Összeszegyűjtötték a baloldal háborús nyilatkozatait

2022. március 27. 11:23

Gyurcsány legotrombább megnyilvánulása az a Facebook-bejegyzés volt, amiben kikelt magából Orbán Viktor ellen, aki visszautasította Zelenszkij ukrán elnök provokatív követeléseit – írja az Origo.

2022. március 27. 11:23
null

Háborús uszítást folytat több mint egy hónapja a teljes magyar baloldal, amelynek politikusai naponta követelik, hogy hazánk szállítson fegyvereket Ukrajnának, sőt felvetették a lehetőségét magyar katonák frontra küldésének – számol be a Médiaworks Hírcentrum alapján az Origo. A militáns kijelentéseket már az ukrajnai orosz invázió előtt megkezdték, ami azt bizonyítja, hogy kifejezetten a háború pártján állnak.

A baloldal miniszterelnök-jelöltje többször hazudott

Márki-Zay Péter indította el a baloldali háborús uszítást még jóval a háború előtt. Gyurcsány Ferenc jelöltje február 13-án a Partizánnak adott interjúban Gulyás Márton műsorvezető kérdésére, miszerint ha kirobban a konfliktus, biztosítana-e katonai segítséget, Márki-Zay Péter azt felelte: „Hát hogyha a NATO úgy dönt, akkor akár katonait is”. Aztán az ATV Egyenes beszéd című műsorában február 22-én Márki-Zay ráerősített a háborúpárti álláspontjára, amikor kijelentette: „Tehát, hogyha a NATO úgy dönt, hogy akár fegyverekkel is támogatja Ukrajnát, akkor természetesen ezt mi is támogatni fogjuk”.

Márki-Zay később olyan abszurd kijelentésekre ragadtatta magát, mint például a február 27-én közzétett szokásos heti Facebook-videójában, ahol azt állította: Orbán Viktor egy személyben felelős azért, hogy Ukrajnában háború van. Egy nappal később egy alapos hazugságot vetett be Márki-Zay Péter, ezúttal a fegyverszállítások kapcsán tett közzé egy hazugságot a közösségi oldalán.

– írta Facebook-posztjában.

A hazugságot azonnal cáfolta a kormány, Kovács Zoltán, nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár úgy reagált: Fake news, hogy magyar katonai repülő szállítana fegyvereket Ukrajnába. Magyar személyzettel, magyar területről, magyar területen keresztül, magyar repülőgép nem szállított fegyvereket Ukrajnába - mondta az államtitkár. Hozzátette: egy, a NATO keretei közötti, többnemzeti együttműködés keretében három magyar felségjelű közös használatú NATO-gép lát el ezzel kapcsolatos feladatokat, de a repülők nem a Magyar Honvédség kötelékébe tartoznak.

Gyurcsány is kivette a részét a háborús uszításból

A baloldal kormányfőjelöltje mellett Gyurcsány Ferenc is kivette a részét a háborús uszításból. Szintén február végén, a közösségi oldalán bírálta a kormányt, amiért nem küld fegyvereket Ukrajnának. Nem értette meg Orbán Viktor szavait Gyurcsány, amikor a miniszterelnök azzal indokolta a fegyverszállítások lehetetlenségét, hogy „azokkal a fegyverekkel esetleg magyar emberekre is lőnek majd, hiszen Kárpátalján magyarok is élnek”. Orbán Viktor arra utalt, hogy nem ritka eset, amikor az ellenséges hadsereg fegyvert zsákmányol, és mivel az ukrán hadseregben szolgálnak kárpátaljai magyarok is, ezeket a fegyvereket ellenük is fordíthatják. Ezenkívül konkrét

veszélyt jelentene a fegyverszállítmány Kárpátalján, hiszen ezeket megsemmisítendő célpontnak tekintik az oroszok.

