Új felfedezés tisztázhatja a honfoglaló magyarság eredetét — orosz régész a Mandinernek
2021. január 31. 08:00
Közel állunk ahhoz, hogy konkrét népcsoportot azonosíthassunk a magyarok közvetlen elődeiként – jelenti ki Alekszandr Zelenkov orosz régész a Mandinernek adott exkluzív interjújában. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem korábbi ösztöndíjasa Szibériából nyilatkozott lapunknak. Hangsúlyozza: a honfoglalók, valamint a Dél-Urál és Nyugat-Szibéria egykori népessége között a korábban feltételezett régészeti és nyelvészeti kapcsolatokat már az archeogenetikai eredmények is alátámasztják. Interjúnk!
2021. január 31. 08:00
p
0
0
476
Mentés
Nyitókép: Szibériai kora középkori kerámia
Alekszandr Zelenkov (1992), régész, a Tyumenyi Állami Egyetem Régészeti és Néprajzi Laboratóriumának tudományos munkatársa.
***
Ha jól tudom, Tyumenyben született, ami nincs is messze a feltételezett magyar őshazától.
Igen, Tyumenyben születtem, ott is élek. Tyumeny valójában kisvárosnak számít Novoszibirszkhez, Moszkvához, vagy Szentpétervárhoz képest (nagyjából 620 ezren lakják – szerk.), de a régió közigazgatási központja, alakjában pedig egy hatalmas szívre emlékeztet. Maga a terület híres kulturális sokszínűségéről, ahol hosszú évszázadok óta népek egész sora él egymás mellett: hantik, manysik, tatárok, nyenyecek – hogy az ismertebbeket említsük.
És a magyarok ősei?
Egyszer csak bekerültek a képbe. A lényeg, hogy az említett a népek egytől egyig hosszú fejlődési utat jártak be a századok során, majd az „út” egyik szakaszán felbukkantak a magyarok elődei, viharos gyorsasággal felszakítva aztán Kelet- és Nyugat-Európa történelmi szövetét. Azt kell mondanom, Nyugat-Szibériában gyakran találkozunk az előbb említett forgatókönyvvel, különösen akkor, amikor új régészeti leletek, adatok jelennek meg a kutatók szemei előtt. Bátran kijelenthetem:
az elmúlt tíz év során egyedülálló leletekkel gazdagodtunk,
melyek a népvándorláskor és a korai türk kor (Kr. u. 4–8. század) során kialakult kulturális kapcsolatok komplex és dinamikus képéről árulkodnak. Ma már azt is elmondhatjuk, hogy Nyugat-Szibéria déli területe fontos stratégiai szerepet játszott Dél-Urál, Észak-Kazahsztán és Altáj nomád népeinek gazdasági és politikai kapcsolataiban a kora középkorban. Kétségtelen az is, hogy a hagyományokat és szokásokat a szibériai törzsek továbbadták és „kölcsönözték” a történelem folyamán. Valószínűleg ez a körülmény a magyar nyom felkutatásának lehetősége is Nyugat-Szibéria etnikai mozaikjában.
Aleszandr Zelenkov (a kép bal szélén) ásatást vezet Tyumeny és Kurgan megyék határán (fotó: Szöllősi Mátyás)
Hogyan került végül Magyarországra?
Laboratóriumunk
már a kétezres évek eleje óta kutatásokat folytat a korai magyarokhoz köthető hagyaték kialakulásáról.
Ez az alap. A kulcs pedig a tudományos vezetőm, Natalia Matvejeva, aki komoly segítséget nyújtott: ötleteivel inspirált arra, hogy a tudományos munka során formálódó hipotézisek teszteléséhez és új koncepciók megfogalmazásához Magyarországra, Nyugat-Szibéria ragyogó, ősi kultúrájának örököséhez utazzak. A lehetőség 2017-ben érkezett el: ösztöndíjamat egy összetett és sokfordulós versenyen nyertem, és magától Oroszország elnökétől kaptam. Ennek az ösztöndíjrendszernek a lényege, hogy a legtehetségesebb diákok és doktorandusz hallgatók (az egész országban 2016-ban összesen 60-at osztottak ki) a világ legjobb egyetemein tanulhassanak. Magyarországon ennek az ösztöndíjprogramnak a keretében tanulhattam és gyakorolhattam 2017 decemberétől 2018 májusáig.
