Szenzációs kiállítás mutatja be a Nemzeti Múzeumban, hogy Attila alakja milyen helyet foglal el a történelemben, miért vált ilyen jelentőségű alakká, és egyes korszakokban milyen célt szolgált.
Interjúalanyunk Dr. Szenthe Gergely, régész-történész, a MNM KK Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Tár főosztályvezetője, a kiállítás egyik kurátora.
*
Bejárta a sajtót a Magyar Nemzeti Múzeum Attila-kiállításának a híre, amit, azt hiszem, bátran nevezhetünk világszenzációnak. Miért olyan fontos ez a kiállítás a hunok királyáról?
Ez egy
világszinten is egyedülálló, innovatív vállalkozás,
amelyhez hasonló is csak kevés akadt máig. Olyan kiállítás, amely tudatosan vállalja, hogy nem egyszerűen egy történeti témát mutat be, régészeti vagy művészettörténeti források segítségével, hanem ennél sokkal többet tesz.
Mit akartak megmutatni a tárlat megálmodói?
Vettünk egy témát, Attila történetét, és nem csak azt mondjuk el, hogy ki volt Attila, a hun király, hanem azt emeltük a középpontba, hogy miért vált belőle mitikus hős, és mi volt a jelentősége az egyes korszakokban, kultúrákban, valamint természetesen a mai ember számára.
Egy kerek, minden megjelenésre reflektáló Attila képet akartunk prezentálni.
Azt mutatjuk meg, hogy Attila alakja milyen helyet foglal el az elmúlt 1600 év történelmében, azt, hogy miért vált ilyen jelentőségű alakká, és természetesen azt, hogy egyes kultúrákban és korszakokban milyen célt szolgált.
Ezt is ajánljuk a témában
„A Kárpát-medence kiürülése mellett nem szól semmilyen valódi bizonyíték. Sőt, sokkal több bizonyíték kezd felsorakozni amellett, hogy nem csak az emberi populáció maradt fenn, hanem az életmód, illetve kulturális jellegek is” – mondja Szenthe Gergely lapunknak. A régésszel az avar kor és a honfoglalás időszakának rejtélyeiről és új kutatási eredményekről beszélgettünk.
Mi a kiállítás koncepciója?
Meggyőződésünk volt, hogy különös jelentősége van a Magyar Nemzeti Múzeumban, mint nemzeti és történeti múzeumban annak, hogy
a magyar kultúra Attila képének minden lehetséges aspektusát elemezzük,
és hogy ezzel teszünk a legnagyobb szolgálatot a magyar társadalomnak. Emiatt nem korlátozhattuk a feldolgozást Attila egyetlen aspektusára: például a hun kori, régészeti-történeti valóság bemutatására, vagy a magyar Attila képre, esetleg arra – természetesen ez önálló témaként nálunk nem is merülhet fel –, hogy
hogyan alakult Attila képe a keresztény legendákban, a germán hagyományban, vagy a török világban.
Mindezek érdekes kérdések, de nem értelmezhetők egymás nélkül, az a magyar hagyomány, amelyik számunkra a legfontosabb, éppen azért a leggazdagabb és legszebb mind közül, mert mindegyikkel kapcsolatban áll, nem értelmezhető nélkülük.
Mit mondhatunk el általánosságban mítosz és valóság kapcsolatáról a legendás uralkodó esetében?
A mítosz természetesen nem mese, és nem hazugság: a közösség történelmi emlékeinek korai, meghatározó rétegét tartja meg a közös tudáskincsben. A világmagyarázatot és a történeti hagyományt ennek érdekében lényeges részleteire egyszerűsíti, mesés elemekkel keveri.
