Most, hogy ismét fokozódnak a félelmek attól, hogy Oroszország, a világ egyik vezető nukleáris hatalma élni is fog erejével, ha nem úgy alakulnak a dolgok a csatatéren, ahogy az neki tetszik, a Világgazdaság próbálta elemzésében összeszedni, mit tudunk egy esetleges – feltehetően ukrajnai, remélhetőleg „csak” taktikai – orosz atomcsapás esélyeiről, s hogy ha bekövetkezne, miképpen reagálna arra a NATO, már amennyiben lehet egységesnek nevezni a tömböt ebben a helyzetben.
A hidegháború alatt, főleg annak első évtizedeiben mindent átszövő szorongás az atomháború és a Föld teljes pusztulása miatt a kelet-európai rendszerváltások után is csak kis időre csitultak. Jött az iráni, majd az észak-koreai atomfegyvertől való rettegés, legutóbb pedig az orosz-ukrán háború Moszkva számára kedvezőtlen alakulása miatt vetődik a gombafelhők rettegett árnyéka a világra.
Ha ténylegesen a tettek mezejére még nem is léptek az oroszok, a fenyegetőzés már megindult: azt az amerikaiak is tudják, hogy
Az atomcsapástól való félelmekre Vlagyimir Putyin elnök és az orosz vezetés is rájátszik: már az offenzíva kezdetén, február végén a legmagasabb készültségbe helyezte az orosz atomrakétákat, az orosz elnök, Dmitrij Medvegyev pedig – a négy elfoglalt ukrán megye elcsatolása után – közölte, bármilyen fegyver bevetését jogszerűnek tartják az orosz fennhatóság alá került területek védelmében; eközben még belső nyomás is nehezedik a vezetésre, hogy fitogtassa országa nukleáris erejét.
A nyugati narratíva pedig igen komolyan veszi ezt a riogatást, a britek teljesen elképzelhetőnek tartották már augusztusban, hogy Moszkva odacsap, John Bolton, Donald Trump elnök korábbi tanácsadója szerint is nő ennek az esélye, ahogy a német légierő tábornoka szerint is fel kell készülni egy ilyen csapásra. Ugyanakkor A Danube Institute kutatási igazgatója, Bendarzsevszkij Anton úgy véli, „irracionális lépés” lenne az oroszoktól az atomfegyverek bevetése, és számosan vannak az ő véleményén is.
Ennek kapcsán közölt a Világgazdaság vaskos elemzést, amelyben összegezte az eddigi szakértői álláspontokat arról, mégis mi várható nukleáris téren Oroszországtól, ugyanakkor arra is rámutatva, hogy Európa, vagy éppen a NATO egésze egyáltalán nem egységes a kérdésben.
Az európai NATO-tagok reakciója kapcsán már csak azért sem fekete-fehér ez az egész, mert – mint a cikk felhívja rá a figyelmet –:
„a NATO-tagoknak Európában nincs számottevő mennyiségű taktikai atomfegyverük”, az arzenál épphogy kiteszi az orosz tíz százalékát.
Ezen belül természetesen a nukleáris képességeikre egyébként is roppant büszke franciák vannak az élen a maguk 280 robbanófejével, emellett néhány tucatnyi amerikai B61-es termonukleáris bombáról lehet tudni még, amit elsősorban Észak-Nyugat-Európában tárolhatnak – és ennyi, meg persze az EU-ból már kilépett britek 225 robbanófeje is ott van még, kétséges állapotban.
A szövetségesek hozzáállása sem egységes: az amerikai fősodor – vagyis az elnök és környezete – inkább elkeni a kérdést, a francia elnököt, Emmanuel Macront hazai ellenzéke noszogatja, hogy ígérje meg, hogy amennyiben csapás éri Ukrajnát orosz részről, „tükörválaszt” ad, vagyis ugyanolyan mértékű ellencsapást rendel el, de Macron erre – mint a brüsszeli Politico idézett cikke is utal – erre határozottan nem hajlandó, miközben a kisebb európai országok folyamatosan sürgetik mind Párizs, mind Washington részéről a garancia megadását; mint például a csehek.
Persze az is kérdés, az oroszok mennyire gondolják vajon komolyan ezt az egészet. Mint a cikk felidézi, a brit hírszerzés szerint nincsenek jelei annak, hogy Oroszország taktikai atomfegyvereket készülne bevetni Ukrajnában, Pavel Podvig Moszkvában tanult nukleárisfegyver-szakértő pedig a Guardiannek úgy fogalmazott, hogy az atomfegyverek bevetésének a másik fél rendszerei által észlelhető jelei vannak; ráadásul
– érvel.
Hozzátehetjük: korántsem biztos, hogy az oroszok korlátozzák csapásaikat a katonai célpontokra, hiszen, mint arra Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő is felhívta a figyelmet, a kritikus infrastruktúra jóval könnyebben sebezhető (már most, hagyományos fegyverekkel is, például Kijevben és más városokban), miközben az ukrán csapások is ismertek a kercsi híd vagy a belgorodi áramellátás tekintetében.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Világfelfogások, sőt a háború és a béke pártja között kell majd döntenünk. Látjuk a körülöttünk zajló eseményeket, halljuk a nyugati vezetők, köztük a NATO-főtitkár riasztó mondatait, amelyek apáink, nagyapáink háborús emlékeit idézik. Ebben a helyzetben a polgári oldalnak, a nemzeti kormánynak óriási a felelőssége.
Európa rekordösszegű védelmi tervekkel készül a konfliktusokra, ám egy friss elemzés szerint stratégiai, politikai és erkölcsi értelemben sincs készen a háborúra.
Az Egyesült Államok „platina” biztonsági garanciát kínál Kijevnek, míg Európa inkább csak a szájkaratéban erős.
Az orosz külügyminiszter lerántotta a leplet a háttéralkuról: szerinte Donald Trump emberei már ígéretet tettek Moszkvának az öt annektált régió átadásáról. Lavrov szerint Washington végre megértette, hogy a NATO-bővítés vörös vonal, és elfogadták az orosz feltételt: Kijevnek ki kell vonulnia a Donbaszból, és örökre lemondhat az atlanti csatlakozásról.
Mutatjuk a keddi nap legolvasottabb híreit!
A berlini egyeztetéseket időhúzásnak tartják Moszkvában.
Nem megy el a rivális.
A négyéves Medárd napok alatt belopta magát egy ország szívébe. Hőstettét és helytállását jó ideig nem fogjuk feledni. De egyre több helyen felmerül a kérdés, hogy is írjuk helyesen az életet mentő köszönését. Utánajártunk!
