Igazi szenzáció az El Greco-kiállítás

Kéri Gáspár írása a Mandiner hetilapban.

El Greco, születési nevén Domenikosz Theotokopulosz az európai festészet egyik legkülönösebb alkotója volt a reneszánsz és a barokk közötti átmeneti korszakban, amit manierizmusként illet a művészettörténet. A stílus talán legfőbb sajátossága, hogy az alkotói programok minden addiginál erősebben az egyéni útkeresés felé vették az irányt. Drámaiság, expresszivitás, a téralkotásban és a kolorit használatában rejlő lehetőségek tágítása, a vizionárius szándékok és a misztikum megjelenése, a világi témák bővítése a festészetben egyaránt ezekre az évtizedekre tehető. A Velencei Köztársasághoz tartozó Krétán 1541-ben született El Greco festészete azonban a manierizmushoz képest is sajátos stílusjegyeket mutat, világa számos okból annyira egyedi, hogy talán skatulyázni is kár volna művészetét. Az sem véletlen, hogy a Spanyolországon túl évszázadokra elfeledett El Grecót igazán a 20. század fedezte fel magának.

Domenikosz Theotokopulosz krétai ikonfestőként a bizánci ikonográfia szigorú, a vallásosságot a munkafolyamat során is előtérbe helyező világából indult, ahol egy-egy táblakép elkészítése egy hosszú imával ért fel. Velencébe térve azonban minden megváltozott, festői programját a velencei festészet, Tintoretto, Tiziano és Veronese munkái, valamint a Rómában szerzett impulzusok tágították tovább. Egyedi hangvételű festészetének kiteljesedése pedig Spanyolországban következett be, miután Toledóban letelepedve El Greco, azaz A Görög néven festőműhelyt alapított. Egyházi és magánmegrendeléseiből is kitűnik, hogy biztos tudás birtokában, jellegzetesen nyújtott alakjaival és drámai égboltjaival, sajátos térábrázolásaival és expresszív, meglepően laza ecsetkezelésével valami olyan újat és sajátosat tudott elmondani, ami napjainkban is figyelemre méltó festői programként értelmezhető. A formai megoldásokon túl festészetéből kitűnik egy olyan mély és meggyőző spiritualitás is, ami elválaszthatatlan a bizánci gyökerektől – különös elegyet teremtve a nyugati és a keleti szellemiség, lelkiség között.