„Nézem a romot, reszketek” – Sértő Kálmán útja a zsidó lapoktól a nyilasokig

Sértő 1910-ben született szegényparaszti családban a baranyai Bissén. Önéletrajzi ihletű írásaiban megjelenik a vidéki szegény sors, a gyermekmunka, és az alkohol iránti korai érdeklődés is. Állítólag egyszer édesanyját, aki rosszul lett a piacon, egy zsidó nő mentette meg, aki aztán könyveket is adományozott a fiatal Sértőnek. A költő 4 évet katonáskodott, és állítólag leszerelésekor már rengeteg verssel tért haza. Állítása szerint pénz nélkül rótta Budapest utcáit, a rakparton aludt, és ha tehette, kétes hírű nőkkel és „cigányokkal” mulatott a pesti kocsmákban. Nem világos, ki fedezte fel először a nagyvárosban hánykolódó költőt, ám egy ponton túl Hatvany Lajos Istenhegyi úti villájában kötött ki. Sértő feljegyezte, hogy vidéki parasztlegényként itt találkozott először lifttel, szappannal, nyakkendővel, s bár ezzel kapcsolatban lehetnek kételyeink, az bizonyos, hogy átesett egyfajta kultúrsokkon.

Emlékezetes, hogy Szabó Dezső Hatvany palotájában fejezte be Elsodort faluját, majd kiköltözésekor - az 1919-es kommün alatt - még arra biztatta gyorsan a cselédeket, hogy gyújtsák fel „a Dajcs elvtárs” palotáját. (Hatvany eredeti családneve Deutsch volt), s ilyen értelemben nem is Sértő volt az egyetlen csalódása. Hatvanyt azonban bizonyos fajta bizonyítási vágy, kisebbrendűségi érzés jellemezte a magyarsággal szemben, és folyamatosan kereste a népiesek, fajvédők társaságát, még a róla egykoron antiszemita cikkeket közlő Bajcsy-Zsilinszky Endrének is megbocsátott. Sértőt is szárnyai alá vette, biztatta és támogatta, anyagilag is, ám erre Sértő később nem akart emlékezni, azaz hogy úgy mutatta be a támogatást, mint ami nemzetének elárulásáért cserébe járt. (Ugyanezt az utat követte számos más író, költő, újságíró, akik liberális berkekből indultak: a Kiss Józsefre egykoron még „mesterként” utaló Tormay Cécile vagy éppen Lendvai István, Kádár Lehel is).

Érdekes módon még csak ez követi befutásának igazi korszaka. 1932 és 1938 között tucatnyi versét, elbeszélését hozzák a legnagyobb lapok, a Pesti Napló, Színházi Élet, Az Est, a Népszava, és a zsidó-liberális Egyenlőség. De sok verset publikált Bajcsy-Zsilinszky Szabadságában is. A párhuzamos közlések meglepők, hiszen Bajcsy-Zsilinszky később antifasiszta mártíromsága mellett még ekkor sem hagyta el antiszemitizmusát, sőt lapjaiban megjelentek még ekkor is egészen alpári írások. Úgy néz ki, e felett azonban szemet hunytak Sértőnek. További érdekesség, hogy a „népinek” tartott – és származását, témáit tekintve bizonyosan népi – Sértő nem igazán közölt népi lapokban, folyóiratokban munkákat, a Kelet Népébe egyszer írt csak.

Későbbi heves antiszemitizmusának tükrében külön figyelmet érdemelnek zsidó lapokba közölt írásai. Szabolcsi Lajos lapjában például a pogromok ellen „Egy bevert ablak” címmel közölt verset 1937. június 26-án:

A szűk utca járdáján éjjel
Egykedvű lépteim alatt,
Kitört ablak szilánkja ropog,
És megállit a pillanat.
Beverték egy zsidó ablakát,
Tán egy merénylő, tán néhány,
Hol minden este kinézett a 
Muskátli mellől egy leány.

Sajnálom, ha bántanak valakit,
Embert, vallást és ablakot,
Gonosztevők is lakják ezt a
Nap körül forgó csillagot.
Amig én mászócsigát nézek,
Vagy zörgő fűmagot vetek,
Más addig ablakot zúz kővel,
Nézem a romot, reszketek.

A zsidó este imádkozott,
Vackán álomba szenderült,
Tán angyalokkal álmodozott,
Hogy ablakának kő repült.
Az üveg szilánkokra törött,
Van olyan is, ki rajt’ nevet,
Én átlépem a szilánkokat,
Mint a kihullott szívemet…

De közölt itt verseket több rabbitemetésről is, a zsinagógába tartó ortodox zsidókról, és a pogromok elől Magyarországra menekülő kisgyerekes zsidó családról is („Álmukban biztosan nincsenek / Fenekedések, dáridók, / Nem is mernének ugy álmodni, / Mert menekültek és zsidók!”). Az én vallásom c. versében, melyet 1937. szeptember 16-án közölt az Egyenlőség, így tesz hitet nyitottsága mellett:

“Az én vallásom a szeretet,
Jót tenni cigánynak és tótnak,
Meglincselt göndör négernek és 
Népek közt tévelygő zsidónak.
Szivemhez vezetni mindenkit,
Hogy megszeressék azt a hárfát,
Akit simitás alig érint,
Mégis elszórja a virágát.”

