Az orosz és a Pfizer-vakcina is csúcstechnológia – járványügyi szakember a Mandinernek

December 14-én, néhány héttel azután, hogy az AstraZeneca és a Pfizer is beszámolt vakcinájuk 90 százalék körüli hatékonyságáról, jött a hír: a moszkvai Nyikolaj Gamaleja Járványtani és Mikrobiológiai Intézet vakcinatesztjei 91,4 százalékos hatékonyságot mutatnak.

amelyben a tények helyett sokszor az érzelmek és a híresztelések vették át. Ennek folyományaként már arról is érkeznek a szólamok, hogy a magyar kormány az orosz vakcináról szóló tárgyalásaival és kommunikációjával úgymond „elveszi az emberek kedvét a védőoltástól”.

Érzelmek helyett az értelemben bízva, lapunk most igyekszik válaszokat találni a Szputnyik-V-t övező számtalan kérdésre. A narratívák és a valóság közötti különbség megértéséhez távolabbról kell indulnunk: el kell helyeznünk az új vakcinát az orosz egészségügy és orvostudomány kontextusában. Ehhez Dr. Ócsai Lajos főorvos segítségét kértük, aki 2005 és 2015 között vezette az Országos Tisztifőorvosi Hivatal járványügyi főosztályát. Ócsai főorvos 1976-ban Leningrádban szerzett orvosi diplomát, az 1980-as években a KGST-ben dolgozott, járványügyi főosztályvezetőként pedig számos hivatalos úton járt Oroszországban, így a szovjet-orosz egészségügyet több korból és több oldalról is ismeri.

Szovjet egészségügy: miből lett a cserebogár?

Ócsai doktor „emberközeli ellátást biztosító rendszerként” emlékszik vissza – annak minden hibája ellenére – arra a szovjet nagyvárosi egészségügyre, amely egyetemistaként a hetvenes években körülvette. Főleg az ellátásszervezés területén találkozott olyan gyakorlatokkal, amelyeket átvételre érdemesnek tart – ilyen volt például az, hogy „a háziorvosi és szakellátó rendszerbe volt telepítve a finanszírozás egy jelentős része, és amit ők nem tudtak ellátni, azt ebből a pénzösszegből kellett a kórházi ellátásnak megfizetni”, azaz

Úgy emlékszik, a nagyvárosok magas járványkitettsége miatt kiemelt prioritás volt a vakcináció, amit kiváló minőségű, saját gyártású oltóanyagokkal oldottak meg – éppúgy, mint hazánk, ahol 1958-ig nem lehetett importvakcinával találkozni, a magyar gyártású szerek pedig „világviszonylatban is megállták a helyüket”. Magyarország egy alkalommal végzett szovjet vakcinával vakcinációs kampányt: ez a poliomyelitis (járványos gyermekbénulás) esete volt, amely ellen először a Jonas Salk-féle amerikai vakcinát kezdtük el használni, majd annak hiányosságai miatt álltunk át 1960-ban a szovjet gyártású Sabin-cseppekre. Hazánkban azóta nem járt szovjet vagy orosz gyártású vakcina.

A nyolcvanas években, már praktizáló orvosként Ócsai ugrásszerű fejlődést tapasztalt a szovjet egészségügyben, rengeteg új, jórészt nyugati technológiával működő intézménnyel találkozott; ezek közül is kiemeli a „hét nyelven beszélő” moszkvai kardiológiai intézetet. A nagyarányú fejlődés okát abban látja, hogy „az SZKP főtitkárai idős emberek voltak, egészségügyi ellátásra szorultak. Az egészségügy tehát nagyon szem előtt volt”. Mindez pedig nem csak a rangosabb pártkádereknek állt rendelkezésére, hanem – megfelelő ellátási indikáció esetén – az átlagembernek is.

Orvostudományi kutatások: nem mind Lada, ami orosz

Ócsai kiemeli: a szovjet tudományos akadémia intézményrendszere mellett az országban működött egy különálló orvostudományi akadémia is,

Mutatja ezt az is, hogy az intézetvezetők között – az állami intézményrendszer más területeivel ellentétben – igen kevés volt a politikai kinevezett.

„Azt mondanám, hogy egy a húszhoz azoknak az aránya, akik a pártbeépülésük miatt lettek vezetők, akkor lehet, hogy még túlbecsülöm a párt szerepét” – állítja Ócsai Lajos, aki megjegyzi: minden laborvezetőnek rendelkeznie kellett akadémiai nagydoktori fokozattal, intézményvezető pedig csak tudományosan megkérdőjelezhetetlen szakemberekből válhatott, akiknek egy felsülés után azonnal kiadták az útját. A szakemberek lépést tartottak a szakmával, ösztöndíjakon járták az Egyesült Államokat, Nyugat-Európát. „Volt olyan barátom kint, aki fertőző májgyulladás kutatásával foglalkozott. Őt nagyon fura módon szovjet állampolgárként amerikai státuszra vitték ki az amerikaiak dolgozni a WHO-ba, mert őt látták a legalkalmasabbnak. Új-Delhiben úgy dolgozott kint, hogy a laboratóriumi munkáját nem kellett feladnia. És ő nem laboratóriumvezető, hanem másodember volt Vnukovóban” – meséli Ócsai doktor.

