Nahát: a belgák elkaszálnák az Ukrajnának adandó gigahitelt, és ezt nyíltan ki is mondták

Bart De Wever belga miniszterelnök közölte „mindent megtesz, ami csak hatalmában áll”, hogy megakadályozza az EU által Ukrajnának nyújtott új hitelt.

Egy felelős magyar kormánynak elrettentés-politikára van szükség a Momentum volt elnöke szerint.
Fekete-Győr András, a Momentum volt elnöke a Magyar Hangnak írt publicisztikájában értékelte az ukrán helyzetet. Szerinte Orbán Viktor „mára csakis Moszkva nemzetközi befolyásának erősítésén dolgozik”, később azonban azt is mondja: a „lehetőségekhez képest kiegyensúlyozott kapcsolatokra kell törekedni Oroszországgal, ahogy ezt a nyugati országok is teszik”.
Fekete-Győr szerint a NATO- és EU-szövetségesekkel együtt „olyan lépéseket helyezhetünk kilátásba, amelyek jelentős mértékben növelnék Moszkva számára a költségeket, ha egy offenzíva megindítása mellett döntenének”. Hozzátette:
A volt Momentum-elnök szerint Magyarországnak „elrettentés-politikára van szükség” Oroszországgal kapcsolatban.
Mit üzen a moszkvai Orbán-látogatás?
Orbán Viktor deeszkalál: nem vesz tudomást arról, hogy egyesek szerint háború van, vagy legalábbis nagyon szeretnék, hogy legyen. Kohán Mátyás írása a Mandineren....
Nyitókép: atv.hu