Utóbbinak hatása nem lebecsülendő: a költő „fogyasztási naplót” vezetett, ami alapján 1938 januárjában 586 nagyfröccsöt, vagyis kb. 80 liter bort fogyasztott egyéb italok mellett – jegyzi fel a Sértőről eddig a legalaposabb tanulmányt szerző történész, Bartha Ákos. Az alkohol és a pénzhiány hatására egyre lejjebb csúszott, kocsmákban, szeretőknél lakott, állítólag még a vérbajt is összeszedte. Nagy pálfordulására 1938 tavaszán került sor, amikor a nyilas Összetartásban megjelent első írása. Népies emlékezete szerint az Összetartás és a Virradat rikkancsa vette rá erre, ő maga pedig így írta le azt, amit saját maga is „köpönyegforgatásként” jellemezett: „Most, amikor szívemre tett kézzel és felemelt fővel esküszöm, hogy mindörökre otthagyom a szélsőbaloldalt és katonás, kemény léptekkel átmasírozok a szélsőjobboldal frontjára, be kell vallanom, hogy ezt végtelen keserűséggel, nagy kíváncsisággal és ugyanakkor örömkönnyeket fakasztó magyarsággal teszem”. Nem világos, hogy mi volt karrierjében „szélsőbaloldali” korábban – hacsak nem a szocdem Népszava – ám tény, hogy ezt követően megkezdődött karrierjének utolsó szakasza – kétségkívül mélypontja –, a nyilas és nemzetiszocialista lapokban való publikálása, ami összesen valamivel kevesebb mint 150 alkotást számlál. Közölt tőle cikkeket az expliciten nyilas Összetartás, de az imrédysta Egyedül Vagyunk is. Italozása, önpusztító életmódja azonban nem hagyott alább, és 1941 júniusában – 30 évesen – elhunyt. A nyilasok saját halottjukként kezelték, temetését ők fizették, és később sírját évente megkoszorúzták.

Érdemes kitekinteni Sértő nyilas recepciójára. 

ők azok, akik nem fizettek neki eleget, itatták, és közben a nyilasok – konkrétan Matolcsy Tamás orvos – volt az, akik elvonókúrára vitték erőszakkal (ahonnan állításuk szerint a költő megszökött). Sértő azonban maga rácáfol a narratívára, hiszen mint írta, amíg a nagy liberális lapoknak írt, remek honoráriumot kapott, később azonban a legtöbb szélsőjobboldali lap aprópénzt fizetett neki verseiért – arra talán épp elég volt, hogy igyon belőle. Hiába, ahogyan Milton Friedman írta, nincsen politikai szabadság gazdasági szabadság nélkül… A nyilas sajtóban munkásságát mint egy igazi, valódi szocialista magyar költő alkotásait méltatták, akit ugyan próbáltak megrontani a zsidók, ám nem sikerült nekik (ez a narratíva nagyon hasonlít az Ady Endre kapcsán született irodalmi nyilas cikkekre, s nem meglepő, hogy a nyilasok Adyt is tisztelték).

A leventék képes hetilapja, a Szebb jövőt az ifjúság okulására újraközölte Sértő Utolsó rohamra című versét. Kérdéses versében ilyen sorok szerepeltek: „Vérében fetreng majd minden ellenünk. (…) / Hörgés-robajban arat a halál. (…) / Még csecsszopóknak sem kegyelmezünk, / (…) Az Isten reszket, elbújik a nap.” A nyilas terror tükrében nem lehet vitás, hogy fogadott-fogadatlan hívei megfogadták prófétájuk tanácsát. A nyilas érában verseit újra közölték a lapok, az Utolsó rohamra pedig a nyilas rendezvényeken szónoklók kedvelt választásává avanzsált. Verseit a nyilas hatalomátvétel után felolvasták a rádióban is „A mi költőink” program keretében, egy alkalommal meglepő módon Pataky Zoltán – ekkoriban felesége zsidó származása miatt mellőzött színész – adott elő Sértő-verseket.

Sértő munkássága nem csak ékes példája a huszadik századi, kelet-európai költők damaszkuszi fordulatokban bővelkedő karrierjeinek, de annak is figyelmeztető példája, hogy a politikai szélsőségek gyakran nem meggyőződésből, hanem hiúságból, sértettségből, kiszolgáltatottságból vagy éppen egy pohár bor áráért megvásárolható emberi gyengeségekből építik fel saját hőseiket.

***

Felhasznált források:

Hírért megszenvedtem. Szerk. Medvigy Endre, Tüskés Tibor. Bp. 1996.
Bartha Ákos: Egy mélytengeri hal szárazon. Sértő Kálmán, az “urbánus”, a népi, a hungarista. Metszetek, 2015/4. 
Gyurgyák János: Szélsőjobboldaliság a népi mozgalomban. In: A magyar jobboldali hagyomány. Szerk. Romsics Ignác. Bp., 2009.

(Fotó: Wikimedia Commons)