
Origo

Vályi István és a demokrácia: az álhírgyáros elveszítette a fejét, portálok bezárásáról álmodozik

Az autós újságíró nehezen dolgozza fel az álhírbotrány következményeit.

Átlépte a vörös vonalat Ukrajna: új módszerrel kezdték el támadni Magyarországot

„Magyarország megfosztja polgárait a tényalapú újságírástól” – mondta az ukrán külügyminisztérium szóvivője.

Magyar Péter teljesen elszabadult: „csinál a telex egy 100%-ban ellenzéki cikket, erre akinek az érdekében állna, az odajön, és beleszarik”

A Tisza Párt vezetője szombat délután óta aktívan kivan, igyekszik rendre utasítani az ellenzéki újságírókat.

Most érkezett: letiltották Ukrajnában az Origót és a Demokratát

Sajtószabadság ukrán módra. Az indoklás szerint a magyar oldalak álhíreket terjesztettek az ukránok „terrorista tevékenységéről”, gúnyolták Ukrajna támogatását és kritizálták a szankciós politikát.

Röviden: Dani, fogd már be!

Mivel tudósítóként ott voltam, és épp az volt a feladatom, hogy a tömegre figyeljek.

Hadházy ismét lyukra futott, ezúttal 2 évvel ezelőtti, meg nem valósuló tervekkel hergelte a közvéleményt

Nem ez az első eset.

Egy lépéssel közelebb kerültek a kutatók a torinói lepel rejtélyének megfejtéséhez

Újabb vizsgálatokkal sikerült meghatározni az ereklye korát.

Videón, ahogy Karácsonnyal a saját sajtósa csinál interjút RTL-es mikrofonnal

A csatorna operatőre a felvételen elmondta, hogy a stáb többi tagja máshol tartózkodott.

„Ez nem rendészeti, hanem orvosi kérdés” – csattanós választ adott Gulyás Gergely Magyar Péter állítására

Varga Judit exférje korábban azt állította, hogy az egyik rendezvényén korlátozták az internetelérését.

Így menekült a kérdések elől Magyar Péter (VIDEÓ)

Az Origó sem tudta kihúzni belőle, hogy mi a helyzet a mozgalom logójával.

„Oknyomozó újságírót játszó hvg-s propagandista” – írja Magyar Péter

Eddig olyasmiket mondtam, hogy 5 perce ugrott ki a NER-ből. Az igazság az, hogy ki sem ugrott.

Zavartan menekült Karácsony Gergely az Origo kérdései elől (VIDEÓ)

A főpolgármester nem tudott magyarázatot adni arra, hogy miért ritkította a BKK a legforgalmasabb útvonalakon a járatokat.


Libabőr: így vonultak a magyar szurkolók a litván meccs előtt (Videó)

A szurkolókon nem fog múlni a hangulat a Darius és Girenas Stadionban.

Adóssága volt az esztergomi robbantónak, hiába győzködte 4 órán át a túsztárgyaló, csapdába csalta a rendőröket

Megdöbbentő részletek derültek ki az esztergomi robbantásról.

Külön cikkben magyarázza a főszerkesztőt gyalázó cikkét a 444

Nagy port kavart a baloldali portál írása.

Nemzeti Médiaszövetség: Követeljük, hogy a 444 távolítsa el a szóban forgó cikket és utasítsa el a megalázás és a megszégyenítés minden formáját!

Reagáltak az Origo főszerkesztőjéről megjelent 444-es cikkre.

„Nem állítottam, hogy cikkeink a teljes igazságot tartalmazzák” – mondja a Böjte Csabát lejárató cikkek szerzője

Szabó Tünde azt is elismerte, hogy a szovátai otthonban történtek részleteiről az egyes szereplők eltérő módon számoltak be.