Attila egy egész, a mítosz létrejöttében közreműködő civilizáció számára fontos egyéniség, egyben egy fontos korszak legfontosabb folyamatainak a szimbóluma. Emiatt nem vizsgálhatjuk egymás nélkül azokat a kultúrákat, amelyekben hősünk megjelenik:
a magyar középkori világ Attilája és hunjai, a keresztény nyugat Isten ostora, a germán hagyomány Eddában és Nibelung énekben megjelenő Atlija-Etzelje, de a különböző török-türk államok 20-21. századi Atillái
– ebben a világban a név helyesírása más, mint a Priszkosz rétornál feljegyzett, valószínűleg hallás után lejegyzett Attila változat – mind-mind kapcsolatban állnak egymással.
Ugyanannak a mítosznak a különböző megfogalmazásai.
A valóság, a hun király élete egy olyan korszakhoz kapcsolódik, amely nagyon fontossá vált már a közvetlen utókor számára. A hun korhoz kapcsolódnak a középkori európai fejlődés alapjai. A hun kori folyamatok bontják fel végleg a római világot, a hun birodalom keretében formálódtak azok a főleg germán származású elit csoportok, akik meghatározóvá váltak a következő évszázad európai történelmében.
Kinek mit jelentett Attila nagy vonalakban?
Az egyház, mint a római kulturális egység és a keresztény ideológia örököse, de ugyan így az európai, római alapokon formálódó városok számára a hun kor a pusztítást jelentette. Úgy vált meghatározóvá önazonosságukban, hogy eközben egy negatív emlék, rossz időszak, amelyben a túlélésért kellett küzdeni.
A hun birodalomban vagyont és befolyást szerző csoportok, germánok, éppen ellenkezőleg, úgy tekintettek rá vissza – és a korszak szimbólumára, Attilára – mint arra az időszakra, amikor megalapozták későbbi szerencséjüket. Emiatt
a középkori keresztény Európa Attila képe sem olyan egyszerű, mint ahogy sokan hiszik.
Sőt, például még a keresztény hagyományon belül sem statikus.
Attila, Isten ostora – Isten büntetése a keresztény világon – korántsem az a szörnyalak, amely a reneszánsz idején lép elénk; ismét más az újkori háborús propagandakampányok keleti barbár, pusztító hunja, vagy a 2000-s évek filmjeinek férfieszmény-Attilája. A nyugati Attila kép e különböző aspektusait kiválóan dolgozták össze kurátortársaim a kiállításban.
Ha már itt vagyunk, térjünk vissza arra, hogy milyen hangsúlyt fektet a tárlat a magyar történelem hun-hagyományára!
Az egész kiállítás értelme, létrejöttének háttere a magyar hagyomány elemzése, és számunkra legfontosabb célja a magyar hagyomány megértése,
hiszen a magyar hagyományban Attilának és a hunoknak kiemelkedő szerepe, a mi szemünkben hatalmas jelentősége van, és innentől kezdve nem változtat semmit a magyar hun hagyomány, illetve Attila hagyomány jelentőségén az, amiről ma megint annyi szó esik, hogy a honfoglaló magyarok hoztak-e magukkal keletről bármilyen hun hagyományt.
Az az óbolgár fejedelemlista változat, amelyet az Árpád-család Attila hagyományára utaló forrásként – és nem ennek bizonyítékaként – szokás említeni, még az is csak jelentős elszántsággal, vagy inkább szubjektív megközelítéssel értelmezhető ilyen hagyományként.
Mikor bukkan fel az első forrás, ami szerint a magyarok a hunok leszármazottjainak tekintik magukat?
Az első említés, amelyből már nagy biztonsággal vonható le az a következtetés, hogy az Árpádok Attila leszármazottjainak tarthatták magukat,
az 1070-es évekhez kapcsolódik,
és egy német szerzetes, Herzfeldi Lambert krónikájában olvasható.
Eszerint Salamon király édesanyja, Anasztázia Attila kardját ajándékozta Ottó bajor hercegnek az Árpádházi hercegek belháborújában fiának adott segítség reményében. Ez fontos szöveghely: eszerint a 11. század második felében már megtaláljuk az Anonymusnál egy évszázaddal később leírt azonosságtudatot.
