Újabb megdöbbentő lépés Bidenéktől: nemcsak a világháborút robbanthatják ki, milliárdokat is kaszálhatnak
Ismert: az Egyesült Államok Ukrajna legnagyobb fegyverszállítója.
Alaposan szétszedi a neomarxista mítoszt Szilvay Gergely új kötete, miszerint a déli államok egyenlők volnának a rabszolgasággal, az északiak meg a felszabadítással; a kötet bemutatóján az is kiderült, mitől ugyanúgy elnyomó az északi lobogó, mint a konföderációs, miben hasonlít hazánk lelkiállapota a déli állambeliekére, Magyarország huszadik századi gazdasági sorvadása Virginiáéra.
Nagyszabású munkát tett le az asztalra Szilvay Gergely: Az amerikai Dél: régi rend az Újvilágban című kötete mintegy ötszáz oldalán szálazza szét az eleinte értékvilágban is elkülönülő, az amerikai polgárháború óta hanyatlásában is szimbolikussá váló egykori Konföderáció államainak minden jellegzetességét.
Szilvay – nem mellesleg és többek között a Mandiner főmunkatársa – az a szerző, aki, ha beleássa magát egy témába, elképesztő mennyiségű tudást gyűjt be róla, szelektál, rendszerez, és végül fajsúlyos, adatgazdag, de olvasmányos végeredményt tár az olvasó elé; alaposan alátámasztott, mégis megdöbbentő revelációkkal.
Például új, harmadik könyvének bemutatóján – amelyre a várbeli Lónyay-Hatvany villában került sor a Batthyány Lajos Alapítvány, a Mathias Corvinus Collegium és a kiadó Rubicon Intézet szervezésében, s igen sokan kíváncsiak voltak rá – is elhangzottak ilyenek:
Utóbbi mondatot szó szerint maga a szerző mondta, aki ugyanakkor szerényen bevallotta, igen prózai oka volt annak, hogy megszületett ez a könyv: amikor a Kőrösi Csoma Sándor program keretein belül 2016-17-ben az Egyesült Államokban élt, volt szerencséje egy rövid időt a déli államokban tölteni, és – amellett, hogy „szerethető embereket és nagyszerű tájakat” ismert meg, óhatatlanul tanulmányozni kezdte környezetét – főleg eszmetörténeti szempontból. Bevásárolt szakkönyvekből, kutatott, nyomozott, tapasztalt, és ha már így alakult, kötetbe öntötte mindezt. Ami azonnal megragadta, az a már alapításkor is nyilvánvaló különbség, amely észak és dél között feszült.
„Azóta is Lousiana a kedvencem… a déli, virginiai Jamestown sokkal közelebb van a régi európai, legalábbis az én gondolkodásomhoz” – fogalmazott, kiemelve:
Az északra érkező angol puritánok bibliai ihletésből „tökéletes várost akarnak építeni a hegyen”, a király és az anglikán egyház elől menekülve, a delet meghódító anglikánok között viszont ilyen perfekcionista igény sosem jelentkezett, míg soraikat sokféle szerencsevadász, száműzött és mindenféle rejtői figura színesítette. A szellemiség is teljesen más: délen nem szeretik a (progresszív) forradalmakat, távolról viszont szeretik a régi európai monarchiákat – sorolta a szerző, aki szerint ma már szimbólum a Dél. Sőt, az Észak-Dél törésvonalat sok mindenre rá lehetne húzni: a felvilágosodáskori vitákra, a premodern-modern ellentétre, aztán a vidéki- vagy népi-urbánus, technopesszimista-technooptimista, centrum-periféria ellentétekre; utóbbi azért is súlyos, mert a nyugat saját határvidékén kegyetlenül lesújt a perifériára, akár a déli államokra, akár a mi térségünkre, hiszen aki itt nem progresszív, az nem egzotikusan eltérő, mint a nyugaton kívüli világ, hanem reakciós.
Hahner Péter, Stephen Sholl, Szilvay Gergely és Maráczi Tamás a könyv bemutatójánIzgalmas szempontokat hozott be a diskurzusba az MCC amerikai vendégoktatója, Stephen Sholl, aki, mint elmondta, texasi születésű virginiaiként lényegében meghatározó tapasztalat volt, amikor az egyik polgárháborús csatatéren megkérdezte édesapját, hogy a jófiúk nyertek-e, és azt mondta, igen, ezen a csatatéren a jófiúk nyertek, azaz a Konföderáció. A cserkészetben ugyanerre a kérdésre az volt a válasz, hogy a jók vesztettek. Hozzátette: hasonló traumatikus élményei vannak Magyarországnak is: elvesztett háború, elvesztett függetlenség –
„a déli mindset nagyon hasonló a Trianon utáni magyarhoz” – tette hozzá.