Miért éppen a Pázmány?
Az ösztöndíj elnyeréséhez vezető verseny legfontosabb feltétele az volt, hogy találjak egy partneregyetemet és egy tudományos vezetőt, aki érdekelt a közös munkában. Szerencsémre már ezt megelőzően, 2016-ban találkoztam egy izsevszki nemzetközi konferencián Türk Attilával, az Oroszországban is jól ismert magyar régésszel, akivel azonnal megtaláltuk a közös hangot a tudományos munkában.
Türk Attila az első pillanattól fogva segített nekem
a pályázati verseny mindegyik szakaszában, így kerültem végül Magyarországra, majd a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Történettudományi Doktori Iskolájában végeztem el félévnyi részképzést a Régészeti Műhely keretében.
Alekszandr Zelenkov konferencia-előadása Tyumenyben magyar kollégákkal (fotó: Szöllősi Mátyás)
Mi valósult meg az eltervezett célokból?
A szakmai gyakorlat előtt ambiciózus, nagy feladatok megvalósítását tűztük ki célul: egyrészt élőben is részletesen tanulmányozni a magyarok honfoglalás kori tárgyi hagyatékát és annak régészeti szakirodalmát, másrészt összehasonlítani azt Nyugat-Szibéria és az Urál vidék kora középkori régészeti kultúráival. Úgy gondoltuk például, hogy a temetkezési szertartások és a viselet területén fedezhetünk fel közös vonásokat.
És felfedezték őket?
Minden sokkal bonyolultabbnak bizonyult: a honfoglalók és a kora középkor nyugat-szibériai lakosságának anyagi kultúrájában ugyan nem találtunk közvetlen analógiákat, de az általunk genetikai vizsgálatra kijelölt minták biológiai összefüggéseiben igen. Ezen túlmenően az Urál keleti és nyugati oldalának magyarokkal kapcsolatba hozott kultúráinak, időrendi és régészeti összefüggéseinek idejemúlt modelljét sikerült pontosítani.
Célunk volt az is, hogy a magyar régészeket megismertessem az Urálontúl és Nyugat-Szibéria új középkori régészeti eredményeivel
– tartottam előadást a Pécsi Tudományegyetem régészeinek és a Magyar Tudományos Akadémián is –, mivel az általuk idézett 1970-1980-as évekbeli szakirodalom mára alaposan elavult.
Magyar és orosz régészek és hallgatók a tábortűz körül valahol Szibériában (fotó: Szöllősi Mátyás)
A korai magyarsággal az a helyzet, hogy az új hazába vezető úton sok más nomád csoporttal kellett együtt élniük, akik a 9. században Kelet-Európa sztyeppjeit és erdős sztyeppjeit lakták. A kulcs ebben a tekintetben a kazárokkal való kapcsolat volt, és a Volgától nyugatra, Etelközbe költöző magyarság régészeti hagyatékának, a „szubbotci régészeti horizont” leleteinek elkülönítése. Olekszij V. Komar, a jeles ukrán régész témában publikált monográfiája (2018) korszakos jelentőségű: fontos pontosításokat tesz és magyarázatot ad a vándorló magyarok műveltségének átalakulására is az új szomszédok kapcsán.
Meglepő módon
az Urállal és Nyugat-Szibériával való összeköttetés sem szűnt meg a Kárpát-medencei új magyar hazába költözés után.
Az ujelgi temető anyaga, amelyet a cseljabinszki Szergej G. Botalov publikált, másrészt a Tobolszk városában felfedezett különböző leletek mind arra utalnak, hogy a magyarok egy része keleten, az Alma materban maradt, sőt, tarthatták a kapcsolatot nyugati rokonaikkal — talán a volgai bolgárokon keresztül —, jellegzetes hagyatékukat pedig nyomokban egészen a mongol korig megőrizték.
