Bombameglepetés: a skótok hiába játszottak a magyarok kezére, Dánia keresztbe tett nekünk

2025. november 15. 22:53

Péntek este újabb világbajnoki selejtezőket rendeztek. Magyar szempontból a C-csoport eredményeire volt érdemes figyelni, a skótok és a dánok mérkőzésére.

2025. november 15. 22:53
null

Ahogyan egy korábbi cikkünkben írtuk, ha a magyar válogatott bejut a pótselejtezőbe, a világranglistán elfoglalt helyezése dönt arról, hogy az első vagy a második kalapból várhatja a sorsolást. Ebben a rangsorban jelen pillanatban a negyedik helyen áll, tehát első kalapos, de ez még könnyen megváltozhat. A skótok például közvetlenül nemzeti együttesünk mögött állnak a világranglistán, így, ha a két utolsó csoportkörös mérkőzésükön több pontot szereznének, mint a mieink, de maradnak a második helyen, akkor akár előzhetnének.

A skótok veresége jól jött nekünk
A skótok veresége jól jött nekünk (Fotó: Angelosz Corcinisz/AFP)

Ezt is ajánljuk a témában

A skótok kikaptak, de Dánia nem nyert

A magyar válogatott nyerni tudott Örményországban, viszont Skócia ma kikapott Görögország vendégeként, így bárhogy alakul az utolsó forduló, Marco Rossi együttesénél több pontot már nem szerez, vagyis aligha előz.

Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv

Áttörés: megvan az ősz győztese, Magyar Péter selyemzsinórt kapott – itt az új Mesterterv
Tovább a cikkhezchevron

A skótok meccse tehát úgy alakult, ahogyan azt szerettük volna. A görögök egyébként már 3–0-ra is vezettek már, végül úgy lett 3–2, hogy a hazaiak emberhátrányban fejezték be a mérkőzést.

A magyar válogatottnak az kell, hogy Skócia maradjon a második helyen. Görögország ettől a győzelemtől függetlenül sem előzheti meg, viszont a csoportot vezető Dánia még visszaeshet, ami nekünk nem lenne jó, mert a dánok jóval előttünk foglalnak helyet a világranglistán. Az ő helycseréjük ugyanolyan rossz lenne nekünk, mint Skócia világranglistás előzése, márpedig Dánia óriási meglepetésre hazai pályán nem tudta legyőzni azt a Fehéroroszországot, amelyet előtte Zalaegerszegen 6–0-ra vert. Ez azt jelenti, hogy az utolsó fordulóra úgy érkeznek meg, hogy Dánia 11, míg Skócia 10 pontos, a két csapat pedig egymás ellen játszik Skóciában. A dánoknak egy iksz is jó, de nem lesz könnyű dolguk.

Hasonló okból a bosnyákok románok felett aratott győzelme sem jött jól nekünk, mert így a csoportjukban még megelőzhetik az élen az osztrákokat, akik a 24.-ek a világranglistán.

Csoportmásodikok a pénteki eredmények után (zárójelben a világranglistás helyezésük)

  • A-csoport: Szlovákia (46.)
  • B-csoport: Koszovó (84.)
  • C-csoport: Skócia (38.)
  • D-csoport: Izland (74.)
  • E-csoport: Törökország (26.)
  • F-csoport: Magyarország (37.)
  • G-csoport: Lengyelország (33.)
  • H-csoport: Bosznia-Hercegovina (75.)
  • I-csoport: Olaszország (9.)
  • J-csoport: Észak-Macedónia (65.)
  • K-csoport: Albánia (61. – biztos második)
  • L-csoport: Csehország (44. – biztos második)

Világbajnoki selejtezők (Európai zóna)
Pénteki játéknap
B-csoport
Svájc–Svédország 4–1
Szlovénia–Koszovó 0–2
C-csoport
Dánia–Fehéroroszország 2–2
Görögország–Skócia 3–2
E-csoport
Törökország–Bulgária 2–0
Grúzia–Spanyolország 0–4
H-csoport
Ciprus–Ausztria 0–2
Bosznia-Hercegovina–Románia 3–1
J-csoport
Kazahsztán–Belgium 1–1
Liechtenstein–Wales 0–1

Fotó: Angelosz Corcinisz/AFP

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko-jobbos
2025. november 16. 10:36
Leszarom. Ma nyerni kell, oszt meglátjuk.
Válasz erre
1
0
Töki
2025. november 16. 09:34
Fasza lesz ez, nyuga van!!!
Válasz erre
0
0
billysparks
2025. november 16. 09:02
Mindkettő lehagyta már a sóher magyarokat, :)))))) Nincs baj, ha egy tót vagy román így érzi.
Válasz erre
2
0
billysparks
2025. november 16. 08:25
Bértrollkodás, hát persze. A szokásos rögeszmétek, szektás. Ingyen csinálsz magadból hülyét? Akkor te még egy átlagtiszásnál is kreténebb vagy. Egyébként tót vagy román, tökmindegy. Darab-darab.
Válasz erre
1
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!