Pár mondattal később Cseh Katalin ismét megerősítette a fegyverszállítás-párti érvelést azzal, hogy úgy fogalmazott: „Nekünk, európaiaknak ott kell állnunk Ukrajna mögött minden egyes lépésben, amit tenni akarnak.”
Miről beszélt a baloldal?
A hódmezővásárhelyi polgármester több alkalommal is azt mondta, hogy Magyarországnak fegyvereket kellene szállítania Ukrajnába, és ha a NATO úgy kívánja, akár magyar katonákat is háborúba kellene küldeni. „Nem engedi a fegyverszállításokat áthaladni magyar területen. Orbán azt hazudja, hogy ezzel veszélynek tenné ki Magyarországot (...)
Nyilvánvaló, hogy ebben a konfliktusban ezek a fegyverek nem a magyarok ellen használandók, ezek a magyarokat védik Ukrajnában”
– jelentette ki például egy nyíregyházi fórumon. Később tagadta kijelentéseit az ellenzéki kormányfőaspiráns – emlékeztetett a Mediaworks Hírcentrum –, de a kormányt is megvádolta azzal, hogy fegyvereket szállít. Egy múlt csütörtöki lakossági fórumon, Kiszomboron ismét visszatért a korábbiakhoz, mondván, hogy szerinte Magyarországnak kötelessége lenne fegyverekkel támogatni a háborúban Ukrajnát.