Mire jutott a magyar nyelvvel?
Hát, nem könnyű a dolog. Jelen pillanatban a magyar régészeti szakirodalmat olvasom, illetve a szaknyelvet már jól megértem, valamint képes vagyok egyszerű mondatokkal kifejezni magam.
A legfrissebb orosz szakirodalom szerint honnan származik a nyelvünk?
Az, hogy a magyart nehéz megtanulni, nem véletlen, hiszen az uráli nyelvcsaládba tartozik: a manysi és a hanti nyelvekkel együtt a Kr. e. 3000 körül kialakult ugor ősnyelvből eredeztethető. A magyar népről azonban az első információk csak a Kr. u. 9. század derekán bukkannak fel: választ adni tehát arra a kérdésre, hogy mikor jelent meg a magyar nyelv, rendkívül nehéz és további kutatásokat igényel a nyelvészektől.
Az orosz tudósok úgy tartják, hogy az önálló magyar nyelv megjelenése a korai vaskorba nyúlik vissza,
a szargatkai régészeti kultúrkör (Kr. e. 4 – Kr. u. 4. század) dominanciájának az idejére Nyugat-Szibéria erdős sztyeppjein, vagy a megjelenést még korábbra, a Kr. e. 1200-500 közé teszik. A magyar nyelvre később, a Kr. u. 5–9. században a török nyelvek hatottak a kazárokkal, onogurokkal, bolgárokkal és más török nyelvű nomád népekkel való kapcsolattartás eredményeként. Később pedig, a 9. századtól – részben Etelközben, majd a Kárpát-medencébe érkezést követően – a magyarok a szláv szókincsből is kölcsönöztek.
Alekszandr Zelenkov és Türk Attila a laborban (fotó: Szöllősi Mátyás)
Mi a fő kutatási területe és hogyan kapcsolódik ez a magyarok történetéhez?
A kora középkori Nyugat-Szibéria népességének anyagi kultúráját tanulmányozom a Kr. u. 4–8. század időszakából. Speciális régészeti témakörök egész sorával foglalkozom, amelyek felölelik a szibériai népek életmódját, világképét és etnikai összefüggéseit egyaránt. Hangsúlyoznom kell, hogy nagyon fontos időszakról beszélünk Nyugat-Szibéria történetében, hiszen a korban ez a régió egy eurázsiai kontaktzóna volt, ahol a helyi népesség nomádokkal találkozott:
az általunk feltárt leletanyagban megtaláljuk a szarmata, hun és a korai türk népek kultúrájának nyomait.
Ezen kívül nyilvánvaló összefüggések mutathatók ki a nyugat-szibériai népcsoportok, a Dél-Urál és a Káma folyó nyugati régiójának törzsei, valamint Észak-Kazahsztán és a keletebbre lévő Altaj régió között. Elmondhatjuk, hogy az időszak vizsgálata alapvetően fontos annak megértéséhez, hogy a szibériai népesség mely konkrét csoportja járult hozzá a legnagyobb mértékben a magyarság, mint nép kialakulásához, mielőtt az évkönyvekben megemlítették volna őket, és felbukkantak volna a Dél-Urálnál.
Vannak konkrétumok?
Jelen állás szerint feltételezzük, hogy
az ominózus népcsoport az úgynevezett potcsevasi régészeti kultúra népessége lehetett,
akik a Kr. u. 6-8. század folyamán az Irtis folyó alsó és középső folyásánál éltek. Később, a 8. századra elérték Nyugat-Szibéria déli erdős sztyeppjét (ez ma Kurgan megye Oroszországban, illetve Észak-Kazahsztán). Fontos hangsúlyozni, hogy a potcsevasi kultúra képviselői fennállásuk során végig szoros kapcsolatban álltak a török nyelvű és kultúrájú csoportokkal: erről árulkodnak a temetkezési szokások egyes elemei és a pusztai nomádok körében népszerű övkészletek egyaránt.
