A horror a tudattalan művészete – Bergendy Péter a Mandinernek

Miként fogadta Ön, valamint a stáb, hogy a Post Mortem képviseli Magyarországot a 94. Oscar-versenyben?

A Nemzeti Filmintézet közölte velem a hírt, természetesen nagyon örültem, de meg is lepődtem, nem számítottam rá, hiszen általában művészfilmeket szoktunk küldeni az Oscar-ra. Persze az Akadémia nem azt nézi, milyen stílusú egy film, hanem hogy jó-e vagy rossz. A Post Mortem reményeink szerint egy jó közönségfilm, kíváncsian várom, hogyan reagálnak rá a nézők. Hatalmas megtiszteltetés, hogy mi képviselhetjük Magyarországot ebben a megmérettetésben.

A horror világszerte népszerű műfaj, itthon mégis ez az első ilyen alkotás.

Gyermekkorom óta kedvelem a horrorfilmeket, volt olyan szerencsém, hogy láthattam egy-két nagy slágert Super 8-as verzióban már a rendszerváltás előtt. Az elmúlt rendszerben burzsoá műfajnak tartották, és be sem mutathattak moziban ilyen filmeket, talán ez a bélyeg rajta maradt, és nem is nagyon szeretik a szakemberek. Holott ha megnézzük a nemzetközi és hazai moziműsort, mit látunk? Fut egy képregényfilm, egy rajzfilm és egy horror, ez a három kategória a fiatalok kedvence. A kérdésére válaszolva, a némafilm-korszakban volt egy-két ilyen alkotás Magyarországon, de az egyik inkább tudományos-fantasztikus témájú, a másik pedig elveszett, nem sokat tudunk róla. Mostanság néhány független filmes készített ilyen típusú alkotást, meg volt pár thriller, amelynek voltak félelmetesebb jelenetei, de igazi, fővonalbeli horrorfilm nem volt.

Vajon miért?

Nem volt meg a kultúrája. Az ördögűző például egy 1973-as film, és csak 1989 után juthatott hozzá a magyar közönség. Sok embernek meglepő lehet, de legutóbb a horror itthon a Nyugatosok korszakában volt divat,

természetesen Edgar Allan Poe volt az ihletőjük. Azóta ez elfelejtődött, bár Amerikában nagy divatja van régóta a horrornak.

Ön pszichológusként végzett, ilyen szemmel is kifejezetten érdekes terület lehet.

Igen, a diplomamunkámat a horrorfilmek szimbolikájából írtam, a horrorfilmeket kedvelők személyiségéből. A horror tulajdonképpen a tudattalannak a filmművészete, az abban lévő emlékek, traumák, emberi archetípusok megjelenítési formája. Mi is törekedtünk arra, hogy több, a „tudattalant megbizsergető” szimbólumot belerakjunk a filmbe. Van, aki erre vevő, és van, aki nem, én bízom benne, hogy az Oscar-válogató zsűrijének tetszeni fog.

Fotó: Ficsor Márton

Az Oscaron szeretik a társadalmilag vagy politikailag érzékeny témákat, a Post Mortem rendelkezik ilyen tulajdonsággal?

Burkoltan a mi filmünk is ilyen, nem véletlenül játszódik az első világháború után, a spanyolnátha idején és a legnagyobb magyar tragédia korszakában, allegorikus szinten tehát van társadalmilag érzékeny vonala, bár más kérdés, hogy az Akadémia tagjai átérzik-e. 

Komolyra fordítva a szót, az ember tudattalanjával foglalkozunk, ez pedig hátha tetszeni fog nekik.

Sok műfaji fesztiválra nevezték a filmet, több szakmai díjat is nyertek.

A Filmintézet szinte az összes európai fantasztikus és horrorfesztiválra benevezett minket, és el is jutottunk a legtöbbe. Összesen 27 ilyen rendezvényen voltunk, és ebből 18 helyen volt versenyben a film, 13 díjat nyertünk. A Magyar Mozgókép Díjon mi kaptuk a legtöbb elismerést. Ezek alapján merem remélni, hogy sokan kedvelni fogják a filmet.

A Post Mortem a múlt század elején játszódik egy kis magyarországi faluban a világháború után, amikor a spanyolnátha éppen „tizedeli” a lakosságot. Honnan jött az alapötlet?

Nagyon prózai oka van: többször forgattam a szentendrei Skanzenben, és egy téli helyszínelés során felötlött bennünk, hogy az ilyenkor kies helyszín három hónapig üres, jó lenne kitalálni valami izgalmas filmet ide. A post mortem fotózás pedig érdekli az embereket, mindenkinek felkorbácsolja a kíváncsiságát ez a furcsa, kissé morbid foglalkozás. Elkezdtünk gondolkodni Hellebrandt Gábor alkotótársammal, hogy mikor, hol játszódjon a film, és végére egy izgalmas kísértettörténet kezdett körvonalazódni.

