Eltávolítják Robert Lee tábornok richmondi szobrát

2020. június 05. 20:55

A város afroamerikai polgármestere közölte, hogy további négy konföderációs emlékművet akar eltávolítani.

2020. június 05. 20:55

Ralph Northam, Virginia állam demokrata párti kormányzója utasítást adott csütörtökön Robert Lee tábornok, a polgárháború konföderációs csapatainak egykori vezetője richmondi szobrának eltávolítására.

A polgárháborúban (1861-1865) a konföderációs seregek a déli államok katonáit tömörítették, ők álltak hadban az északi, unionista csapatokkal. A déli, rabszolgatartó államok ugyanis el akartak volna szakadni az Egyesült Államok uniójától. Vereségük után 25 évvel, 1890-ben avatták fel Robert Lee tábornok lovas szobrát a virginiai fővárosban, Richmondban, amely korábban a konföderációs államok fővárosa is volt.

A döntést a jelenleg is tartó tüntetések és zavargások miatt hozták meg

Northam kormányzó kijelentette: „az a szobor már hosszú ideje ott van. Ez nem volt helyes akkor sem, és nem helyes most sem”. Majd közölte, hogy a szobrot „a lehető legrövidebb időn belül” eltávolítják, és raktárban őrzik majd mindaddig, amíg nem döntenek a későbbi sorsáról.

A döntést Northam a 46 éves George Floyd brutális rendőri intézkedés miatt bekövetkezett halála miatti tüntetések közepette hozta meg. Az afroamerikaiak jó része a konföderációs seregek vezetőjében az egykori rabszolgatartó államok megtestesítőjét látja, noha Lee tábornok bizonyítottan ellenezte a rabszolgaságot. A Floyd halála miatti tömegmegmozdulásokon több helyütt megrongálták a konföderációs szobrokat és emlékműveket is, ezért több amerikai nagyvárosban úgy döntöttek a helyi vezetők, hogy eltávolítják a szobrokat.

Levar Stoney, Richmond afroamerikai polgármestere közölte: a városban további négy konföderációs emlékművet akar eltávolítani.

Országszerte távolítanak el szobrokat

Az alabamai Birmingham polgármestere, Randall Woodfin – aki szintén afroamerikai politikus – bejelentette, hogy befejezik a 115 éves konföderációs emlékmű már megkezdett elszállítását, miután a tüntetők nekiestek az emlékműnek.

A pennsylvaniai Philadelphiában Frank Rizzo egykori rendőrfőnök szobrát távolítják el, miután vandál tüntetők megrongálták a szobrot. Az 1991-ben elhunyt Rizzót azzal vádolják, hogy az ő irányítása alatt a rendőrök brutálisan bántak az afroamerikaiakkal. Jim Kenney, Philadelphia jelenlegi polgármestere a Twitteren azt írta: „a szobor fanatizmust, gyűlöletet és elnyomást képviselt sok ember számára és túl hosszú időn keresztül”. Kenney egy fotót is közzétett, amely a szobor hűlt helyét mutatja. „Végre eltűnt” – írta a demokrata párti politikus.

(MTI)

Összesen 183 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
scion
2020. június 09. 09:53
na erre megy ki a játék, kulturkampf! mi a faxom köze van Lee tábornoknak a rendőri túlkapáshoz. agyrém. Blacks Loosed from Mordor.
Weltumsegler Jonatán
2020. június 08. 14:32
Követeljük George Floyd köztörvényes bűnöző szobrát a helyére. A ló maradhat!
amok
2020. június 08. 13:53
A senkik lázadása.
Emmanuel Goldstein
2020. június 08. 10:45
Ideje volt. Rasszista, rabszolgaságpárti gyilkosoknak nem jár szobor.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!