Gyurcsány legotrombább megnyilvánulása az a pénteki Facebook-bejegyzés volt, amiben kikelt magából Orbán Viktor ellen, aki visszautasította Zelenszkij ukrán elnök provokatív követeléseit. „Pocsék ember leszel, vagy meghalsz. Melyiket választanátok? Orbán ezt a választást hagyja a hazának, neked. Elfordítjuk fejünket ezrek, milliók halálától, meggyalázásától, mert ha nem, ha segítünk, akkor magunkra vonzzuk a sátán bosszúját és mi magunk fogunk halni – állítja. Orbán szerint életünk ára a bűnbeesés. Az élethez sz.r alakká kell válnunk – mondja. Meg se próbál más utat ajánlani a nemzetnek” – írta posztjában Gyurcsány.

Gyurcsány volt honvédelmi minisztere is kitett magáért a háborús hangulatkeltésben. Juhász Ferenc két nappal a háború kitörése előtt kérte számon a kormányon, hogy miért nem ad magyar lőszert Ukrajnának.

Nem maradt ki a Momentum sem

A Demokratikus Koalíció EP-képviselője, Rónai Sándor az ATV-ben fogalmazott úgy a magyar katonai segítség elmaradása miatt: „Nagyon sajnálom a magyar kormány bejelentését, miszerint mi nem segítünk száz százalékig, hiszen más uniós tagállamok például fegyverek szállításával segítenek”. A Momentum politikusai az ukrajnai háborús konfliktus kezdetétől követelik, hogy Magyarország küldjön fegyvereket és akár katonákat is a frontvonalba.

A háborús hangulatkeltésben élen járt Cseh Katalin európai parlamenti képviselő, aki március elsején az alábbiakat mondta a közösségi oldalán megjelent videóban. „Február elsején írt Fekete-Győr András egy publicisztikát arról, hogy lehet, hogy ez nem lenne egy rossz gondolat, hogy a háborút amúgy fegyverekkel vívják és hát mostanra

hogy szerintem nagyjából így az egész Európai Unióból hát alig van olyan ország, aki ezt mondja és a régióból biztos nincs. Szóval, hogy az egyértelmű, hogy a NATO-nak segítenie kell Ukrajnának avval, hogy megkapják azokat a fegyvereket, amivel meg tudják vívni ezt a háborút.”

A Momentum EP-képviselője ezzel egyértelművé tette, hogy szerinte Magyarországnak is fegyvereket kellene szállítani Ukrajnába. Fekete-Győr András volt pártelnök is harcias hangot ütött meg egy február elsején megjelent publicisztikájában a Magyar Hang nevű újságban. Akkor úgy fogalmazott a bukott pártelnök, hogy egy felelős magyar kormánynak a háború megelőzésén kellene dolgoznia.

Berg Dániel katonai felszerelések küldését sürgette Ukrajnába

„Elrettentéspolitikára van szükség. A NATO- és EU-s szövetségeseinkkel közösen olyan lépéseket helyezhetünk kilátásba, amelyek jelentős mértékben növelnék Moszkva számára a költségeket, ha egy offenzíva megindítása mellett döntenének. Először is – szövetségeseinkhez hasonlóan – fegyvereket és humanitárius segítséget kell felajánlani az ukrán kormány számára, hogy ezzel is hozzájáruljunk a kárpátaljai magyar kisebbségek védelméhez” – írta a Momentum politikusa. Berg Dániel katonai felszerelések küldését sürgette Ukrajnába, és azt követeli, hogy Magyarországon haladjanak át a hadiszállítmányok.