Ahhoz, hogy ez működjön, trükkökre van szükség. Számítógépes effektusokat vagy maszkokat és egyéb trükköket használtak inkább?

Mindent használtunk. Ez nagyon nehéz műfaj, nem véletlen, hogy Amerikában olyan embereket szednek össze a stábba, akik már csináltak horrorfilmet. Magyarországon a korábban említett okok miatt persze ilyen rutinnal kevesen rendelkeznek, ettől függetlenül elégedettek lehetünk, az egész stáb kitett magáért. A feszültségteremtést és azt, hogy izgalmas, ijesztő legyen, nekünk kellett létrehozni, nem volt könnyű feladat, de úgy érzem, sikerült. Persze nem szerettük volna, hogy percenként a szívéhez kapjon a néző egy „jump scare” miatt (olyan típusú ijesztés a horrorfilmekben, ahol hirtelen, nem vártan történik valami), ennek a túlzásba vitele olcsó húzás, mi inkább a hangulatra, az atmoszféra teremtésre mentünk rá. Bár az is igaz, hogy a film utolsó harmada pörgős lett, amolyan „ereszd el a hajamat”- érzése van az embernek. A spanyol és az angol kritikák meg is jegyezték, hogy kicsit Sam Raimi-s stílusa van. Ez persze nagyon megtisztelő nekem, hiszen ő egy élő legenda, és nemcsak ebben a műfajban alkotott maradandót. Szó ami szó,

Összesen 524 snittben van trükk, de a néző ennek a töredékét fogja csak látni. Sok effektust arra használtunk, hogy a korabeli világot, valóságot meg tudjuk teremteni, például eltüntettük a háttérben amúgy látható modern lakóparkot. A halottaknál is kellett használnunk számítógépes trükköket, mert ugye élő emberek játszották őket, amikor mozogtak, reflexszerűen a szemük is mozgott, ezt tüntettük el.

Mi volt a legbonyolultabb feladat?

Az árnyalakok ábrázolásával nagyon sokat szenvedtünk, hogy jól nézzen ki. De azt hiszem, elmondhatom, hogy maximalisták voltunk. Akadt olyan snitt, aminek a 261. verziója lett a végleges, annyit nyűttük. Emiatt is bízom benne, hogy felveszi a versenyt az amerikai filmekkel, bár jól tudjuk, hogy egy ilyen típusú horrorfilm, ennyi trükkel, maszkkal, kaszkadőrmunkával öt- vagy hatszorosába kerül Amerikában. A stáb lelkesedése nélkül nem sikerült volna ilyen jól az egész, márpedig ez fontos, mert a közönség ugyanolyan elvárással ül be erre a filmre is, mint egy nagyköltségvetésű hollywoodi horrorra.

Hogyan zajlott a színészek válogatása?

Az egyik főszerepre Hais Dorottyát szántam, akivel sok reklámfilmet csináltunk már együtt, de mivel hat évig tartottak az előkészületek, ő közben felnőtt. Szerencsénkre kiderült, hogy van egy húga, Fruzsina, szintén tehetséges, így bátran rábízhattuk a szerepet. Klem Viktorral pedig találkoztunk egy kávézóban, beszélgettünk, és mire elfogyasztottuk az italunkat, meggyőzött: övé volt a férfi főszerep. A többi színész is kiváló munkát végzett, de alapvetően természetesen Fruzsinának és Viktornak van a legnagyobb érdeme.

A gyerekszínészekkel foglalkozott pszichológus a munkálatok alatt?

Természetesen igen. Pszichológus és drámapedagógus is foglalkozott velük külön. A horrorfilmet amúgy is tizenévesen kezd el a legtöbb ember nézni, Hámori Gabriella és más is mondta a stábból, hogy nagy rajongója ennek a műfajnak.

Fotó: Szvacsek Attila

A film költségvetésénél felszaladt a szemem a 866 666 666 forintos összeg láttán. Ha ez véletlenül jött ki, akkor én már most megijedek.

Ez csak egy játék volt, így kerekítettük a szimbolika miatt. Így és efféle módon akartunk tisztelegni a nagy elődök előtt, mint például az Ómen. Amikor a pályázatot beadtuk 2012-ben, akkor sem véletlenül a hatodik hónapban, hatodik napon és hatodik órában jártunk abban az évben. Van egy elromlott állóóra is a fő helyiségben, és tippeljen, hány órát mutat. (Nevet)

Feltűnt, hogy minden filmjében van karácsony és temető.

Igen, bár vannak kétségeim, hogy meddig fogom tudni ezt tartani, mondjuk egy nyári, hajón játszódó filmben nehéz dolgom lenne. Komolyra fordítva a szót, ezek a dolgok itt is megjelennek, van egy temetői jelenet, illetve egy karácsonyi magyar népdal is elhangzik a filmben. Hogy miért van benne? Mert szeretem a temetőket és a karácsonyt is. 

A Post Mortem a hazai mozikban október 28-tól lesz látható.

Nyitókép: Ficsor Márton