Nyughatatlan holt lelkek – Post Mortem kritika

Bátor és izgalmas vállalkozásra adta fejét alkotótársaival Bergendy Péter rendező: sok év munkája után elkészült az első magyar horrorfilm, a Post Mortem, mely hazánkat fogja képviselni az Oscar-versenyben. A zsáner valamiért eddig nem örvendett túl nagy népszerűségnek a hazai alkotók körében, pedig a mozihálózatok adatait tekintve a családi mozik, akciófilmek mellett ez a műfaj is komoly nézettséget produkál. Kereslet, igény tehát van rá Magyarországon is, ezért maga az ötlet nem volt hamvába holt Az Állítsátok meg Terézanyut!, a Trezor és A vizsga rendezőjétől, aki láthatóan tisztelettel és alázattal nyúlt a témához, egy vészterhes korszakba helyezve a történetet.

csak több ilyen is volt, ezek pedig nem passzoltak az eddig nézett történethez, vagy egyáltalán nincs megmagyarázva. És ahogy haladunk a vége felé, egyre több a kérdés: Mit keres egy zombi egy kísértetfilmben? Miért folyik a falakból a víz? Miért látta a film legelején Tomás Annát egy látomásban? Válaszok helyett azonban csak fokozódnak az események és az ijesztő jelenetek, és ahogy a moziteremben érezni lehetett, a nézők is kiestek a ritmusból. Kár érte, mert amíg a film nagy részében még összerezzent az ember a székben, amikor csak kapkodja a fejét, az nem segít abban, hogy beleélje magát. Voltak pedig jó elemei is, így egyáltalán nem nevezhető csalódásnak. Az Oscar-versenyben az eddigi életem során látott filmeket látva talán a Külön falkának nagyobb esélye lett volna bekerülni a következő körbe, már csak a téma és mozi kiforrottsága miatt is.

Összegzésként tehát elmondható, hogy a Post Mortem nem hull alá, nem vall szégyent, csak bőven lett volna benne több potenciál. A film nyitva is hagyja a kapukat egy esetleges folytatás lehetőségére. Ez pedig nem is lenne ördögtől való ötlet, hiszen a készítők biztos, hogy már most rengeteg tapasztalatot szereztek, a minőség adott, és ha csak kicsit is pontosabban rutinosabban állnak hozzá a következő filmhez, a műfaj rajongói biztos elégedetten csettintenének a vetítés után beálló csendes sötétségben. 

Nyitókép: Szupermodern Filmstúdió/Szvacsek Attila