Elgondolkoztató, s messzebb menő demográfiai és társadalmi következtetés levonására is lehetőséget nyújt az a tény, hogy a Cofidis Kutyaszemmel programja, az MTA-ELTE Lendület Társállat Kutatócsoport és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal Kooperatív doktori programja által támogatott kutatás szerint a magyar válaszadók 16 százaléka egyenesen szőrös gyerekként tekint a kutyájára. Nem meglepő ennek tükrében, hogy lassan külön résziparág szakosodik a kisállatdivatcikkekre.
Nyelvészeti megfigyelések szerint pedig
az embernek a kutya iránti verbális viselkedése egyre jobban közelít a szülő-gyermek viszonyrendszer megnyilvánulásaihoz.
A korábban egyértelműen meghatározó utasító hangvételt mind többször és egyre nagyobb mértékben váltja fel a dajkanyelvszerű becézés-gügyögés. A gazdák egyre többször alkalmazzák a kutya megnevezésére a kicsim, drágám, édesem stb., magukra vonatkoztatva pedig a gazdi szinonimájaként a mami vagy apuci elnevezést. Egy korábbi vizsgálatból, amikor kérdőíves felméréssel mérték az emberek ragaszkodását a kutyához, az derült ki, hogy az egyedülállók kötődtek a legjobban, őket követték a gyermektelen családok, s a családban élő gyermekek számának növekedésével nagyjából arányosan csökkent a felnőttek kötődése az ebhez.
Az ember attitűdjének megismerése mellett fontos kérdés, hogy mit jelentenek e változások a kutya szempontjából. A kutya és az ember közötti kapcsolat leírására a szakemberek sokáig két, egymástól jól elkülöníthető modellt használtak. A családtagmodell szerint a kutya – mint a fenti friss adatok is mutatják – egyfajta csecsemőszerű szereplő az ember életében. A másik a falkamodell, amely a kutya és az ember közötti kapcsolatot a farkasfalkában megfigyelt hierarchikus viszonyrendszer alapján írja le, s e falkában az ember a megkérdőjelezhetetlen tekintélyű, domináns fél.