Virginia egyébként is szimbólum lehetne – vetette fel Hahner Péter történész, a könyvet kiadó Rubicon Intézet főigazgatója, a kötet lektora. Hiszen, míg az Egyesült Államok történetét szinte kizárólag az északiak története jelenti, elfeledkeznek arról, hogy a déli Jamestown már 13 éve állt, amikor az északi Plymouth első cölöpjét leverték. A Dél másfélszáz éve mostohagyerek a történetírásban is – ez legalább néhány csakazértis-szimpatizánst is hozott nekik. Mindenesetre a teljes kép ritkán kerül elő: hogy az 1619-es évben, ami egyesek szerint az amerikai történelem valódi kezdete (lásd az 1619 Projektet, melynek vezetője, a történelemhamisító Nikole Hannah-Jones Pulitzer-díjat kapott tevékenységéért), mert ekkor értek partot az első rabszolgahajók Virginiában, ugyanitt ekkor jött létre a Polgárok Gyűlése, azaz a demokrácia szikrája is ekkor pattant ki.
„Az első hálaadás helyszíne is Virginia, amit sok amerikai nem tud. Nincs baj a puritán északi történettel, az is érvényes, de ha csak azt mutatják be, az olyan, mintha az Osztrák-Magyar Monarchiának csak az osztrák felével foglalkoznának” – mutatott rá Sholl, aki szerint Szilvay nagy erénye, hogy jól el tudja mondani, mi a dél sztorija, noha maga kellett, hogy összerakja az egészet.
Itt hangzott el a címadó kérdés Maráczi Tamás moderátor, a Mandiner munkatársa szájából:
mivel a Dél történetét mindenki a rabszolgasághoz és szegregációhoz kötik, durván átpolitizált, a legtöbbeknek egyszerűbb volt feladni, mint vég nélkül védeni, hogy a Dél nem csak erről szól. Holott „amikor gyerek voltam, ott állt Lee tábornok szobra a városunkban, s nem igazán érdekelt; mára már eltűnt, s ezzel a gyerekkorom egy része is” – fogalmazott.
A rabszolgaság szenzitív téma, de még egy darabig az asztalon maradt. Hahner Brazília példáját hozta, ahol jóval később számolták fel az intézményt, mégsem érzi senki, hogy éppúgy kellene a szégyent kizárólag rájuk hárítani, mint a Délre. Olyan erős az északi dominancia, hogy, bár a déliek, amikor kilépnek az államközösségből, ezt forradalomnak mondják, és 1775-1776 függetlenségi háborújához nyúlnak vissza, Abraham Lincoln viszont lázadásnak hívja. A köztudatba polgárháborúként kerül, szintén a győztes adta a nevét.
Szilvay Maráczi kérdésére – miért nem lehet tehát a rabszolgaság és a szegregáció kérdései mellett a Dél értékeiről: patriotizmusról, konzervatív tradíciókról, lokalizmusról beszélni a Dél kapcsán, hiszen a polgárjogi mozgalmak már elérték céljaikat – némileg árnyalta előbbiek képét is: ha a múlt bűnei miatt nem lehet szeretni a Délt, akkor nincs nép, amelyiket szeretni lehetne, hiszen nincs hibák és bűnök nélkül való ország. A rabszolgaságot Északon is csak fokozatosan szüntették meg, Massachusettsben 1830 körül szabadult az utolsó rabszolga. Ráadásul a rabszolgákat az afrikai törzsek adták el a nyugatiaknak, az afrikai törzsek pedig nyolcszáz éve űzték ezt a bizniszt a muszlim világgal és egymás közt is.