A népcsoport etnikumáról lehet tudni valamit?
Erről számos vélemény létezik: egyes kutatók szerint szamojédok voltak, mások szerint ugorok. A jövő kérdéséről beszélünk: egyszerűen nincs elég adatunk még az etnikumok azonosításához, de abban teljesen biztos vagyok, hogy a következő néhány évben átütő felfedezések várnak ránk. A Tyumenyi Állami Egyetemen egy egész régészeti kutatócsoport foglalkozik a ’magyar kérdéssel’, melyhez a legnagyobb orosz tudományos alap több pályázati támogatást is nyertünk.
A cikkben szereplő régészeti kultúrák lelőhelyei Dél-Nyugat Szibériában, a zöld jelek mutatják a magyarok feltételezett elődeinek nyomait
Melyek a magyar őstörténet legnagyobb kérdései, rejtélyei egy orosz régész szerint?
A történettudomány és a régészet fő kérdése: a népek eredete. Jelenleg a világ tudományos közössége számára hatalmas mennyiségű forrás és módszer adott az ilyen jellegű, különösen összetett feladatok megoldására. Minden elfogultság nélkül mondhatom, hogy ebből a szempontból – is – a Pázmány Péter Egyetem Türk Attila vezette régészeinek és antropológusainak szorgalmas és eredményes, témában zajló kutatásai minden tiszteletet megérdemelnek. Munkájuk földrajzi lefedettségét és a legmodernebb archeogenetikai kutatásokhoz való kapcsolódásukat példaértékűnek tekintik Oroszországban.
Lehet az eredet kérdésére kielégítő választ adni a jövőben?
Tavaly novemberben (2020) egy rangos tudományos folyóiratban, a Scientific Reportban jelent meg magyar és orosz tudósok hosszú évek munkájára támaszkodó, közösen jegyzett, nagyívű, összefoglaló, bioarcheológiai és régészeti cikke, amelyben mi is részt vettünk. Azt vizsgáltuk, hogy a Kárpátok, a Káma régió és Dél-Urál egykori népességeinek – amelyek tárgyi hagyatékát összefüggésbe hozták korábban a magyar őstörténettel – csontjai genetikai szempontból miről árulkodnak. Az eredmények önmagukért beszélnek: közvetlen kapcsolatot bizonyítanak az uráli lakosság és a honfoglaló magyarok között.
Megállapítottuk, hogy a magyarság etnogenezisének egyik fontos összetevője keletről, Nyugat-Szibériából és a Volga–Dél-Urál térségéből származhat. A Kr. u. 6-9. századi, már említett potcsevasi és nyizsnyeobszki kultúra egykori területén még további vizsgálatokat végzünk annak a hipotézisnek a megerősítéséhez, hogy valóban
a potcsevasi kultúrában láthatjuk-e a magyarok etnogenezisének kulcsfontosságú szerepét.
Úgy tudom, több magyar témájú cikket írt hazaérkezése óta, és a tyumenyi régészeti labor is fókuszált a témára. Sőt, egy konferenciakötet nemrég jelent meg a magyar kérdésről. Milyen új kérdések és válaszok bukkantak föl?
Jelen pillanatban úgy áll a helyzet, hogy sikerült összefoglalnom a Tyumenyi, Omszki és Kurgani régiók hatalmas területéről származó, kora középkori régészeti források jelentős részét. Hogy érzékeltessem a méretarányt: 370 ezer négyzetkilométerről van szó, ami Magyarország területének a négyszerese. A lényeg: egészen a közelmúltig úgy gondolták, hogy Nyugat-Szibéria kora középkori népességének különböző csoportjai egymástól elzárva fejlődtek. Az összehasonlító kutatások eredményei alapján állíthatjuk, hogy ez nem így volt, a csoportok szoros kapcsolatban álltak egymással és
egyformán szembesülniük kellett az életüket érintő katonai és éghajlati fenyegetésekkel.
