Könyvet írt egy orosz régész a magyarok őseiről: Dmitrij Sztasenkovot arról kérdeztük, honnan származnak eleink, hol tartózkodtak az első évezred során, s milyen tényeket tudhatunk most az ősidőkről.
Dmitrij Sztasenkov régész, a Szamarai Egyetem docense, a Szamarai Regionális Történeti és Helyismereti Múzeum tudományos titkára, a történelmi tudományok kandidátusa. Ahogy olvasóink megszokhatták, lapunk kiemelt ügyként kezeli a magyar őstörténet hiteles kutatási eredményeinek naprakész bemutatását. Több tucat cikkben mutattuk be eddig a legfrissebb felfedezéseket, elméleteket, nyomon követjük nem csupán a magyar, de a külföldi kutatók vonatkozó munkásságát is. A világhírű ukrán régésszel, Olekszij Komarral és a Szibériából interjút adó Alekszandr Zelenkovval készült cikkek után újabb exkluzív anyaggal bővítjük sorozatunkat: Dmitrij Sztasenkov a Volga partjáról válaszolt a kérdéseinkre.
Nyitókép: Arany fülbevaló Proszvet lelőhely sírjából
***
Ha jól tudom, ön hazánkban született, a szovjet hadseregben szolgált az édesapja. Mennyire motiválta mindez abban, hogy a korai magyarok történetét kutassa?
Valóban Magyarországon, mégpedig Székesfehérváron születtem, 1969-ben. Édesapám katonaorvosként szolgált a Déli Haderőcsoporthoz tartozó motoros lövészezred egészségügyi vezetőjeként. 1972-ben ugyan visszatértünk a Szovjetunióba, de családunkban máig szívesen emlegetik a „magyar időket”, hiszen kedves emlékeink maradtak az országról. A Szamarai Egyetemen a kora középkort választottam, mint kutatási területet és teljesen természetes, hogy a korai magyaroknak a Dunához költözése előtti története is a tudományos érdeklődési körömbe került.
A szamarai Volga-vidék fontos szerepet játszott a korai magyarok történetében, ön pedig kiemelkedő jelentőségű könyvet írt a témáról. Miért kezdte el a régészeti monográfiát? Mi volt a cél?
Az említett területen 1995 óta végzett feltárásaink során kerámiatöredékek és az Urál és Délnyugat szibériai ugor/magyar kultúrkör egyéb különleges leletei kerültek elő a Kr. u. 1. évezred anyagában. A leletek gyarapodásával hamarosan elérkezett a pillanat, amikor már bizonyos általános megállapításokat is levonhattunk, illetve
A könyv fő célja annak bemutatása, hogy a Közép-Volga vidéke több évszázadon át magyar nomád csoportok által ellenőrzött terület része volt, a magyar leletkör korábban ismert lelőhelyei pedig a magyar nomád táborok helyét jelzik.
Magyar fazekas által készített kerámia
Ezüstcsat az övkészletről
Mi a könyv alapkoncepciója és melyek a legfontosabb következtetései?
Könyvem feladata, hogy összegyűjtse a jelenleg rendelkezésünkre álló összes információt a szamarai Volga-vidéken egykor megtelepedett magyar csoportok lehetséges hagyatékáról. Fontos, hogy ne csak a feltűnő, színes leleteket és a temetkezési anyagokat mutassuk be, hanem azokat az anyagokat is közzé tegyük, melyek a terület középkori településeinek ásatásaiból származnak. Ennek a megközelítésnek az eredményeképpen egy kifejező, meggyőző kép rajzolódik ki,
Bizonyosságot nyert, hogy a legkorábbi leletek már a 4-5. századból származnak. A következő évszázadokban a Közép-Volga környékén a nomád magyarok szezonális települései mutathatók ki, melyek a magyarság nagy részének Dunához vonulása után is fennmaradtak a térségben a keleten maradt magyarok révén.
Meddig lehet visszakövetni a magyarok történetét időben és térben? Ön mit gondol, honnan érkeztek a magyarok a Volga partjára? Hol lehetett a magyar őshaza?
A rendelkezésre álló anyagok alapján Nyugat-Szibériában és attól nyugatabbra, az Urálon túli területeken találhatók a legkorábbi, ősmagyarok által hátrahagyott emlékek. Régészetileg a magyarok elődei a késő szargatkai és a bakali kultúrkör anyagaiban bukkannak föl először
ahol a magyarság kialakulásának hosszú folyamata elkezdődött. A 6. századtól a magyar régészeti hagyatékot a manapság Baskíriának hívott régióban mutatták ki, a Dél-Urál nyugati előterében megjelent keleti eredetű kusnarenkovói és a karajakupovovói kultúra településeinek tanulmányozása során. Érdekes, hogy a szamarai Volga-vidéken ugyanez a népesség nagyon korán megjelent – mindezt a hun invázió idejére tehetjük, ami legkésőbb a 4-5. század fordulója.