Hogy ezt meddig vezethetjük még vissza időben, nagy kérdés, aminek eldöntését az olvasó fantáziájára vagy tudására bízom. Az én véleményem az, hogy ez esetben
hagyatkozhatunk Anonymusra és a többi magyar krónikára, mivel nincs más forrásunk.
Ők elég nyíltan beszélnek a kérdésben.
Ez mit jelent?
Az Árpádok eredethagyománya a turul monda, egy normális sztyeppi eredetű nemzetségi eredethagyomány, ebben Attila nem hivatkozási pont.
Anonymusnál, III. Béla király jegyzőjénél Attila úgy válik hivatkozási ponttá, hogy leírja: Árpád városát, Óbudát másnéven Etzelburgnak nevezik.
Etzelburg németül van, és a Nibelung énekben Attila városa.
A Nibelung hagyomány azon délnémet terület – germán, hun korig nyúló – hagyományának a része, ahonnan a legtöbb lovag érkezhetett magyar földre Géza fejedelem korától kezdve: mi több, a 12. században lejegyzett változatában Attila udvara a tudományos konszenzus alapján nehezen lenne máshogyan értelmezhető, mint az Árpádok budai központja.
Attila ebben a hagyományban fontos személyiség, nagy uralkodó, és nincs benne semmi a keresztény legendák Isten ostorából.
Anonymus korában az Attila történet nyugat felől mindenképpen ismert volt tehát a Magyar Királyságban, olyan lovagok révén, akik maguk is részeivé váltak a magyar nemesi társadalomnak.
Tehát, ahol van adatunk az Árpádok Attilával való összekapcsolásának eredetére, ott a nyugati kultúrára hivatkozik a kútfő.
Gondolom az sem mindegy, hogy egy nemzetség, vagy egy etnikum eredetét firtatjuk.
Egyáltalán nem mindegy. Azok után, hogy
még egy uralkodó nemzetség eredettudata esetében sem férünk hozzá egyetlen, nyilvánvaló igazsághoz,
mit tegyünk az ennél sokkal bonyolultabb esetben, amikor a magyarság, mint etnikum eredetére kérdezünk rá? Ez sokkal bonyolultabb kérdés.
Mit tegyünk?
A nemzetség valós leszármazási sort, családi kapcsolatot feltételez, amelynek közös hagyománya könnyebben örökíthető. Az etnikumhoz tartozók közös eredete viszont fiktív rokonságon alapul, hiszen csatlakoznak hozzá és kiválnak belőle csoportok, egy-egy, jelentősebb átalakulása akár a hagyományon is változtathat.
Ez történt a magyarokkal is a középkorban: az a magyar etnikum, amelynek az eredethagyománya a Hunor-magyar monda, nem volt teljesen azonos azzal a 13. századi magyar nemességgel, amellyel kapcsolatban Kézai Simon először leírta, hogy ők a hunok utódai.
A Hunor-magyar monda esetében a hivatalos tudománnyal kell tartanunk: Hunor nevében nem a hun, hanem az onogur nép nevét tartotta fenn a hagyomány.
Az onogur-bolgárok a 6. században jelentek meg a kelet-európai sztyeppén, és eszerint a magyar eredethagyomány a velük való rokonság emlékét tarthatta fenn.
Mi a legvalószínűbb forgatókönyv a magyarság hun hagyományára?
Szerintem
azok a német lovagok, akik Géza nagyfejedelem korától nagy számban érkeztek a Magyar Királyságba, hoztak magukkal egy Attila és hun hagyományt.
Amikor a magyar nemesség önálló réteggé kezdett formálódni, ez a nyugati eredetű hagyomány vált a magyar nemesség hun hagyományának a forrásává.
