Kinizsi Pál emlékezete – hol nyugszik Mátyás veretlen hadvezére?

Vendégszerzőnk, Kandikó Csanád írása

„Elvégezé Múzsám a maga dalját, s már indúlt, hogy vederbe szedje hamvait; de a sírt felfeszegetve találta” Csokonai Vitéz Mihály: Kinizsi Pál hamvai (részlet)

Idei hír – a Mandiner is foglalkozott riportban a témával –, hogy fény derülhet a Hunyadi-család származására, valamint több mint 400 év után azonosíthatják Hunyadi Mátyás maradványait.

Mátyás királyhoz hasonló utat járt be kedvenc katonájának, Kinizsi Pálnak a porhüvelye is. Vázsonykő urának hamvait ugyanis nem véletlenül nem találta sírjában Csokonai múzsája: a hős örök nyugodalma mindössze 214 esztendeig tartott, amikor is kincskeresők feltörték, és kirabolták a sírját. Hogy hol vannak a törökverő hős relikviái és földi maradványai, annak ebben a cikkben igyekszik utánajárni szerzőnk. 

Sírhant a török félhold árnyékában

1494. november 24-én (mások szerint 29-én) a mai Szendrő (szerbül: Smederevo) közelében hunyta le örökre a szemét Kinizsi Pál hadvezér, országbíró. Az ekkor már két éve súlyos beteg, hordszéken utazó hadvezér ott halt meg, ahol élete nagy részét töltötte: a török ellen vonuló sereg táborában. Halálának pontos okát rejtély övezi: egyesek szerint gutaütést kapott, mások szerint pedig malária vitte el. Maradványait végrendeletének megfelelően az általa alapított vázsonykői pálos kolostorban helyezték örök nyugalomra. 

A kutatók mindezidáig úgy gondolták, hogy az országbíró temetése nem nélkülözte a pompát: Darnay Kálmán például egy gyönyörű, meseszerű történetben írja le Kinizsi halottas menetét s magát a temetési ceremóniát. Aigner Jenőnek, Kinizsi Pál kiváló monográfusának Magyar Benigna életére vonatkozó legújabb kutatásaiból tudható azonban – amelyek közlését ezúttal is köszönöm –, hogy ez távol áll a valóságtól. Az özvegy hatalmas sietséggel szervezte meg a törökverő utolsó útját, olyannyira, hogy az ország főurainak nagy része meg sem tudott jelenni rajta, s ezt Szapolyai István nádor szóvá is tette.

A temetést követő években elkészült a kolostoralapító tumbája, melynek

A fedlappal kapcsolatban Zákonyi Ferenc kiemeli, hogy ez az egyetlen olyan vitézi sírkő, melyen oroszlán mellett más figura is található: ez jelen esetben – stílszerűen – egy halott török.

1507-8 tájékán Magyar Benigna második férje, kamicsáci Horvát Márk is elhunyt, aki szintén a pálosok kolostorában várta a feltámadást, az első férj, Kinizsi Pál tumbájához hasonlóan vörösmárvány sírkővel fedett sírban. A viharfelhők viszont egyre gyűltek Vázsony vidékén: a török 1543-ban Fehérvárt, 1552-ben pedig Veszprémet hódoltatta. A környező falvak urai ugyanezen év májusában jobbnak látták, ha az üresen maradt kolostort felrobbantják „nehogy a török belészálljon”. 

Halálának szinte napra pontosan a 99. évfordulóján török kézre került vázsonykői fészke, s azon is maradt egészen 1598 augusztusáig. 