„Dél megmenekült az északi optimizmustól, mert átment rajta a történelem”Téma volt az 1619-es évszám is, amely annak az ideológiával átitatott történelemszemléletnek a szimbolikus dátuma, amely szerint – mint Szilvay kifejtette – azt állítják minden pozitív a feketéktől minden negatív a fehérektől jön, aminél „még egy 50-es évekbeli marxista magyar történész, például Andics Erzsébet is árnyaltabban látta a dolgokat, ez a woke ideológia nem más, mint egy 2.1-es kommunizmus”, ám a critical race theory, a „kritikai fajelmélet” sajnos igen elterjedt (a CRT-ről itt olvashat). Ahogy Hahner fogalmaz,
S hogy mindezt miért? Sholl szerint azért, mert (politikailag) egyszerűen hasznos azoknak, akik csinálják. „Nyilván a rabszolgaság szörnyű dolog volt, de a régi társadalmakat a korabeli – hasonlóképpen működő egész világból kiragadva – mai érzékenység szerint megítélni olyan, mint a magyaroknak a hétvezért kizárólag a korabeli fosztogatások, és nem az alapján megítélni, hogy otthont teremtettek a népüknek”. S mindez a vendégoktató szerint ellene megy a neomarxista mainstreamnek, amelynek ez a lényege, mintha minden a rabszolgaság körül forgott volna, s olyan, mint a magyarországi osztályharcot hirdető kommunisták tanai. Most is mindent átitat az ideológiájuk, konkrétan még a klímaváltozás is az intézményi rasszizmus jele szerintük, mert Afrikát jobban sújtja, s embert ölni is kisebb bűnnek számít, mint a rasszizmus. Ráadásul főleg középosztálybeli fehérek támogatják ezt az 1619 projektet – fűzte hozzá.
Ráadásul, míg húsz-harminc éve harmónia volt a rasszok között, most óriási a feszültség, jelentős részben épp ennek a szélsőbaloldali szemléletnek köszönhetően – bár a woke harcosai zöme éppenséggel fehér.
Előkerült a konföderáció zászlajának kérdése is, amely, mint Szilvay rámutat, nem a Amerikai Konföderációs Államok zászlaja volt, hanem a virginiai hadsereg zászlaja. A Konföderációnak amúgy három zászlaja is volt. A konföderációs zászló viszont később belekerült több tagállami zászlóba. Utoljára, 2021-ben Mississippi cserélte le az azt is felvonultató lobogóját, miután számos más tagállam nem volt hajlandó felvonni azt.
A konföderációs lobogóban a feketék zöme a rasszizmus zászlaját látja, míg a fehérek egy erős többsége a hagyomány szimbólumát. Ugyanakkor, főleg a rockzenének köszönhetően, egyszerűen a lázadás szimbólumaként is elterjedt.
Sholl szerint azonban nem lehet egyvalaki érzékenysége miatt lemondani szimbólumokról – a Trianon előtti Magyarország határait sem lehet leradírozni szimbólumokról azért, mert valakinek nem tetszik, ahogy a székely zászló is nyugodtan loboghat;
Most azonban, mint Szilvay is elmondta, igen szimbolikus módon nem csak Lee tábornok szobrát, de még a talapzatát is elbontották Richmondból, noha a konföderációs tábornok már 1850-ben a rabszolgaság megszüntetéséről elmélkedett, és iskolát tartott fenn illegálisan rabszolgáknak (Lee tábornok és a feketék viszonyáról lásd eme írásunkat).
Számos más kérdés is felmerült még: elképzelhető-e a woke ideológia törésvonala mentén egy új polgárháború – a résztvevők többsége szerint nem; hogy cserélt helyet Délen a Demokrata Párt a Republikánussal – Sholl szerint a demokraták hagyták el a déli szavazókat azzal, hogy egyre progresszívebbekké váltak, nem a szavazók a pártot.
Mindenesetre amit a Dél tragédiájából tanulhat például Magyarország, hogy időben észbe kell kapni, amikor kurtítani kezdik egy államszövetségben a tagállamok jogait, s ennek egyik kulcspontja a Legfelsőbb Bíróság volt az Egyesült Államokban, a föderalizáció legerősebb eszköze, és elég erős a párhuzam ebben és az Európai Unió Bírósága között, még a mögöttes szlogenek is ugyanazok: a tagállamok jóléte, biztonsága, és egyebek. Miközben látható, hogy a polgárháború előtti leggazdagabb állam, Mississippi most a legszegényebbek egyike. Így működik, amikor a föderáció „megvéd” a túlzott tagállami függetlenkedéstől...
Mint kiderült: az amerikai Délnek nem csak a története érdekes, hanem allegóriaként és szimbólumként is felfogható, ráadásul sok párhuzam húzható a Dél és a mai Közép-Európa között, azaz a Dél történelméből tanulni lehet.
(fotók: Batthyány Lajos Alapítvány)