Az egészségügyi csúcsintézményeket a posztszovjet Oroszország sem hagyta lepusztulni. Ócsainak, aki már járványügyi főosztályvezetőként több orosz nagyvárosban is járt, különösen egy jekatyerinburgi gyermekegészségügyi intézmény, valamint egy moszkvai, PCR-diagnosztikumokat gyártó üzem maradt meg az emlékezetében: előbbit „az amerikaiak odajártak csodálni, és megvoltak a szakemberek hozzá”, utóbbi „olyan nyugati technológiával felszerelt, steril üzem, amit Nyugat-Európában nem látni”. Ócsai Lajos felhívja a figyelmet arra is, hogy 2010 körül az orosz egészségügyben a fizetések is rendkívül jók voltak, a kezdő nővérek az említett intézményben kétszázezer forintnyi rubelt, az orvosok ennek többszörösét keresték, következésképp a kivándorlási vágyuk sem volt erős. „A technikai színvonal nagyon jó volt, bóvlit nem gyártottak” – összegez Ócsai.

Dr. Ócsai Lajos

Orosz és nyugati vakcinák: van különbség?

Ócsai szerint a jelenleg már alkalmazott, illetve a belátható időn belül forgalomba kerülő vakcinák két nagy csoportba oszthatók. Az egyik csoport a részben Karikó Katalin magyar kutatóbiológus által kifejlesztett hírvivő RNS (messenger RNA, mRNA) vakcinák csoportja – ide tartozik a már Magyarországon is használt amerikai-német Pfizer-BioNTech vakcina, de ezen a technológián alapul a szintén amerikai Modernáé is. A hírvivő RNS-technológiára most először fejlesztettek védőoltást, de magán a vakcinatechnológián Karikó Katalinék az 1990-es évek óta dolgoznak, a technológia 2012-ben került szabadalmaztatásra, rengeteg klinikai teszten van már túl.

A második csoport a humán adenovírus-alapú vektorvakcináké. Ilyen az orosz Szputnyik-V, de ugyanilyen technológiával fejleszt vakcinát az Oxfordi Egyetemmel együttműködésben a brit AstraZeneca is – amely egyébként december eleje óta a Szputnyik-V két komponensének egyikét is használja klinikai tesztjei során, azt vizsgálva, nem lesz-e hatékonyabb a saját vakcinájuk, ha az egyik komponensét lecserélik a Szputnyikéra.

Az adenovírus-vektorvakcinák egy alaposan kipróbált technológián alapulnak, ilyen vakcinákkal a Covid-19 előtt is régóta oltanak már sikeresen, többek között a tuberkulózis, az AIDS, az ebola és a malária kórokozói ellen. Mindkét vakcinatechnológia esetén elhanyagolható a nem várt mellékhatások aránya, Ócsai szerint

csúcstechnológiás, minőségi termék mindkettő. 

Nincs hiány egyéb kutatói szakvéleményekben sem: Nadey Hakim professzor, a Brit Vöröskereszt és a Nemzetközi Orvostudományi Akadémia alelnöke például úgy látja, „az orosz Szputnyik V-vakcina klinikai vizsgálatai meggyőző eredményeket mutattak”, a vakcina „biztonságos és hatékony, komoly mellékhatásai nincsenek”, technológiája pedig „jelenleg a legbiztonságosabb módszer a vírustüskének az emberi test génkódjába való bejuttatására”. Hakim professzor emellett megjegyzi, hogy „Oroszország a vakcinafejlesztés tekintetében hosszú és sikeres múltra tekint vissza, és globálisan továbbra is vezető szerepe van a területen.”

Muhammad Munir virológus, a brit Lancaster Egyetem tanára úgy látja, a Szputnyik-V „ígéretes jelölt”, és azzal, hogy „két különböző természetű vírusvektort használ”, elkerüli a két dózisban beadott vakcináknak azt a problémáját, hogy „reimmunizációkor (a második dózisnál vagy emlékeztető vakcinánál) a már meglévő immunitás befolyásolhatja a második vakcinadózis hatékonyságát”.

A Szputnyik-V december 21-én kapta meg Belaruszban az első Oroszországon kívüli törzskönyvét, december 23-án Argentínában, január 4-én Szerbiában, január 6-án Bolíviában engedélyezték.

így az orosz vakcinát a tagállamok csak az uniós előírásokkal kompatibilis egyedi eljárás alapján kezdhetik el használni, de hazai klinikai vizsgálatokra ezelőtt is sor kerülhet, erre a célra december végén hatezer dózis érkezett az országba.