A magyar-típusú lelőhelyek elhelyezkedése a szamarai Volga-vidéken
Proszvet lelőhely sírja
Dmitrij Sztasenkov
Mit tudunk a magyarok egykori, Volga-vidéki szomszédairól? A szomszédainkkal kialakított kapcsolatok állítólag magyarázatot nyújthatnak a magyarokat ért ótörök nyelvi hatásra is.
A régészeti leletek azt mutatják, hogy a magyarok ősei a Középső-Volga-vidéki tartózkodásuk évszázadai során valóban jelentős számú népcsoporttal érintkeztek. Különböző korokban különféle népek tűntek föl: iráni ajkú szarmaták, török nyelvű hunok, bolgárok, kazárok, a kijevi és az imenykovói kultúra szláv ajkú lakossága, valamint a finnugor nyelvű mordvinok. A magyarságra valószínűleg a 7. század végétől a 9. század elejéig tartó időszak volt a legnagyobb hatással: elsősorban a bolgárok és a Kazár Kaganátus nomád lakossága, köztük a tulajdonképpeni kazárok befolyását említhetjük. Ebben az időszakban a Volga mentén húzódott a határ a Kazár Kaganátus és a magyar törzsszövetség fennhatósága alá tartozó területek között.
mind a szamarai Volga-könyök (volgai átkelőhely védelme), mind a Volga bal partjának mellékfolyói, a Szamara és Szok folyók találkozásánál, hiszen kazáriai eredetű leleteket ma már egészen a Káma völgyéig ismerünk a Volgától keletre is.
Milyen szereppel bírtak a magyarok a kora középkori Eurázsiában?
Úgy tűnik, a magyarság egészen a 8. századig nem lépte túl a Volga folyó által körvonalazott természetföldrajzi határt, és jelentős területet foglalt el vagy tartott ellenőrzése alatt Eurázsia sztyepp és erdős sztyepp övezeteinek találkozásánál a Volga bal partján és az Urálban. A 8. századtól kezdődően a magyarok ősei már katonai egyezményeket köthettek a kazár adminisztrációval: a magyar harcosok egész különítményei találták magukat a Kazár Kaganátus északi határain, biztosítva a központtól távol eső területek és a kaganátustól függő népek feletti ellenőrzést.
Régészeti leletek alapján elmondható, hogy a magyar hatás élénken tükröződött a Kazár Kaganátus, sőt később még a Kijevi Rusz tárgyi, elsősorban katonai kultúrájában is.
amely egységeket aztán elsősorban a határ menti területekre küldték, ahol nagy volt a fegyveres összecsapások valószínűsége. Azzal, hogy a magyar lakosság nagy része a 9. században a Dunához vonult a Dnyeper-Dnyeszter vidékről, a magyar befolyás gyakorlatilag megszűnt a Kazár Kaganátus és a kialakuló Rusz hatalmi szférájában. Más volt a helyzet a Volgától keletre: a magyarok az Urál nyugati előterében és az urálontúli területeken a honfoglalás után is ellenőriztek kisebb területeket.
(A fordítást ellenőrizte és szakmailag lektorálta: Türk Attila)
További, érdekes képek:
Magyar női viselet rekonstrukciója a szamarai Volga-vidékről származó leletek alapján
A Proletarszkoje erődített telep, egy azon lelőhelyek közül, ahol 4–9. századi magyar-jellegű (uráli eredetű) leletek előfordulnak
Dmitrij Sztasenkov munka közben
A csapat
Európában kétféle Attila-kép létezett, az Árpádok nem voltak rászorulva Attilára, mint ősre, krónikásaink esetében pedig „ősvállalásról” beszélhetünk, nem „ősválasztásról” – mondja Szabados György.
A Herman Ottó Múzeum Régészeti Osztály csapata tartott közösségi régészeti napot.
A források a hunokat nevezik hunnak és szkítának, az avarokat szkítának, hunnak és avarnak, végül a magyarokat szkítának, hunnak, türknek, ám a magyarokat nem nevezik avarnak – hangsúlyozza a kutató.
Eddig is minden jel erre utalt, az új tömegsír feltárásával nem igazán maradtak kérdések az 1526-os mohácsi csata helyszínével kapcsolatban, miközben a részletekről is egyre többet tudunk.
A neves régész-történész Kontos Gábor hun és avar Attilákról szóló, érdekes elméletére válaszolva többek között kifejti: Attila a germán kultúrában lényegében pozitív hős, nem szörnyeteg! Első rész.
A kazár-bizánci kapcsolatok miatt megkerülhetetlen a Krím szerepe őstörténetünkben, az etelközi magyarságnak is nyoma van a félszigeten – árulja el egy hiánypótló könyv szerzője.
Egy ütős délelőtt a Sándor-palotában.
Újra kitett magáért a világhírű olasz művész.