Kinizsi és Horvát sírjai és a török viszonylag jó szomszédok voltak, ami nagyrészt az egy évszázada halott Kinizsinek köszönhető. Az oszmánok a legendák szerint mindösszesen egy alkalommal látogattak el a vörösmárvány sírkőhöz, annak is rossz vége lett.
A legenda szerint egy puskával felszerelt janicsár pont a vázsonyi erdőt járta, amikor meglátta a romok alatt csillogó vörösmárvány sírkövet. Bevetette magát a bokrokkal körbenőtt kolostorba, s észrevette, hogy az nem más, mint a törökök gyilkosának, Kinizsi Pálnak a sírköve. Gondolt egyet, megtöltötte puskáját, s tüzelt. Balszerencséjére a golyó a vörösmárvány sírkőről gellert kapott, és Kinizsi szívéről egyenesen az oszmán harcos szemei közé szállt, aki – Győrfi Pál után szabadon – a helyszínen életét vesztette. Azóta szállóige, hogy Kinizsi még a halála után is öli a törököt. 

Hogy az először 1746-ban feljegyzett monda igaz-e, nem tudni. Az viszont tény, hogy

A történet mindenesetre köztudomásúvá vált, s előfordult már olyan is, hogy a Kinizsi-vár török látogatója jobbnak látta elkerülni a hírhedt vörösmárvány sírkövet a várkápolnában. A végvári időszak nem kímélte tehát Kinizsi (és Horvát Márkus) síremlékét, ugyanakkor a maradványok háborítatlanul maradtak. Egyelőre.

Kinizsi Pál sírkőtöredéke (forrás: http://kinizsivar.hu/siremlekek/)

A Kinizsi-ereklyék fosztogatói

A török az 1680-as évek után már nem veszélyeztette Vázsonyt és környékét, s a vár – és ezáltal a mezőváros – jelentősége csökkenni kezdett. A Rákóczi-szabadságharc közepén azonban fontos szerep jutott Vázsonynak, itt volt ugyanis a kuruc hadak egyik főhadiszállása. 1707-ben a mezőváros melletti Csepely/Nőzsér mezején döntetlen kimenetelű csatát vívtak a magyar és labanc seregek, s egyes források szerint még 1708-ban is kuruc kézen volt Kinizsi birtoka. Hogy ez az évszám miért fontos, arra hamarosan visszatérek.

Ahogy Fényes Elek, az első magyar statisztikus írja: „A sír az omladékok alá levén temetve, sokáig sértetlenül maradt, mígnem némelly kincskeresõk a sírt feldulván, a testeket kihányták. Kinisynek tetemei egy rézsodronyból kötött mesterséges pánczél üngben valának; mellette feküdt vitézül forgatott kardja. A sírdulás után az uradalmi fõtiszt a tetemeket uj koporsóban a kath. paroch. szentegyház mellé eltemettette; a sirt fedezõ márványtáblát a pusztavár falaiba berakatta; a pánczélos üng s kard pedig a felügyelõi házba vitetett.”

Horvát és Kinizsi sírját kirabolták, a törökverő sodronyingét és pallosát a Zichyek később elkobozták, s vázsonyi kastélyukban mint ereklyét őrizték. A pallost és a sodronying két ujját, valamint a sodronying vassapkáját gróf Zichy Ferenc főpohárnokmester 1812-ben a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta, míg a sodronying maga 1851. szeptember 9-én került a múzeumba Nagyvázsony friss ura, Todesco Eduard báró küldeményeként. 

A Kinizsi-ereklyékről és sorsukról Aigner Jenő ír igen részletesen. Ő Rácz Béla alapján megemlíti, hogy a sírból kiemelték Kinizsi országbírói pecsétgyűrűjét is, amely a századelőn a Darnay-múzeumban volt kiállítva. Ennek a gyűrűnek az eredetiségét sokan kétségbe vonták, és a tudomány mai eszközeivel sem lehet közelebb jutni a rejtélyhez, mivel a háború után a gyűrűnek nyoma veszett. Aigner megemlíti még Kinizsi Pál „kesztyűjét”, amelyet Rómer Flóris látott az 1860-as években Kinizsi „vasingével” és „fejfedőjével” együtt. Az, hogy a kesztyű mit takar pontosan, nem egyértelmű. Vannak olyan feltételezések, amely szerint Rómer ezzel a vasing ujjait akarta megemlíteni.