Orosz vakcina: aggályok és válaszok

Ócsai Lajost megkértük, segítsen tisztázni az orosz vakcinával kapcsolatban felmerült kételyeket és aggályokat. Augusztusban jelent meg a hír, mely szerint Oroszország gyorsított eljárásban fogja engedélyezni a Szputnyik-V-t, amire jöttek olyan reakciók, hogy a vakcina veszélyes, mert bizonyára számos fontos vizsgálatot ki fognak hagyni. Ócsai szerint ezzel ellentétben a valóság az, hogy „vészhelyzetben bizonyos gyorsítások megengedhetők”, és mivel adenovírus-vektorvakcinákkal számos más megbetegedés ellen oltottak már, „emiatt különösebben izgulni nem kell”.

Sokan tartották rátromfolásnak, alaptalan handabandának az orosz vakcina 91,4 százalékos, a Pfizer-BioNTech első eredményeinél valamivel magasabb hatékonyságát is. Ócsai rávilágít: „ez vírusvakcináknál egy reális eredmény lehet”.

Különösen nagy népszerűségnek örvend a mellékhatásoktól való félelem, az orosz vakcinával szembeni bizalmatlanság miatt ez a Szputnyik-V-t hatványozottan is érinti.

Ócsai úgy látja, „ha az emberbe fiziológiás sót fecskendeznek, annak is lehet mellékhatása, mert az ember nem gép, hanem biológiai összesség. Bármi előfordulhat, az előfordulás gyakorisága itt a lényeg. Itt súlyos szövődményre nincs reális esély.” Kifejti, Magyarországon az influenzaoltásokkal együtt kétmillió embert oltanak be évente, ebből a fokozott oltási reakciók száma (helyi fájdalmak, a nem kellően steril körülményektől helyi tályog, rosszullét, fejfájás) 200-300 körül alakul,

A kötelező védőoltásokat állami, a nem kötelezőeket gyártói felelősségvállalás mellett adják be.

Oltási stratégia: következetes kommunikációra volna szükség

A volt járványügyi főosztályvezető úgy látja, a növekvő oltásellenesség három fő okra vezethető vissza: egyrészt az állami szervek nem kezdték el időben, már az első hullám idején a vakcináció kommunikációjának előkészítését, és következetlen tájékoztatást folytattak például a maszkviseléssel vagy az orosz vakcina elérhetőségével kapcsolatban. Másrészt „a magyar lakosság egészségüggyel kapcsolatos tudása gyakorlatilag nulla”, mivel a közoktatásban nem tanítanak egészségtant; harmadrészt pedig a lakosság az internetről szerzi a tudását, és

„A kommunikációnak szakszerűnek, érthetőnek, hitelesnek és következetesnek kell lennie – szögezi le Ócsai Lajos. – A magyar, életkorhoz kötött védőoltási rendet, amely a legjobb a világon, csak addig lehet fenntartani, ameddig a magyar állam kategóriájában a legjobb oltóanyagot szerzi be, és egységesen biztosítja, hogy a miniszterelnök unokája és a putriban lakó gyerek egyforma körülmények között kapja meg a védőoltást” – fogalmaz a járványügyi szakember, és világossá teszi: ha mindenképpen többféle vakcinát kell alkalmazni, mert egyfajtából nem lesz elég, akkor a kommunikáció során hangsúlyozni kell, hogy a kettő hasonlóan hatékony és biztonságos. A Pfizer/BioNTech és a Szputnyik-V relációjában „ebben nincs is semmi füllentés”, mindkettő rendkívül magas minőséget képvisel, azonban a Kínából, Indiából érkező egészségügyi termékekkel szemben már jogos az óvatosság: kellett már gyógyszereket azért kivonni a forgalomból, mert Kínából szennyezett alapanyag érkezett hozzájuk.  

Ócsai hangsúlyozza emellett a személyes példamutatás fontosságát, és úgy fogalmaz, „a védőoltást ellenző orvosokat ki kellene rúgni, sőt, már az egyetemen sem kellett volna nekik diplomát adni”.

A betegek biztonsága érdekében a betegkapcsolattal járó egészségügyi munkakörökhöz kötelezővé tenné a védőoltást, és felhívja a kormány figyelmét arra, hogy ezt „az egészségügyi és a munkaügyi törvényből levezetve a biológiai kockázatbecslésről szóló jogszabályba egyetlenegy módosító sorral be lehetne írni”. Szerinte volna értelme annak is, ha – a vírus behurcolását elkerülendő – a külföldi utazásokhoz kötelezővé tennék a védőoltást, és úgy látja,

hiszen „ennyi áldozatot a közösségért vállalni kell”. Csak arra kell nagyon vigyázni, hogy az oltásellenes orvosok nehogy hamis igazolásokat kezdjenek kiállítani a magukat beoltatni nem szándékozóknak – ezzel ugyanis „az egész védőoltás elveszti bázisát”.