Domenikosz Theotokopulosz krétai ikonfestőként a bizánci ikonográfia szigorú, a vallásosságot a munkafolyamat során is előtérbe helyező világából indult, ahol egy-egy táblakép elkészítése egy hosszú imával ért fel. Velencébe térve azonban minden megváltozott, festői programját a velencei festészet, Tintoretto, Tiziano és Veronese munkái, valamint a Rómában szerzett impulzusok tágították tovább. Egyedi hangvételű festészetének kiteljesedése pedig Spanyolországban következett be, miután Toledóban letelepedve El Greco, azaz A Görög néven festőműhelyt alapított. Egyházi és magánmegrendeléseiből is kitűnik, hogy biztos tudás birtokában, jellegzetesen nyújtott alakjaival és drámai égboltjaival, sajátos térábrázolásaival és expresszív, meglepően laza ecsetkezelésével valami olyan újat és sajátosat tudott elmondani, ami napjainkban is figyelemre méltó festői programként értelmezhető. A formai megoldásokon túl festészetéből kitűnik egy olyan mély és meggyőző spiritualitás is, ami elválaszthatatlan a bizánci gyökerektől – különös elegyet teremtve a nyugati és a keleti szellemiség, lelkiség között.