A régészeti szakkifejezések szintjén a bakali, potcsevasi és karimi régészeti kultúrákról beszélünk. Ezek egykori népessége különbözött a gazdálkodásban, a munkaeszköz-használatban, vagy például a túlvilágról alkotott elképzeléseiben is.
Ob, Tobol, Isim, Irtis
Részleteket is megtudhatunk ezekről a kultúrákról?
Erősen feltételes módban kijelenthetjük, hogy a bakali kultúra egy iráni nyelvű, félnomád életmódú népesség örökösének tekinthető, akik az urálontúli terület erdős sztyeppi övezetében éltek. Továbbá, a sajátos karimi kultúra egykori képviselői a Tobol, az Isim és az Irtis folyók völgyei mentén elfoglalták a tajga keskeny, déli sávját. Jellemző volt rájuk a hamvasztásos rítusú temetkezés és bronz kiegészítőkkel gazdagon díszített ruhákat viseltek. Úgy tűnik, az Ob alsó folyásától érkező betelepülőkről van szó, akik aktív résztvevői voltak a nomádokkal folytatott prémkereskedelemnek: ez magyarázhatja díszes ruházatukat és kultúrájuk viszonylagos gazdagságát.
És a magyar szempontból legizgalmasabb potcsevasi kultúra?
A potcsevasi kultúra népessége – akik az Irtis folyó völgyében, a déli tajgán éltek (Omszki régió) – szinte „ipari mértékben” halászott és vadászott, melyet az Irtis és Isim folyók árterén és alacsony teraszain épített városias településeik támasztanak alá, amelyeket kifejezetten az ilyen típusú gazdaságok számára építettek. Mint mondtam, a terület minden bizonnyal török nyelvű és kultúrájú népek hatása alatt állt, ez magyarázza az anyagi kultúrájukban fellelhető lovasnomád stílusjegyek egész sorát.
Valamikor a 7. század elején, amikor a Türk Kaganátus keleti és nyugati részre esett szét, a potcsevasi népesség délre (Észak-Kazahsztán), nyugatra (Észak-Kurgani megye) és keletre (barabai erdőssztyepp) is terjeszkedni kezdett. Érdekes jelenség, hogy ugyanebben az időszakban a Dél-Urálnál megjelent az ismert kusnarenkovói kultúra, amelyet gyakran társítanak a magyarok őseivel. Részletes elemzéssel mutattam ki több tudományos cikkben, hogy
a Dél-Urálban talált kusnarenkovói jellegű kerámiák és a temetkezési rítusok megegyeznek a potcsevasi hagyatékkal!
Ezért nem is kérdés, hogy további terveim között szerepel a Dél-Urál kora középkori lelőhelyeinek összehasonlítása az urálontúli területek és Nyugat-Szibéria hasonló korú hagyatékával.
Magyar és orosz régészek, hallgatók közös ásatáson a magyar őshaza nyomában (fotó: Szöllősi Mátyás)
Mi nőtt a szívéhez Budapesten? Mit szeretett meg az országban?
Először is: Budapest a kedvenc európai városom! A városok karakterét a történelem és a kultúra alakítja, így fel sem lehet sorolni a magyar főváros gazdagságát...a Magyar Nemzeti Múzeum, Aquincum, az Operaház, a Budai vár, a történelmi parkok: képtelenség a végére érni. De nem csak Budapestről vannak tapasztalataim. A magyar kollégák érdeklődésének köszönhetően előadás-sorozatot tarthattam az Urál és Nyugat-Szibéria régészetéről Esztergomban, Pécsen és Szegeden is, ahol megtapasztalhattam a rendezvény szervezőinek vendégszeretetét. Őszinte véleményem, hogy Magyarország egy csodálatos hely,
ahol az emberek értékelik történelmüket és kulturális örökségüket.
Tervezi a visszatérést?
Mindenképp! Személyesen is megosztom majd új felfedezéseimet, ötleteimet. Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy mély hálámat fejezzem ki Türk Attilának és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem összes munkatársának és hallgatójának, továbbá valamennyi magyar barátomnak, akik segítettek a hétköznapokban vagy a tudományos kérdésekben Magyarországon. Egész életemre szóló tapasztalatot, emléket hoztam magammal!