A gyűrűvel ellentétben

a vasing egyes részeinek eredetiségét ellenben sokan kétségbe vonják. Mivel a sodronying jól láthatóan négy különálló részből van összeillesztve (vassapka, két ingujj, valamint az ingrész), ezért Ladó Árpát-Gellért szerint nem valószínű, hogy annak egésze Kinizsi Pálhoz tartozott volna.

Ez alapján két, egymást nagyjából kizáró eset állhat fenn. Az egyik szerint Kinizsit egy szövegkabátban temették el, amelynek nyakához és kezeihez voltak hozzáerősítve a sodronyból álló részek. Ebben az esetben tulajdonképpen egy fegyverkabátról van szó, amely fémből készült ujjrészei ott védték a harcost, ahol a lemezvért - amelyet a sírkövön is „hord” Kinizsi - nem védte viselőjét: fején és felkarján. A másik elmélet szerint Kinizsit egy sodronyingben temették el, annak azonban elvesztek az ujjai és a csuklya is. Ezen elmélet szerint tehát vagy a vasing tartozott Kinizsi Pálhoz, vagy a két ingujj és csuklya, a kettő egyszerre valószínűleg nem.

Mások pont az ellenkezőjét vallják, szerintük Nemzeti Múzeumban található sodronying teljes egészében Kinizsihez tartozott, azt csupán a sírrablás után darabolták fel, s a hiányzó láncszemek miatt nem sikerült tökéletesen összeilleszteni.

Visszatérve a sírrablásra: az, hogy ez mikor történt, arról különböző feljegyzések vannak. A szakirodalomban három évszám forog közszájon: 1708, 1768, valamint 1794. Az 1768-as évszám a Nemzeti Múzeum 1825-ös lajstromában kerül első ízben említésre, onnan veszik át többen, s sok helyen mind a mai napig ezen dátumra hivatkoznak. Az 1794-es évszámot a dr. Szalay József és dr. Baróti Lajos által írt „A magyar nemzet története” című mű, valamint a „Nagyvázsonyi séták” c. 1954-es kiadású útikönyv említi. Hasonló időpontot említ Oláh János pécselyi lelkész is, aki „Balaton mellyéki túdósítások barátságos Levelekben” c. 1834-ben kiadott művében azt írja, hogy Kinizsi sírját 30-35 évvel korábban, azaz 1799-1804 között fosztották ki.

Látszólag nehéz eligazodni a sok forrás között. A kérdés tisztázásához azonban a segítségünkre van Bél Mátyás Veszprém vármegyéről szóló leírása, amelyet 1735 augusztusában fejez be s terjeszt fel a helytartótanács elé jóváhagyásra. Ebben megemlíti, hogy Zichy Imre birtokában van Kinizsi Pál pallosa és mellvértje is. Ez azt jelenti, hogy

hiszen a Kinizsi-sír mellékletei már a földesúri család birtokában voltak.

A Kinizsi-ereklyék sorsa tehát nagyjából ismert, a kérdés, hogy hol található Kinizsi Pál sírja.

A nagyvázsonyi pálos kolostor napjainkban

Hol sírjaik sem domborulnak

Kinizsi Pál maradványainak és sírjának a felkutatása érdekében egészen a 20. század elejéig nem történtek jelentősebb erőfeszítések. A századfordulón ez megváltozott, ekkor több expedíció is indult Mátyás kedvenc katonájának felkutatására. 
Azt már az elején le kell szögezni, hogy Kinizsi sírjának a keresése, valamint a maradványok felkutatása nem minden esetben azonos. A századelőn ugyanis feledésbe merült az eredeti sírhely is, s sokan először ezt próbálták meg azonosítani – talán abban reménykedve, hogy további maradványtöredékekre bukkannak az elhagyott sírgödörben. Amikor tehát valaki Kinizsi sírját kereste, az esetek nagy részében nem is gondolt a maradványokra, csupán az eredeti temetkezési helyet kívánta meghatározni. A kettő közül egyébként már ebben az időben is az eredeti sírhely felkutatása volt a könnyebben kivitelezhető feladat.