Talán sarkosnak tűnhet a kijelentés, de nagyon úgy tűnik, hogy a magyar kultúra európai és keresztény környezete nélkül a magyar hun hagyomány létre sem jött volna.
Melyek a legfontosabb kiállítási tárgyak Ön szerint?
Termenként több nagyon fontos, kiemelkedő művészeti és kulturális értékű, egyedi tárgy és együttes is van a kiállításban. Régészként illik a művészettörténész kollégák által összeválogatott tárgyakkal kezdenem:
Haan Antal Raffaello Nagy Szent Leo pápa és Attila találkozását ábrázoló freskójának másolata, Than Mór Attila lakomája, Paczka Ferenc Attila halála című festménye
mind abszolút központi eleme az egyes kiállításegységeknek.
A régészeti tárgyak sorában – legalábbis számomra – annyi említésre méltó együttes sorakozik, hogy nehéz döntenem, ha ki kell emelnem közülük néhányat. Az
orlati csontlemezek,
bár hun kor előtti tárgyak, a sztyeppi harcosok, lovasok egyedülálló ábrázolásai; a Speyeri múzeumból érkezett rülzheimi áldozati együttes a korszak egyedülálló kincse; de szinte minden régészeti tárgyról ugyan ez mondható el.
Nagyon sok tárgy érkezett külföldről, amelyeket Magyarországon még nem láthatott a közönség.
Még a kiállított másolatok is műtárgyértékkel bírnak.
Közülük a bécsi szablya másolatát emelném ki. Ezt a fegyvert mi magyarok az 1920-as évek óta
Attila-kardnak nevezzük,
miközben a német hagyomány Nagy Károly kardjaként tekint rá. Az eredetit a bécsi Kunsthistorisches Museum őrzi: számomra a másolatnak az kölcsönöz kiemelkedő értéket, hogy készítője Fettich Nándor, aki a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója, kiváló kutatója volt, és aki 1945 után, koncepciós perben való félreállítását követően ötvösként tartotta fenn magát.
Nagy az érdeklődés a kiállítás iránt?
Igen. Nagyon sokan jönnek, nézik meg a tárlatot, és nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk, mind a szakmai vezetéseken, mind a vendégkönyvben, amelyekért nagyon hálásak vagyunk.
Nyitókép: Magyar Nemzeti Múzeum
A szakértők egy nappal a választás előtt aláhúzták: a külföldi szavazatok miatt akár napokig elhúzódhat a végső eredmény kihirdetései, így a politikai erőknek komoly felelősségük van, hogy mit üzennek a választóik felé.
Magyar Péter kabinetfőnöke készpénzért vásárolt luxusvillát úgy, hogy semmilyen megtakarítása nem volt és nem vett fel egyetlen forint bankhitelt sem – állítja az oknyomozással foglalkozó Anonymus.
„Nem az volt számára a legnagyobb feladat, hogy szépen megfessen egy képet, hanem az, hogyan rontsa el.” A nemzetközi művészvilágban évtizedek óta magasan jegyzett Sándorfi István életművéből látható izgalmas keresztmetszet a Kálmán Makláry Fine Arts galériában.
Augusztusi visszatérése óta csupán egy NB I-es bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Ferencvárosban a Frankfurt kölcsönjátékosa. Lisztes Krisztián most újabb kényszerpihenőre szorul.
A ZTE emberhátrányban tudott egyenlíteni, és egy pontot elhozni Paksról.
A hazai kávézás történetét talán még sosem tálalták elénk ilyen okos, mégis szórakoztató módon, ráadásul közpénz felhasználása nélkül.
Forsthoffer Ágnes rohamtempóban tünteti el a kritikus hozzászólásokat a Facebook-oldaláról, de a felháborodás őt sem kerüli el. A botrányt okozó zenésszel készült közös képpel üzennek még a tiszások is.
A magyar futballistán vezetik le a feszültséget a Vörösök drukkerei.
A miniszterelnök csakúgy lubickol az emberek szeretetében.