(A fordítást ellenőrizte és szakmailag lektorálta: Türk Attila)
***
A magyar őstörténettel foglalkozó korábbi tudományos interjúink itt olvashatók:
Európában kétféle Attila-kép létezett, az Árpádok nem voltak rászorulva Attilára, mint ősre, krónikásaink esetében pedig „ősvállalásról” beszélhetünk, nem „ősválasztásról” – mondja Szabados György.
A források a hunokat nevezik hunnak és szkítának, az avarokat szkítának, hunnak és avarnak, végül a magyarokat szkítának, hunnak, türknek, ám a magyarokat nem nevezik avarnak – hangsúlyozza a kutató.
Eddig is minden jel erre utalt, az új tömegsír feltárásával nem igazán maradtak kérdések az 1526-os mohácsi csata helyszínével kapcsolatban, miközben a részletekről is egyre többet tudunk.
A neves régész-történész Kontos Gábor hun és avar Attilákról szóló, érdekes elméletére válaszolva többek között kifejti: Attila a germán kultúrában lényegében pozitív hős, nem szörnyeteg! Első rész.
Nem ellenzékellenes narratívát képviselünk többen az ÖT-ben, hanem ellenzékkritikusat.
p
24
0
19
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 476 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alkaloidablog
2021. február 03. 14:35
Szeretném jelezni, hogy itt meg is fejtettem a magyar etnogenezist :D
1.) A népvándorlást kiváltó keleti inváziók mindegyikénél olyan mérvű demográfiai változások történnek Európában, amelyek a későbbiekben több új állam megjelenését is kiváltják.
2.) Mind a hun, az avar, és a mongol betörés mondjuk így: "betol" népelemeket nyugatra.
Egyedül a magyar Honfoglalás idejéről nem tartjuk számon a "betolt" népelemet. Mintha másképp zajlott volna a dolog, mint ahogy annak ismert módon végbe kellett volna mennie.
3.) Pedig nem, a történet tehát a következő: Árpád türkjei valóban türkök, törökös nevekkel, törökös kultúrával, fegyverzettel és a jellegzetes pusztai nomád fejedelemségek sajátos államszervező képességével érkeznek.
A keresett "betolt" nép pedig a Kárpát-medencében már korábban - előlük is menekülő - finnugor nyelvű, maga is lovasíjász, félnomád ugor népelem, a magyarok. Hogy korábban megütköztek-e a türkökkel, voltak-e csatlakozó segédcsapataik a türkök oldalán is, ezt nem tudjuk, de mindkettő megtörténthetett.
4.) Így helyére kerül a Honfoglalás története, az úgynevezett kettős-honfoglalás elmélete, az avar időszak második felében megjelenő griffes-indások megjelenése, az ugor típusú magyar nyelv térhódítása és többségivé válása, a honfoglaló türkök önazonosságának igazsága és tárgyi kultúrájuk 100%-os töröksége is, minden elemre magyarázatot kapunk.
Köszönöm a figyelmet :D
Tehát ez a kettősség szabályszerűségnek tekinthető: a népvándorlás korát ezért is nevezzük így, népvándorlásnak. Mert a keletről induló inváziók nem csak saját népességükkel jelentek meg nyugaton, hanem minden esetben tektonikus népmozgalmakat indítottak el a felperzselt területekről, így az ott korábban mozaikszerűen multietnikus területek népessége a hódítókkal együtt zúdult rá a szűkebben vett Európára.
Ha Árpád türkjei voltak a magyarok, kérdés, hogy mely népelemek nyugatra tolása fűződik a megjelenésükhöz? A kabarok és eseleg a korai székelyek jöhetnek itt számításba, akik közül a székelységről tudható, hogy mindig magyar nyelvűek voltak. De valószínübb, hogy már a honfoglalást megelőzően, az ugor népesség nyugatra mozdulását és Kárpát-medencei megjelenését az Avar Kánságban is a türk mozgások generálták, azaz a magyarok már itt vannak, amikor Árpád türk népe "utoléri" őket, majd betörve a medencébe klasszikus nomád, adóztató, ótörök típusú fejedelemségbe szervezi/kényszeríti őket.
