Miért robbannak fel sorra az eltalált orosz harckocsik? 

Nyitókép: felrobbant orosz harckocsi az ukrajnai háborúban (OSINTtechnical/Twitter)

Folytatódik biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész szerzőnk, Somkuti Bálint Háború, közelről cikksorozata az ukrajnai háború legfontosabb, legérdekesebb aspektusairól és tanulságairól. 

***

A háború az emberi társadalom túlzás nélkül legösszetettebb vállalkozása: a legtöbb katonai döntést, eredményétől függetlenül alapos tervezés és mérlegelés előzte meg. Ez azt jelenti, hogy a véletlenek – legalábbis magasabb, azaz hadműveleti és hadászati (stratégiai) szinten – igen ritkák. Ez nem azt jelenti, hogy időről időre ne sikerülne az ellenfelet, vagy akár saját magunkat is meglepni, sőt becsapni. Épp ellenkezőleg. 

Azonban nemcsak a harceljárások, hanem a harceszközök megalkotását is hosszas tervezés előzi meg, és nemcsak az adott ország technikai lehetőségei,

*

Jó példa a híres japán A6M2 Reisen, ismertebb nevén a Zero vadászgép, amelyből sok esetben még a rádiót is kiszerelték, hogy teljesítménye még jobb legyen. Pilótái nem véletlenül hasonlították a híres szamurájkardhoz, a katanához. De ahogy a páratlan pengéjükről híres kardok, úgy a Zerók is elsősorban támadásra voltak alkalmasak. Ugyanis a mindenféle védelem nélkül megépített könnyű szerkezetű repülőgép sokszor az első találatoktól szétesett vagy lángba borult, legtöbb esetben magával ragadva pótolhatatlan pilótáját is. Ráadásul rádió hiányában a Zero századok irányítása is szinte lehetetlen volt, miután harcba bocsátkoztak.

Hasonló példa a tervezés mögötti mélyebb koncepciókra a II. világháború második felében harcba vetett német páncélosoké. Elsősorban az óriási erejű és pontos 88 milliméteres ágyúval felszerelt PzKpfw. VI Tigerre, azaz a híres Tigrisre, vagy a harckocsik teljesen új kategóriáját létrehozó, a modern harckocsik (és nem tankok!) elődjének tekinthető PzKpfw. V Pantherre gondolok.

Mindkét esetben a minőség és a harceljárások fölényét igyekeztek szembeállítani az egyedileg gyengébb teljesítmény nyújtó amerikai M4 Shermanek vagy a T-34-esek tömegeivel szemben. 

Azonban, ahogy arra már korábban kitértem, 

Példának okáért a Sherman korai változatait egy átalakított, magas oktánszámú üzemanyagot használó, repülőgépes csillagmotor hajtotta, és tervezésekor az egyik fő szempont a tömeggyártás volt, így a végeredmény egy viszonylag könnyen lángra lobbanó harcjármű lett. Nyilvánvalóan némi rosszindulattal a német bakák el is nevezték a Shermant „angol(okat) főzőedénynek” (tommy cooker). Statisztikák szerint a harci tapasztalatok alapján továbbfejlesztett későbbi változatoknál 81-ről 61%-ra csökkent a találat után kigyulladó járművek aránya. Ettől függetlenül mindkét szövetséges típus gyártása jelentősen meghaladta technológiailag fejlettebb ellenfeleikét, így végül is az egyik stratégiai koncepció győzte le a másikat.

*

Támadás egy orosz menet ellen Ukrajnában

És itt el is érkeztünk jelen írás témájához. A nyugati média óriási felfedezésként tálalta a kiégett orosz harckocsikat mutató képeket, amelyek többségének tornya egy belső lőszerrobbanás nyomán lerepült. Ennek oka a nyugatitól teljesen eltérő szovjet doktrínán és harceljárásokon alapuló tervezési koncepcióban kereshető, és viszonylag régóta ismert. A jelentős számban még mindig szolgálatban álló, és Ukrajnában elsősorban bevetett

Az akkor jelentős újításnak számító automata töltőrendszer lehetővé tette, hogy a járművek legénységét 3 főre csökkentsék, de így is jelentős tűzgyorsaságot érjenek el. Ehhez azonban le kellett mondani a nyugati harckocsikra jellemző elkülönített lőszertárolásról, amelyek a járműtest közepén, egy forgótárban kaptak helyet, a könnyű hozzáférés miatt lényegében a küzdőtérben. Ez tökéletesen megfelelt a kiváltott tűzcsapás méretét a pontosság rovására előtérbe helyező szovjet doktrínának, amely amúgy is jelentős számbeli fölénnyel számolt. 

Ráadásul a tervezés idején az irányított páncéltörő rakéták még igencsak kezdetlegesek voltak, így a harckocsira a fő veszélyt egy másik harckocsi vagy a gyalogság páncéltörő eszközei jelentették. 

Első esetben a kifejezetten alacsony építésű szovjet harckocsik tornya volt kitéve találatoknak, utóbbiban viszont már a II. világháborúban általános volt a tapasztalat, hogy a kis távolságról, gyakran oldalról vagy hátulról kilőtt rakéták ellen gyakorlatilag a legvastagabb páncélzat sem védett. Mindezek mellett a szovjet doktrínák megalkotóiban tovább élt a siker érdekében elszenvedett, akár jelentős veszteségeket is elfogadhatónak tartó orosz felfogás is.

Visszatérve az automata töltőrendszerre:

amellyel a T-72B és a többi modernizált változat tapasztalatok alapján megnövelt kapacitású tűzoltórendszere sem bírt. Ráadásul a nyílt helyen tárolt, elégő hüvelyű lőszerek anyaga kifejezetten könnyen gyullad (ez a dolga!), így ilyen esetben szinte garantált a tűz, majd rövidesen a robbanás. Erre a tényre egy 1999-ben feloldott titkosítású, 1982-es keltezésű CIA-dokumentum is felhívta a figyelmet, majd 1991-ben az első Öböl-háborúban egyértelműen bebizonyosodott, azaz több mint harminc éve ismert.

A típus és utódainak eme gyenge pontja olyannyira közismert volt szakmai körökben, hogy sokan pont a fentiekben említett M4 Sherman modern párjaként emlegették.  

A modern, túlélőképességet szem előtt tartó filozófiával megtervezett nyugati harckocsik sem sebezhetetlenek. Ahogy a 2006-os libanoni tapasztalatok megmutatták még a legjobb védettségűnek tartott Izraeli Merkava IV sem. Azonban harcképtelenné tételükhöz több, akár tucatnyi találatra van szükség, nem pedig egyre, amely szinte biztosan a legénység pusztulásával is jár.

A tűz és a robbanás elmaradása miatt az amerikai vagy európai típusok, ha harcképesek nem is biztos, de jó eséllyel később javíthatók maradnak, a legénység magas túlélési esélyei mellett – szemben a T-72/80/90 típusokkal. Nem véletlen, hogy az újabb orosz harcjárművek, elsősorban

a jól védett törzsben ülő kezelőkkel és távirányított tornyával. 

Persze felmerül a kérdés: a fentiekről miért nem vettek tudomást az újságírók? Nos élhetünk a gyanúval, hogy tudtak róla, de ha nem olyan felütéssel indul egy cikk, mint például „Sorra robbannak fel az eltalált orosz harckocsik”, akkor az érzékeinkre zúduló információk özönében egy átlagos című írás bizony elsikkad.