Minden bizonnyal ez történt 1902 szeptemberében is, amikor futótűzként terjedt a magyar sajtóban a hír, hogy dr. Szendrei János, a magyar régészeti társaság titkára biztos információkkal rendelkezik Kinizsi sírjáról, s azon év októberében meg is kezdi a feltárásokat. Az, hogy a kutatások megkezdődtek-e egyáltalán, s ha igen, milyen eredményekkel jártak, nem tudni, az újságok és szakirodalom ugyanis – jelenlegi kutatásaim alapján – ezt követően nem említik Szendrei vállalkozását. Szendreihez hasonlóan járt el Németh Gábor nagyvázsonyi plébános, helytörténész is, aki 130 cm mélyen ásta fel a hadvezér sírját, maradványokra utaló jelet azonban nem talált.

Kinizsi és Horvát Márk sírját végül 1959 június-júliusában tudta azonosítani egy Éri István vezetésével eljáró régészcsoport, amely a sírok elhelyezkedéséből, valamint sírkőtöredékekből egyértelműen megállapította, hogy

míg a bejárathoz közelebbi részen Horvát Márk tumbája állt. A törökverő sírját tehát több mint hatvan éve minden kétséget kizáróan beazonosították.

Kinizsi maradványai viszont továbbra sincsenek meg, azok a Szent István-templom temetőjében nyugszanak. A felkutatásukat nehezíti, hogy a templom sírkertjét 1801-ben felszámolták, s Zákonyi szerint ekkoriban semmisült meg a Kinizsi sírját jelölő kereszt is. Utóbbi állítást sokan némi feltartással kezelik, ugyanis hihetetlen, hogy a mezőváros kegyurának maradványait jelző emlékművet csak úgy eltávolították volna. Sokkal valószínűbb, hogy a kereszt már korábban megsemmisült, s a források szövegezéséből arra is lehet következtetni, hogy már eredetileg is jeltelen sírba temették a maradványokat.

A temető felszámolásával kapcsolatban felrebbent az a pletyka is, hogy a Zichy-család a temető felszámolása idején kimentette a maradványokat, s azokat a vázsonyi birtokuk értékesítése után Sárszentmihályba vitték magukkal. A történet meglehetősen valószínűtlen, főleg annak ismeretében, hogy a Zichyek Kinizsi tisztelői voltak, s minden bizonnyal megadták volna a részére a végtisztességet. Ezt támasztja alá az is, hogy a Kinizsi-relikviákat is önként adták a Nemzeti Múzeumba.

Kinizsi – és Horvát Márk – maradványainak pontos helyét a mai napig nem ismerjük. Pauer Antal volt nagyvázsonyi plébános szerint a templom északi, azaz Bakony felőli részén nyugszik a törökverő. Ezzel szemben Zákonyi Ferenc a déli, azaz Balaton (és falu) felőli oldalt jelöli meg Kinizsi jelenlegi nyughelyéül. A templom környékén Éri István is végzett kisebb ásatásokat, azonban neki sem sikerült meglelnie a törökverő maradványait.

Ahogy az a fentiek alapján is látható,

A méltatlan helyzet orvoslására kutatás indult abból a célból, hogy felleljék a törökverő és utódjának, Horvát Márknak a hamvait, s ha lehetséges, újra a végakaratának megfelelő módon, a Szent Mihály-kolostor falai között temessék el őket. Ennek érdekében a Laczkó Dezső Múzeum két régészének, Győrffy-Villám Zsombornak és Pátkai Ádámnak a vezetésével elindult a Szent István-templom sírkertjének régészeti felmérése is, reményeink szerint a következő év folyamán elkezdődhetnek a feltárások is. Azért, hogy Csokonai múzsája a hamvakat újra régi helyükön találja.