"...Egyáltalán 50 év múlva érdekel-e még valakit egy ilyen kacifántos nyelv és kifinomult szokásjog, ekkora zsidó nyomás alatt..."
Az utóbbi időben felkapott lett Oscar Spengler A nyugat alkonya című munkája. Ő valami olyasmit mond, hogy mint minden más kultúra, a klasszikus európai is úgy fog eltünni, hogy a helyét a gyenge másolat veszi át. A talmi, kiüresedett "pszeudó-európa". Ez a folyamat népességcserével is jár. Kár, hogy nem figyelt eléggé és nem vette észre, hogy a Magyar Királysággal már a dualizmus idején elindult ez a folyamat és mára nagyrészt be is fejeződött.
Nálunk egyértelműen a zsidóság testesíti meg a pszeud-magyarságot. Sokszor tényleg a létező legjobb szándékkal, gyakran ravaszul és hamisan, ez mindegy. Igazi Magyarország már nincsen, ez az ország legkésőbb a századfordulóra egy Pre-Izraellé változott át, a magyar kultúra pedig a magyarnyelvű zsidóság olymértékű torzítását szenvedte el, ahonnan nincsen visszaút. Ez már az ő kultúrájuk, 120 éve övék a szó, övék az újság, a média, a rádió, a tévé, a net... a közvélemény.
Tehát a kérdésére a válasz: igenis fogja őket érdekelni ez a nyelv és ez a terület is, sőt ez az érdekesmód átalakult kultúra is. Én pusztán annak adok hangot, hogy lássuk: ez az egész Attilás, hunos narratíva, a pozsonyi csatás szörnyűséggel ez valójában zsidó hatás, és egy sajátos önérdek mentén alakult ki. Félrevezető a szélsőjobbhoz kötni. Ezen csúszik meg mindenki.
Érdekes az itt kommentelőktől olvasni, hogy mennyire nem akarnak "halászó-vadászó" és "primitív" ősöket. nem is ismerik ennek a létezésnek az európai kultúrában valaha élt igen magas presztizsét, ennek a létezésnek az "ethoszát". Pedig milyen elterjedt egy dolog. A természettel egy rezgésben élő, a vadont uraló vadász mitikus alakja, a békésen halászó családfő, a kisszámú, összetrató közösség és a többi.
És fel sem tűnik nekik, hogy a "halszagú rokonság" gúnyszava egy jiddis káromlás, mint a "zsírosszájú paraszt". Mert ennek a pszeudo-magyar, asszimilált tömegnek zsenánt a vadász, a halász figurája. Nekik vér és arany kell, Attila és a világ térdrekényszerítésének az ethosza, Róma porbahullása, keleti bódulat, bosszú, ármány... Így ejti foglyul a szegény maradék magyart ez a fantasy világ, de olyan gátlástala módon, hogy mára elhiszik a szarvakkal díszített lovasokat, a feketebőrű Attilát, a világ legősibb népének meséjét, a 40 000 éves Kárpát-medencei őshazával, a testvérnépekkel együtt.
Eleve, hol volt olyan valaha, hogy "testvérnép"? Ez eleve egy zsidó önmeghatározás, a szétszakadt népük okán esetleg, de semmilyen valós értelme nincsen ma sem, hogyan lett volna 1500 évvel ezelőtt bármi ilyesmiről szó? Még azt is elhiszik, hogy a zsidók terjesztik a finnugor elméletet, miközben alig ismert olyan származású finnugrista, jellegzetesen németes és népies (volkisch) tudományág pár kivétellel, miközben minden turkológusunk zsidó. Pazar sztori egyébként, olyan álhatatosan csinálják, hogy ez ellen nyerni már nem lehet, az tuti.