A Momentumnak a liberális európai parlamenti pártcsaládja adta meg a jelzést az uszításra február végén, amikor az ALDE tagpártjainak a vezetői elfogadtak egy erősen militarista hangvételű nyilatkozatot. A kommüniké egyes pontjait – köztük a keményebb szankciók és a katonai segítségnyújtás követelését – Berg Dániel többször is közzétette a Facebook-oldalán. Emellett azt hangoztatta, hogy az ALDE – amelynek ő tölti be az alelnöki tisztségét –

A baloldali pártok közül a Jobbik sem maradt ki a háborús hangulatkeltésből. Alelnökük és egyben képviselőjelöltjük, Potocskáné Kőrösi Anita március elején Ádándon egy lakossági fórumon arról beszélt, hogy magyar katonákat küldene a frontra. A baloldal országgyűlési képviselőjelöltje a következő fejtegetésbe bocsátkozott: „Hogyha van egy háború, amiben a NATO részt vesz, akkor ott természetesen neki mennie kell és harcolnia kell, de nem a civil embereket küldjük (…) ” hát nekem is van most, mert ugye van a férjem, aki hadköteles lenne, meg a két fiam is már hadköteles lenne. Hát nyilván nem akarom én sem, hogy a gyerekeimet és a férjemet elvigyék (…). Aki meg elment katonának, az azért ment oda, hogyha a NATO hadba küldi, akkor ő fölüljön a repülőre és elmenjen a háborúba. Mert ő ezért kapja a fizetését. Ő ezt a szakmát, ezt a hivatást választotta.”

Kendernay és Iványi sem maradt ki

Fegyvereket és magyar katonákat is küldene az ukrajnai háborúba Kendernay János, az LMP korábbi társelnöke. A tavalyi baloldali előválasztáson sikertelen politikus egy február 27-i Facebook-bejegyzéséhez írt kommentre reagálva úgy fogalmazott: „MZP azt állította és állítja helyesen, hogy amennyiben a NATO közösen úgy dönt, akkor megy katona és fegyver is (...) És nem egy-két nyugati állam (szállít – a szerk.) már fegyvereket is Ukrajnába. Nagyon nem csodálkoznék azon, ha Magyarország is hasonlóan cselekedne”.

Iványi Gábor lelkész, egykori SZDSZ-es politikus – akinek a neve korábban a baloldali összefogás köztársaságielnök-jelöltjeként is felvetődött – a március 15-i baloldali rendezvényen

Az eddigi legnyilvánvalóbb háborúpárti nyilatkozatok egyértelműen igazolják, hogy ha a baloldalon múlna, háborús veszélybe sodorná Magyarországot.

***

Április első vasárnapján újabb négy évre határozzuk meg az ország sorsát, hazánk minden magyar állampolgára eldöntheti milyen irányba tartson közös utunk.

Az elmúlt 30 évben nem foglalkoztatta a politika? Esetleg még nincs is személyes tapasztalata a rendszerváltás utáni időszakból? Vagy csupán szeretné hazánk jelenlegi helyzetét reálisan látni, mielőtt döntést hozna saját és gyermeke jövőjéről? A Mandiner Választási Különszáma erre kínál lehetőséget!

A Mandiner Választási Különszámát ezekben az üzletekben vásárolhatja meg! 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
llnnhegyi
2022. március 27. 13:38
Gyurcsány Ferenc egy ostoba részeges ripacs húgyos fityfasz! Ki kell húzni lába alól a talajt. "-:))Ennyike!"
syphax
2022. március 27. 12:40
"...Háborúba vinné Magyarországot a Gyurcsány–Márki-Zay-féle baloldal.." BIZONYÁM! MINT A PINTY! Mindettől függetlenűl ha ápr. 3-án, ha a jobboldal győz--amit nagyon-nagyon remélünk(!), márkizaj meg gyurcsányi már 4-én HÚZHAT EL AZ UKRÁN FRONTRA...PRIVÁTIM! MÉG EGYÜTT EL IS ÉNEKELHETIK AZ INTERNACIONÁLÉT EZEK AZ "ELVTÁRSAK".....KÁNONBAN.
files32
2022. március 27. 12:12
"Tehát, hogyha a NATO úgy dönt," orbán csak annyit mondhat, hogy - parancs-értettem.
Gombóc XVI. Artúr
2022. március 27. 12:02
Mondjuk Magyarország a NATO tagja. Ez pedig kötelezettséggel is jár(na). Szóval csak óvatosan a Nagy Szavak dobálásával elvtársak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!