Mennyire is függ Magyarország az orosz energiától?

Az MCC Klímapolitikai Intézete a Reaktor Alapítvánnyal közösen megrendezett Zöld Tusa vitasorozata során az Európai Unió energia- és klímapolitikáját tárgyalták az ukrán-orosz háború tükrében. A meghívott vendégek Hortay Olivér, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. energia- és klímapolitikai üzletágvezetője és Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke voltak. A beszélgetést Litkei Máté, a Klímapolitikai Intézet igazgatója volt.

Hortay szerint a tőzsdei árakat figyelve a holland gáztőzsdén nyolcvan euró per megawattóra körül mozogtak az árak a háború előtt, a háború hetének hétvégéjén pedig kilencven euróra árazta be a háborút a piac, mint kockázatot. A szankciók lebegtetése idején egy nap alatt valós félelemmé vált az EU-s szankciók bevezetése, ezt a piac úgy honorálta, hogy 345 euró per megawattóráig emelkedett a földgáz ára. Ez azóta korrigálódott a félelmek csökkenése és a fűtési szezon vége miatt, de továbbra is magas árkörnyezet volt jellemző az európai piacra.

idén pedig árbevétele már a következő napokban el fogja érni a negyvenmilliárd dollárt.

Kanász-Nagy úgy véli, hogy a társadalmi rend, amiben élünk, válságban van, és ez már akkor kódolva volt benne, amikor száz évvel ezelőtt kialakult. A kapitalizmus olyan formáját építettük fel – és ez igaz ránk, a „köztes-Európában is” –, hogy erőforrásokból a végtelenségig merítve hulladékot termelünk, a kettő között pedig a fogyasztás van.

Van, aki szerencsésebb helyzetbe kerül, mert birtokolja a termelő eszközöket, más pedig szerencsétlenebb, mert rajta keresztül termelnek. Ebbe kódolva van a válság és a szabadság csökkenése. Az árkrízis is kódolva van ebben, hiszen a földgáz is véges mennyiségű, ahogyan csökken a mennyisége, úgy nő az ára. Az orosz energiafüggőség nem fenntartható helyzet, komoly biztonságpolitikai kihívásokat is jelent.

Hortay szerint nem Magyarország a leginkább függő ország az orosz energia esetében, de valóban benne van a „top egyharmadban”, ennek történelmi és földrajzi okai vannak. Az elmúlt tíz évben nem nőtt Magyarország függősége az orosz energiahordozóktól. A szilárd tüzelőanyagok esetében hazánk csökkentette a függőségét, míg az EU egésze növelte, az olaj esetében pedig hazánk és az EU is csökkentette függőségét.

A gáz terén mind a kettő fél függősége nőtt, Magyarországé egyébként kevésbé. A belső földgázfogyasztásunk egyébként nem nőtt, de miközben Magyarország korábban „zsákfalu” volt gáz terén, mára regionális elosztó lett, és sok gázt exportált szomszédainak, csaknem négymilliárd köbmétert 2020-ban.

Hortay úgy véli, hogy az azonnali szankciók terén ellátási problémákkal kéne szembenézni gáz terén, míg olaj terén csak áremelkedés várható. A tagállamok sajnos elkezdtek számháborúzni: a verseny, hogy ki tudja hamarabb nullára csökkenteni orosz energiahordozó-importját. Hortay szerint három célt kell szolgálnia az energiapolitikának: a környezetvédelmet, az ellátásbiztonságot és a versenyképességet. Ellátásbiztonság szempontjából a jelenlegi nagy függés nem jó. „De a háromból egyik cél esetében sem a nulla szállítás az optimális.” A gyors leszakadás komoly károkkal járhat és nem összeegyeztethető az EU-s állampolgárok által elvárt célokkal. 

Litkei kérdésére, mely a szénerőművek visszakapcsolására utalt, Kanász-Nagy közölte, hogy Magyarország nem vette komolyan az elmúlt évek vállalásait, de a többi aláíró fél sem. Kanász-Nagy az atomenergia terén való orosz függést is aggályosnak tartja, vonatkozik ez Paks 1 és 2-re is. A kérdésnek szerinte van egy olyan morális, etikai dimenziója, mely független az áraktól. Egy állam megtámadta szomszédunkat, „nagyon komoly szituáció alakult ki”, és eközben az EU továbbra is kényszerül vásárolni szénhidrogéneket.

Kanász-Nagy az évtized végére meg akar szabadulni az orosz gáz- és szénfüggőségtől. Hortay szerint rövid távon a klímavédelmi törekvéseket is korlátozza, hogy a csővezetékes gázszállításról átállunk cseppfolyósított földgázra. Németország a széntüzelésű erőműveinek működését kitolta, sőt új ilyen erőműveket is nyitna – ez mind arra utal, hogy rövid távon komoly problémák lesznek klímavédelmi szempontból.

A szakpolitika nagy erőket mozgósít a zöld technológia terjedésének előmozdítására. Ha az EU komolyan gondolja a zöld átállást, akkor rengeteg ritkafémet kell importálni, de nyersanyagoldalról a megújuló termelés igényeit nehéz fedezni. Azon országok, ahol ambiciózus átállást vállaltak – például Németország –, egyben a gáztüzelési kapacitások átmeneti növekedését is megcélozták, hiszen sajnos az alternatív technológiák egyelőre még nem eléggé fejlettek és rugalmasok. Ezekre a kérdésekre az új német kormány még nem adott választ, a megfejtéssel egyelőre adósok. 

Fotó: Pixabay