekre.
Pont az egyébként baloldalinak mondott városvezetésnek kéne az elesettekkel kapcsolatban gondolkodnia, ám ezt nem tették meg”
– közölte a VEKE elnöke.
Arra a kérdésre, hogy történt a főváros és köztük bármiféle szakmai egyeztetés a témában, Dorner Lajos azt mondta, hogy nem igazán, ugyanis Karácsony Gergelyék magatartására jelenleg a tartózkodó távolságtartás a jellemző.
Nem tűnik úgy, mintha kíváncsiak lennének a szakmai véleményre”
– folytatta.
Dorner Lajos lapunknak kijelentette, járműkategóriákra kéne szűkíteni, kik használhatják a hidat és kik nem. Példaként hozta fel, hogy Nyugat-Európában már vannak ilyenre példák, hogy bizonyos kerületekbe csak zéró emissziós autókat engednek be, a többieket pedig kamerával figyelik és büntetik akár.
Rendszámfelismerő rendszerek már léteznek, lehet olyat csinálni, ha valaki jogosulatlanul megy, azt megbüntetik”
– közölte a szakértő, aki azt is felvázolta, akár egy előzetes regisztrációt követően lehessen csak használni a Lánchidat, amely során be kell mutatni a forgalmi engedélyt és a valódi zéró emissziós gépjárműveknek pedig engedélyt kéne kapni arra, hogy áthaladjanak.
Dorner szerint a két véglet harca látható a politikai fronton: a teljes tiltás és a teljes engedés. Véleménye szerint mindkettő rossz, az egyik dugót csinál a Lánchídon és az arra felvezető utakon, a másik pedig mindenhol máshol. A VEKE elnöke szerint, mikor egy politikai adok-kapok célpontjává válik egy tisztán forgalomtechnikai, szakmai kérdés, abból a város számára sok jó nem szokott kisülni.
Szavazzon! Ön visszaengedné a Lánchídra a személygépjárműveket?
Nyitókép: Isza Ferenc/AFP